Napozó terasz

*Figyelmesen várom, hogy valamit mondjon asztal partnerem, majd lassan körbehordozom a tekintetem az éttermen és vizsgálódni kezdek. Aztán ahogy William megszólal, tekintetem ráemelem, és úgy figyelek rá. Az előre kihozott limonádéért nyúlok és belekortyolok. Majd a monológ végén biccentek.*
-Azt hiszem mindent értek Uram.*mosolygok rá, majd kezemet a hasamra kulcsolom és végül kibökök még egy apróságot.*
-Cattie... Ha szabad kérnem tegezzen. Annyira nem érdemlem ki azt a figyelmet, hogy magázódjon és kissé feszélyez is.*pirulok el halványan, és elkapok egy göndör tincset, majd azzal kezdek el szórakozni.*
-Valójában Jason nem tudja, hogy eljöttem otthonról. Nem tudom milyen "üzletet" ment nyélbe ütni, és úgy nem igazán szeretem a magányt, így úgy döntöttem, hogy "bebűnözök" egy kicsit. Igaz hagytam neki üzenetet, de jobb lenne az előtt hazaérni, mielőtt ő érne haza.*vallom be kissé aggodalmasan.*

-Rendben, Cattie.-bólint Will egy mosoly keretében, majd újfent kortyol egyet. Eközben kihozzák a rendelt ételt is.
-Nos, Cattie, ez esetben, amint végeztünk az ebéddel, ha óhajtja szívesen hazaviszem, Mr. Tuckernek pedig nem kell feltétlenül tudnia erről a kis kirándulásról.-kacsint a nőre, majd megmustrálja a steaket. Tökéletes, mint mindig. Annak, aki annyi pénzt hagy itt, mint Will, nyilván összekapják magukat. Kezébe veszi a kést és a villát.
-Jó étvágyat.-mondja a lánynak, majd hozzáfog az evéshez. Az első falat után elégedetten sóhajt.
-Remek az itteni konyha. Meglepően jól főznek, ha tudják kié lesz az étel.-kacsint a nőre, majd folytatja az evést.

*Hamarosan az étel is az asztalra kerül, így aztán a pici is mocorog rendesen, már nagyon kívánja a dolgot. Melegen a férfira mosolygok, majd bólintok.*
-Nagyon örülnék, ha nem tudódna ki a dolog, ha szerencsém van, még a kis üzenetet is meg tudom semmisíteni mikor hazaérek.*motyogom összeesküvők módjára. Lassan a kezembe veszem az evőeszközöket, és neki látom a fejadagom elpusztításának.*
-Jó étvágyat.*köszönöm is meg ezzel az ételt, végül tényleg sikerül eljutnom egy pár falatig.*
-Ha szabadna még egy kérdést... Mióta dolgoznak együtt?*a kis szám csak nem tud csendben maradni, legszívesebben lakattal zárnám le, de tudom, hogy lehetetlen küldetés lenne. Ennyire nőnek lenni... Komolyan szerintem megölni lehet ezzel a pasikat. Így inkább újra az ételre koncentrálok, és igyekszem nem is figyelni erre az egészre. Ami azt illeti nekem most új minden, és van még jó pár dolog amiről úgy nem tudok, és nagyon szeretnék, de Jason nem igazán árul el semmi olyat amit kellene.*
-Sokszor eszik itt?*kérdezek rá, ha már így beszél a konyháról, bizonyára tudja, hogy mi az ami ehetetlen és mi az ami nagyon ínyére való.

-Nem látom okát, miért kellene ilyen lényegtelen dolgokkal zaklatni Mr. Tuckert, mint hogy Ön kicsit megmozgatta a tagjait. Végső esetben azt mondjuk én hívtam el, miután találkoztunk Mr. Tucker házánál.-vonja meg a vállát mosolyogva. Minden falatot alaposan megrág, kiélvezi az ízeket.
-Nos... lássuk csak... Idén lesz lassan nyolc éve, hogy a cégnél vagyok.-mondja, némileg kitérően, elvégre ez alatt a nyolc év alatt nem végig Jasonnek dolgozott, legalábbis közvetlenül nem. De ezt a nőnek nem kell feltétlenül tudnia. Ahogyan nem kell tudnia a piszkos múltról sem. Most még egészen biztosan nem.
-Ó igen, elég gyakran. Ha az időm engedi minden nap lejövök ide úszni egyet. Ha belefér, itt is ebédelek. Elég sűrű a napirendem, ami azt illeti.
Végül befejezi az ebédet és az üdítőt kortyolgatja.
-Meg ne haragudjon a kérdésért Cattie, de mi a helyzet az apjával? Úgy vélem mióta eljött, az apjának nehézségei lehetnek... Legalábbis erre utalnak a közelmúlt eseményei. Sajnos nem ismerem személyesen. Lenne kedves megosztani velem, milyen ember is az apja?

-Én is így gondolom, hogy Jason egyébként is mostanában túl basáskodó, és nem tesz jót az idegeimnek néha.*húzom el a számat, és újabb falat csirkét helyezek a számba. Élvezettel rágcsálom, tényleg finom, bár ha én csinálom valószínűleg jobb, de ezt most hagyjuk is. A kis apró kérdésemre, szinte azonnal kapom a választ, kicsit megnyugszom, hogy nem harapja le érte a fejem a férfi, majd lassan én is befejetem az ételt. Csendben hallgatom William-et, miközben a poharamért nyúlok, és beleiszok a limonádéba. Aztán ahogy jön egy váratlan kérdés hirtelen félre is nyelek. Köhögő rohamba csap át, ahogy a limonádé kakasútra téved, és percekbe telik, mire sikerül normalizálni a légzésemet.*
-Öhm... William, meg kell mondjam...*nyelek egyet*
-Ez egy igazán indiszkrét kérdés, és úgy érzem tudatában van annak, hogy itt miért nem mesélnék erről. De milyen közelmúlt eseményeiről beszél?*riadok meg, hiszen még is csak az apámról van szó, az egyetlen élő rokonom.*
-Lehetne, hogy ezt a kérdést Jason társaságában folytassuk?*kérem meg tapintatosan, tényleg nem szeretnék ennyi ember füle hallatára a a külvárosi maffia főnökről beszélni. Esdeklően nézek William-re és körmeimmel kopogok az asztalon. A csend hosszabbodik, és kezd kínossá válni, mondjon már valamit.*

Will szenvtelenül mosolyog Cattie-re, majd pár pillanat múlva elneveti magát.
-Ne aggódjon, csak a reakciójára voltam kíváncsi. Egyébként az édesapja él és virul, amennyire tudom, azonban a cégénél nem megy minden olajozottan... De ez mindegy is. Természetesen, ha végzett, mehetünk.- Azzal feláll, int a pincérnek, hogy írják a számlájához az ebédet.
-Ha önnek is megfelel, tíz perc múlva találkozhatunk az épület előtt, addigra odahozzák a kocsim is.
Biccent felé, majd elindul az öltöző felé, ahol nyugodtan lezuhanyzik, majd felveszi az öltönyt. Némi kölnit is használ, de csak visszafogottan. Ez a kulcs. Visszafogott elegancia. Mikor végzett, elindul kifelé az épületből. MEgáll a parkolóban, jelez az erre kirendelt személynek, aki már hozza is az autót. Ez beletelik pár percbe, addig talán Cattie is megérkezik és elindulhatnak.

*Mikor a férfi elneveti magát az agyamba szökik a vér. Mi az, hogy a reakciómra volt kíváncsi? Kis híján megfulladtam, ő meg kinevet. Aztán mintegy témaváltásként, már állhatok is fel, mert William szerint mehetünk. Az öltözőbe már egyedül megyek, ott megnézem a telefonom először is, majd gyorsan letusolok, és visszaveszem a kismama ruhácskámat. Egyből jobban érzem magam, több ruha, kevesebb mutogatni való. Jason megölt volna. Ahogy kilépek az öltözőből, azonnal megszólal a telefonom, meredten bámulom a kijelzőt, az apám az. Fogalmam sincs, hogy felvegyem-e vagy sem. Végül döntök, majd beleszólok a telefonba.*
-Itt a még élő lányod beszél.*szemforgatásba kezdek, amikor rázendít a mit képzelek magamról mondathalmazba, lassan cöccögni kezdek a telefonnak, és elnyomok egy vigyort.*
-Az ember azt hinné, hogy ennél érettebb vagy apa. Mi lenne ha találkoznánk a héten és megbeszélnénk végre felnőtt módjára? Volt egy hónapunk gondolkodni. Kérlek apa!*el sem hiszem, hogy könyörgök az apámnak, ráadásul telefonba. Hallom ahogy lassan, élesen szívja be a levegőt, végül csak annyit mond "Rendben!", ezzel pedig meg is szakad a hívás. Remegő lábakkal jutok ki az uszoda elé, szemeimben gyűlik a könny, és csaknem sírok, de még tartom magam. William mellé araszolok, és úgy nézek fel rá.*
-Mehetünk.*hangom fátyolos, mielőbb haza akarok érni, Jasont akarom, és engem most mindenki hagyjon békén. Nem értem miért lök el az apám, ő talán nem így csinálta? Semmit sem tudok arról, hogy hogyan jöttek anyával... Anya! Eddig bírtam, görcsösen a markomba szorítottam a telefont, és peregni kezdtek a könnyeim. Elveszettnek éreztem magam, és úgy gondoltam, hogy most nincs ember a földön aki megnyugtathatna.*

//Folyt. köv. a Penthouse-ban//