Terasz

Még mindig ott járok gondolatban, milyen jó kis üzletet hozott nekem össze William, amikor másfelé terelődik a téma, de még mindig a munkán belül.
- Nincsenek kétségeim Miss Sommers felől, ha szerinted megállja a helyét, akkor legyen. Eddig is melletted dolgozott, szóval a továbbiakban is rád van bízva – teszem még hozzá, de mint mindig, most is fél szavakból is megért, kérés nélkül is vállalja érte a felelősséget, a többi meg nem érdekel. Ha szerinte jól dolgozik, használja.
- Ja már értem. Napközben üzleti befektetés, éjszaka meg az ágyadba fekteted be – nevetek fel, amikor rámkacsint, értem én a célzást, de tény, hogy nem gondoltam volna. Talán azért nem, mert nem érdekel mások magánélete. Az a lényeg, hogy az üzleti életben jó legyen, hogy utána mit csinál, nem az én dolgom. Feltéve, ha a szabadidős programnak nincs köze a külvároshoz, de William esetében ez fel sem merül.
- Ezekszerint nem csak én felejtettelek el beavatni a magánéletembe – jegyzem meg, mert fogalmam sem volt arról, ami feltehetően nem is előttem zajlott, ha viszonyuk van, azt elég jól titkolták eddig.
- Kössz... – húzom el a szám a gratulációra, majd kezet rázok vele, de a véleményem le sem tagadhatnám.
- Nekem mondod, hogy furcsa? Ismersz... El tudsz képzelni egy gyerekkel? Jobb esetben el tudom dönteni, melyik az eleje és melyik a hátulja, de nagyjából ennyi, amit a gyerekekről tudok. Ja meg azt, hogy nagyon zajosak – vágok megint egy fintort, ismer, tudja mennyire utálom a zajt. Egész nap pörgök, legalább itthon legyen nyugalom.
- Ezt jól összehoztam... Nem is tudom, végülis... elég jó érzés, ahogy rugdos meg minden, de a folytatás még nem állt nekem össze... Egy rózsaszín babaszoba nagyon nem illik a lakásomba. Cattie-nek már felvetettem, hogy majd fegyverekkel fog játszani, de nem értékelte a dolgot, nem is értem miért... – bámulok a távolba, aztán William-re nézek, mintha bármit is meg tudna oldani az ilyen jellegű problémáim közül. Én csináltam magamnak, szószerint és valahol az összes ellene szóló érv mellett várom már, hogy a karomban tarthassam és végre lássam, milyen is.
- Tudod mit? Nem, mégse ellenőrizd... legalábbis ne személyesen, állíts rá valakit. Tudni akarom, mikor lép ki a házból, ki jön hozzá, mindent... Főleg, mert megmondtam neki, hogy csak velem együtt hagyhatja el a házat, de lefogadom, hogy máris tervez valamit – mosolyodok el, Cattie ilyen, nem tűri, ha be van zárva, érthető okokból, de én meg nem hagyhatom, hogy egyedül mászkáljon itt egy külvárosi.
- Ez egy jó ötlet, valószínűleg fordított helyzetben én már régen szétromboltam volna a külvárost. Nem elég, hogy elvettem az egyetlen lánya szüzességét, még egyből fel is csináltam... Tuti ki akar majd filézni, csak kivár... Annyira jellemző. Azt hiszem, ha egyből támadott volna, az jobban meglepett volna. Fel kell készülnünk, de nem csak erre... szerintem az üzleti életben akar majd keresztbe tenni. Bár a mai hírek után... pont nem érdekel – vigyorodok el vagy legalábbis elhúzom a számat. Sok dolog nyomaszt, annyira, hogy már a jónak is alig lehet így örülni. Nekidőlök a korlátnak és várom Tayback ötleteit, azok mindig használhatóak.

-Beavatni?-kérdezek vissza kissé meglepetten.-Azt hittem tudod. Persze titokban kell tartani, de kifejezetten előtted nem volt rá okom.-vonom meg a vállam.
-Elvégre ki hagyna ki egy ilyen nőt...-teszem hozzá, majd átpöccintem a csikket a korláton. A következő kérdésére csak diplomatikusan megvonom a vállam. Ez is elég beszédes gesztus. Ki az aki el tudná őt képzelni egy gyerekkel... még a feltételezés is nevetséges. Aztán meggondolja magát, mégse én ellenőrizzem. Hát ezt jókor mondja, már sikerült összefutnom vele odakint. Ez pedig dilemma elé állít, elvégre ha egyszer lebukik a csaj, magával ránt engem is. Ezt pedig nem engedhetem.
-Nos erről én nem tudtam. Bár őszintén szólva nem tartom kifejezetten jó ötletnek, hogy bezárod ide, de ez a ti dolgotok nekem semmi közöm hozzá.-tárom szét a kezem, mintegy jelezve, hogy jobban szeretnék a dolognak ebből a részéből kimaradni.
-Bár ha megkérdeznéd a véleményemet...-itt hitetlenkedő fintort vágok.-... azt mondanám, jelölj ki mellé valakit, akiben megbízol, hogy néha kimozdulhasson kicsit. A terhes nők egyébként is kicsit megőrülnek, a bezártság meg újabb stresszforrás.-mondom ki a véleményem nyíltan. Aztán vagy foglalkozik vele, vagy nem. Megteheti, hogy nem, de onnantól már nem az én gondom az egész.
-Az a nagy helyzet Jason, hogy az üzleti szektoron keresztül a pozíciód odakintről támadhatatlan. Tudod, nem akarok felvágni, de sikerült annyira szélesíteni a hálót, hogy képtelenség minden szálat elvágni. Ha egyet-kettőt el is tudnak metszeni, a háló egyben marad. Egyszerűbben fogalmazva: könnyebb lenne egy vaddisznót vécére szoktatni, aztán megdicsérni, hogy ügyes volt, mint neked keresztbe tenni.-mondom kissé kacifántosan.
-Én inkább fizikai támadástól tartok. Tudják ki vagy, tudják hol laksz... Tudom, nehéz bejutni ide, de nem lehetetlen. És nem is egy frontális támadás a legveszélyesebb, elég egyvalakinek bejutnia a megfelelő időben, vagy megbütykölni a kocsidat és máris tüzet hugyozol.-érek a mondandóm végére.

Kissé meglepett, hogy ők ketten együtt vannak, az meg főleg, hogy én elvileg erről tudhatnék.
- Tudod a véleményem, a magánéletnek pont azért ez a neve, mert az mindenkinek a magánügye. Nem ellenőriztetlek, hogy mit csinálsz a hálószobádban, na meg hogy kivel. Egyébként jó választás – bólintok elismerően, tényleg jó nő, de panaszra nekem sem lehet okom.
- Na ez meg a másik... Eddig csak jöttek a csajok, aztán meg rögtön mentek is. Nem tűröm jól, hogy ennyire változik az életformám. Szólj le a hotelbe, hogy tartsanak fenn nekem egy szobát. Soha nem lehet tudni, mikor támad kedvem szórakozni. Nagyon... kedvelem Cattie-t, csak nem tűröm, ha be akarnak zárni és megmondani, mikor mit csináljak. Az nem én vagyok – fújom ki a levegőt kissé élesen, nehezen bírom az ilyen változásokat, főleg, ha kész tények elé vagyok állítva. A gyerekkel kapcsolatos kérdésemre csak megvonja a vállát, hát igen, legalább nem mondja ki, így is elég beszédes. Valahogy én is így gondolom, elég érdekes kinézetem lesz majd egy gyerekkel a kezemben.
- Nem tudom mennyi ideig beszélgettetek, de gondolom az feltűnt, hogy nem az a fajta csaj, aki kibírna egy gardedámot... pedig kénytelen lesz. Majd választok neki valakit – fontolóra veszem a dolgot, végülis van benne valami, úgysem bírom a hisztit, a terhes nők meg... Hát nem volt még velük dolgom, de ha csak a fele igaz annak, amit tudok, bőven elég. Inkább megelőzöm a dolgot, így mindenkinek jó lesz.
- Látod ezt díjazom, mindig vág az eszed. Az a háló, nos, az a te érdemed nagyrészt... talán nem ott fognak támadni, ahol esélyük sincs, de mi hasznuk lenne abból, ha csak úgy eltesznek láb alól? Én biztos megkínoznám az illetőt fordított helyzetben – vonom meg a vállam, kissé romlott vagyok, de hát ez van. Nem finomkodok, ami azt illeti nem egyszer vettem részt válogatott kínzásokban. Nem mondom, hogy élvezem, de közel áll hozzá.
- Ha valaki ide bejut, az szép teljesítmény. Most mit csináljak? Költözzek el és ki se mozduljak? Nem félek... az a gyengék jellemzője. Talán nem kéne ennyire alábecsülni az ellenséget, de mit csináljak... nem tartom sokra a külvárosiakat, hozzánk képest eléggé le vannak maradva. Mind az üzleti életben, mind taktikában – kocogtatom meg a fejem, hát nem csak az én érdemem, hogy itt tartunk, de azért bőven van részem benne.
- Nem fogok a hátam mögé nézni, csak azért, mert felbosszantottam a külvárosiakat. Koncentráljunk inkább az üzletre. Mikor akarod beavatni a barátnődet, hogy feljebb emelted a ranglétrán? Ja és jut eszembe... mi az, ami a fegyvernél is többet ér? Mondd, ami eszedbe jut – vetem fel, nem vagyok éppen játékos kedvemben, de egy kis találós kérdés belefér. Fáradt vagyok és rohadtul ideges a helyzet miatt. Megtámaszkodok a korláton és előredőlök, lepillantok a mélybe. Nem lehet kellemes innen leesni, páran már kipróbálták. Felsóhajtok és előveszek én is egy cigit, most én kínálom meg William-et. Ki kell használni, hogy Cattie most éppen nem szól rám.

*Ahogy megkapom a turmix választ ki is töltöm, a kis kérdésre nem legesen hümmögök, és már kinn is vagyok a nappaliban. Átnyújtom a poharat és letelepszek Morgana mellé, kicsit kérdezősködök és érdeklődve figyelek a válaszára. Jót mosolygok a megkezdett mondaton, de nem kérem arra, hogy folytassa, sokkal inkább arra koncentrálok amit utána mond a lány.*
-Nem tudom, hogy mennyire vagy tisztában a helyzettel, valójában nekem nem itt lenne a helyem. Morgana én nem vagyok belvárosi...*motyogom elhúzott szájjal, és nagyot sóhajtva belekortyolok a saját turmixomba.*
-Igazán érdekes a történet, hogy valójában hogyan jutottam ebbe a helyzetbe, és valószínűleg Jason nem csak annak nyakát tekerné ki aki hozzám mer szólni, hanem az enyémet is. Mert hiába az ő gyermekét várom, attól még a külvárosiak fejének a lánya vagyok. Az odáig rendben van, hogy rólam szó szerint senki sem tudott eddig, de nem is mozgok olyan otthonosan itt, mint egy belvárosi.*fejtem ki a saját véleményemet, majd fejemmel a terasz felé bökök.*
-William is egyből kiszúrt az uszodában, tehát mondhatni nem figyelek eléggé oda. Aztán mióta kiböktem Jason nevét, azóta béke van.*vonok vállat, majd fürkésző pillantással méregetem Morgana reakcióit.*

Igen, már emlékszem, Will említett valamit a Clayton lányról korábban, de nem részletezte túlzottan. Igazából nem tudtam, hogy hogyan kapcsolódik ő bármihez is azon kívül, hogy a falon túli "fejes" lánya. Hát most már tudom, és őszintén szólva nem örülök a dolognak túlságosan. Eddig sem volt a legfinomabb a kapcsolatunk azokkal odaát, de így... Még az is csoda, hogy egyben vagyunk.
-Így már mindent értek. És nem is csodálom, hogy ennyire elővigyázatos akar lenni. Mert az egy dolog, hogy a nagyközönség elől rejtegettek... De épp elegem tudnak így is rólad.
Újra iszom a turmixból. Finomnak tartom, bár szívesebben innék valami ütősebbet. De hát gyanítom, valóban sofőr leszek ma este, és ha valóban így van, akkor le kell mondjak a piáról.
-Kérdezhetek még valamit? Ha annyira titkolták a létezésed apádék... Ha olyan szűk kör tudott a létezésedről- hogy sikerült mégis mindezt összehozni? - itt röviden körbe intek, hogy értse, az egész helyzetre utalok, az itt létével, Jasonhoz fűződő kapcsolatára és a babára egyaránt.

-Látod, ez a különbség közted és Clayton között.-elfogadom a cigit és rágyújtok, neki is tüzet adok.
-Te egy kissé nyakatekerten gondolkozol, ami előnyödre válik az ellenféllel szemben. Kiszámíthatatlan vagy. Clayton ezzel szemben annyira bonyolult, mint egy faék. Most épp a sebeit nyalogatja, de ha készen áll dühöngő bika módjára, fegyverrel a kézben, az igazság önjelölt bajnokaként fog kopogtatni az ajtódon.-fejtem ki a véleményem a dologgal kapcsolatban.
-Nem, semmiképpen sem költözz ki, az a gyengeség jele lenne, amit most nem engedhetsz meg magadnak.-rázom meg a fejem.
-Én azt mondom, legjobb védekezés a támadás, még mindig. Itt-ott keresztbe kellene tenni Claytonnak. Persze nem egy hadjáratra gondolok, egyszerűen csak ki kell golyózni a szakmából. Egy-két remekül időzített bomba a kulcsfontosságú helyeken, rajtaütni a szállítmányain, leszedni a dealereit vagy a fontosabb embereit. De őt magát sértetlenül hagyni. Egy olyan embernek, mint Clayton a tehetetlenség nagyobb megaláztatás, mint a halál. Amikor pedig eléggé felhúztuk, kivárjuk a megfelelő alkalmat, hogy a dühtől elvakultan vissza akarjon vágni. Akkor pedig beledózeroljuk a földbe.-már régóta kikívánkozott ez a gondolatmenet, nem is értettem Jason eddig miért nem tette soha. A kérdésre szinte azonnal felelek:
-Hatalom. A hatalom a legnagyobb fegyver. Minden a pénznél kezdődik, ha pénzed van, fegyvered is van. Ha fegyver és pénz van a kezedben, tiéd a hatalom.-nem kellett túl sokat gondolkoznom rajta.

*Csendben hallgatom Morgana-t, olykor mosolygok, majd ahogy jön a kérdés először csak megvonom a vállam. Aztán egy kis hatás szünet után végre belekezdek a mesémbe.*
-Ezt úgy sikerült összehoznom, hogy elég mély gyűlöletet tápláltam Jason iránt, ő ölte meg az édesanyám, én pedig meg akartam bosszulni, aztán végül mégsem lett belőle semmi, pedig elég közel voltam hozzá. Aztán valaki miatt jól összeboronált minket a sors. A pia megszünteti a gátlásokat. Illetve a gyűlölet és a szerelem között igen csekély a választóvonal.*képtelen vagyok ugyan azt ledarálni a nőnek, mint William-nek tettem, tehát ez egy még rövidebb verzió lett.*
-Tudni szeretném miről beszélnek.*teszem a poharam az asztalra, és duzzogni kezdek, tényleg utálom ezt. Miért kell mindig mindenből kihagyni?*
-Néha azt érzem, hogy fel is akaszthatnám magam, azt sem venné észre. Annyira távol állnak tőle a gyengéd érzelmek.*pillantok vágyakozón a kedvesem felé, akit azért látok az üvegen keresztül, de mégsem hallom Őt.*
-Mondjuk amit biztosan nem díjazok, az az mikor a kicsit "bosszantja", mert rendszerint én iszom meg a levét. Kicsit apás lesz a fiatal hölgy.*kuncogok, mert lelki szemeim előtt már látom Jason sorsát.*
-Te el tudnád képzelni a maffiavezért egy csöpp babával a kezében?*nézek vissza a lányra és vidám mosoly terül szét az arcomon.*

Nekem is tüzet ad, rövid időn belül ez a második cigi, de egyre inkább úgy érzem, szükségem is van rá. Meg másra is az lenne, de még várat magára.
- Néha talán túl bonyolult is vagyok, de ha valami, akkor a primitívség bosszant. Utálom az olyan embereket, akik olyanok, mint egy gödör a völgyben... Sötétek. Az ilyeneket legyőzni sem akkora öröm, mert tudom, hogy nem méltó ellenfelek. Clayton kicsit más. Nem tudom eldönteni, valójában milyen is, de minden nagyképűség nélkül ki merem jelenteni, hogy nem lenne nagy dolog lenyomni – hamuzok le a korláton át.
- Csak lassan Will... – szólalok meg a gondolatmenete végén.
- Nem dózerolunk senkit sehova. Legalábbis nem Claytont. Elvennéd tőlem a kedvenc játékom? Ez a köztünk levő puskaporos hangulat engem inkább doppingol, mint untatna. Arról nem is beszélve, hogy... Ha úgy is alakul, a szokottabbnál is diszkrétebbnek kell lennünk. Cattie éppen arra vár, hogy végre megenyhüljön és kíváncsi legyen rá, kellemetlenül jönne ki, ha mi meg éppen most elraknánk láb alól – fejtem ki a véleményem.
- Különben is, ha nincs Clayton, nincs külváros... Unalom lenne az élet – mosolygok, közben az ujjammal az ajakpiercingem piszkálom.
- Piszkáld meg kicsit az üzleti ügyeit. Meg kéne tudni, mikor és hova érkezik nagyobb drogszállítmánya. A mi csapatunk sokkal profibb, lovasítsák meg, ezzel Clayton sok pénztől esik el. Semmi sem tilos. Még fegyvert használni sem – nézek rá jelentőségteljesen, ezzel engedélyt adva, hogy akár a mesterlövészeinket Clayton dealereire uszítsa. A legtöbbször az sem zavar, ha a saját kezem koszolom be, ebben az esetben viszont nem sok kedvem van hozzá.
- Akkor fegyver kell. Még több. Tudod, hogy mi az egyetlen, ami még nincs a birtokunkban. Van már minden, a legprofibb fegyverek, olyanok is, amiről más még hírből sem hallott. Csak egy valami nincs. Atom. Az kell nekünk – jelentem ki és olyan nyugodtan szívok bele a cigimbe, mintha éppen csak az időjárásról beszélgetnénk.

-Egy szóval sem mondtam, hogy öljük meg. Épp ellenkezőleg.-fejtegetem.-Neki az nem lenne elég megalázó. Sokkal rosszabb, ha látja a művét romokban.-mondom, majd újra beleszívok a cigibe. Franc se akarja teljesen kiiktatni Claytont, épp csak annyira, hogy ne legyen kedve a nagyfiút játszani.
-Vettem. Azt hiszem személyesen állok rá a dologra, összeszedek egy csapatot.-bólintok. A fejemben már pörögnek is a nevek, akiket a kis halálosztó elit ligámba fel fogok venni. Meg persze a célpontok nevei is. Ha Clayton nem tud cuccot teríteni meg van lőve, akkor pedig a fő bevételi forrásától szabadítjuk meg. Hihetetlen, milyen visszamaradott odakint minden és mindenki...
-Jézusom Jason, remélem nem komolyan beszélsz...-rázom meg a fejem. Még gondolni is rossz arra, hogy egy atombomba egy olyan őrült kezébe kerüljön, mint Tucker.
-Felejtsd el. Ez itt nem a Közel-Kelet, kit akarsz felrobbantani egy atommal? Mellesleg, most épp radarjel alatt vagyunk, senkinek a szemét nem szúrjuk, de gondolj bele, egy atombomba... világméretű konfliktust akarsz kirobbantani? FBI, CIA, Nemzetvédelmisek, gárda, hadsereg, flotta... a világon mindenki a te fejed akarná. Nem csak a DEA.-magyarázom lassan, hogy biztosan megértse.

Ezzel az elmélettel teljesen egyetértek. Öröm, hogy nem kell magyarázni, mit is akarok. Tayback fél szavakból is ért.
- Akkor ezt megbeszéltük. Még a gatyáját is vegyük el tőle, akkor majd talán elgondolkodik a romokon, hogy kivel akar szórakozni – helyeselek, kifújva a füstöt.
- Egek, de kár, hogy ebben a cigiben nincs semmi illegális – nevetek fel, nagyon rámférne egy kis lazítás, mostanában meg azt csak szerrel tudom elérni. Hát ez van, különösebben nem zavar.
- Tök komolyan beszélek – pillantok rá tényleg komoly ábrázattal, amikor kiselőadásba kezd.
- Nyugi Will, nagyon is tudom, mivel jár egy atombomba. Nem játékszer, még csak nem is gránát... Sokkal nagyobb bumm – nevetek, mint egy eszelős. Nekem ez tényleg kell.
- Nem mondtam, hogy bárkit is fel akarok robbantani. Egyszerűen csak kell. Tudod, presztizs meg minden. Nem sokan büszkélkedhetnek azzal, hogy akár az egész világnak odapörkölhetnek. Ha valami, akkor az atom hatalmat ad. Nem azt mondtad, hogy a hatalom a legfontosabb? Hát járj nekem utána unalmas óráidban. Az FBI és társai pont nem érdekelnek. Legalább híresebb leszek még ennél is... bocs... hírhedtebb... ez jobban tetszik – válaszolok és egyelőre nem hagyom magam eltántorítani az ötletemtől.

Kissé megérmít a gondolat, hogy Tucker ilyen nagyban gondolkozik, semmi esetre sem áll szándékomban hozzásegíteni egy atombombához, az túl nagy falat lenne, úgyhogy diplomatikusan határozatlan mozdulatot teszek a fejemmel mintegy válaszképpen.
-Hát ha erre vágysz... van egy kis marokkói cucc a saját készletemből...-váltok témát, egy számomra kellemesebbre.
-Ha gondolod kiküldhetem érte Miss Sommers-t. De előtte van egy sürgetőbb probléma, amivel számolnunk kell.-folytatom a hivatalos jelentést.
-Új rendőrkapitányt akarnak kinevezni. James Hartigen. Sajnos az igen ritka, becsületes zsaru fajtába való. De ennél nagyobb gond, hogy nem tudjuk csak úgy félreállítani. Ugyanis Theodor Hartigen szenátor egy szem kisfia. A szenátor pedig pillanatnyilag a mi ügyünket szolgálja, legalábbis meglehetősen kedvel engem és ez sokszor jön kapóra. Viszont ha megölnénk az egyetlen fiát...-nem kell folytatnom a mondatot.

Kivételesen nem találok partnerre benne az ötletemhez. Pedig igen remek ötlet.
- Látom terelsz, de erre még visszatérünk. A hatalom, az a legfontosabb... – ismétlem megint, talán ebbe fogok beleőrülni, ebbe a hatalom iránti vágyba. Mindig több kell. Kedzem az affektív pszichopatákra jellemző tüneteket produkálni, de kicsit sem zavar.
- Ha nagyon üt, akkor jöhet. Kivéve, ha túlzottan halucinogén. Nem akarok egyből lebukni Cattie előtt, újabb hisztiforrást biztosítva neki önként... Egyébként lekötelezel – mint egy gyerek, akinek cukorkát ígértek, úgy csillan fel a szemem.
- Becsületes zsaru... – ismétlem és kiráz tőle a hideg, szószerint. Más nem is hiányzott nekünk, mint ez.
- Utálom az ilyen buzgó zsarukat. Idegesítő, ha valaki hülye és szorgalmas. Hogyan tudjuk diszkréten félreállítani úgy, hogy a szenátor is a zsebünkben maradjon? Tudod, a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon... Egy szenátor mindig jól jön – fordulok felé érdeklődve, ez nyilván nagyobb probléma, mint az, hogy mikor lesz atombombánk. Sokkal nagyobb.

Tényleg érdekel, hogy a Clayton lánynak hogyan sikerült összeszűrnie a levet a -vélhetőleg- valaha volt legnagyobb ellenségükkel, akitől még a végén ráadásul teherbe is esett. Hamar meg is kapom a választ, amire éhezem. Igaz, csak vázlatosan, a dolog legfőbb pontjait elsorolva, de nekem ez is elég. Will is szinte mindig így tár elém dolgokat.
Bólintok. A pillantásom akaratlanul is Tayback felé fordul.
-Tudom, mit érzel. - igen, igazából én is sokszor érzem fölöslegesnek magam, hiába él olyan kijelentésekkel Will, hogy pótolhatatlan munkát végzek, és hogy egyébként sem csak a testemért kellenék neki... Időnként persze próbál kedveskedni, de az is csak a maga formális, hivatalos módján sikerül neki. Ugyan nem is tudom, mi egyebet várhatnék el épp tőle, de néha azért... Na mindegy.
Igazán szívesen kifejteném ezt Cattie-nek, csakhogy az előbb tagadtam le előtte, hogy lenne köztünk bármi is a munkán és a rangbéli különbségen kívül.
-Én az apámmal voltam így. Sosem érdekelte, mi van velem. Gyakran éreztem úgy, hogy az egyetlen, aki észrevenné, ha egyik napról a másikra nem is létezem, a házvezetőnőnk kötőjel dadám lenne. Így ment ez egészen addig, míg jóapámat el nem vitte a folyamatos, megfeszített munka. - nem is hazudok nagyot ezzel az utolsó kijelentéssel. Mondjuk, az egész dolog nem foglalkoztat már legkevésbé sem. Lassan tíz éve, hogy vége életem azon részének. És bár sok gyomorforgató, kínzó dologban volt részem azóta, ha másképp történtek volna a dolgok, most nem lennék itt.
Mosolygok a babás kijelentésén. Igazából fogalmam sincs, hogyan lehet egy, még elő sem bújt gyereket "bosszantani", biztosan nem lehet kellemes. De én magát azt az érzést sem tartanám annak, hogy bennem növekszik valaki más. Megrettent, még akkor is, ha tudom, hogy az én részem lenne.
Újra kinézek a srácok felé. Ismét végigmérem Jasont, a ránézésre leginkább lázadó tinédzser szintjén megrekedt rosszfiút. Nem ismerem őt, de egyáltalán nem tudnám elképzelni, hogy foglalkozzon egy csepp teremtménnyel. Még egy kutyát sem sétáltatna meg napi kétszer... Pont, ahogy én. Egyszerűen, ha azt akarom elképzelni, hogy egy kis totyogós lépten-nyomon követi, gügyög neki... csak semleges, vagy dühödt reakciót tudok elképzelni tőle. Ő is egy azok közül, akik számára kifejezetten terhet jelenthet egy gyerek.
-Nem. Egyáltalán nem tudnám elképzelni egy gyerekkel. - képtelen vagyok úgy visszamosolyogni Cattie-re, ahogy ő mosolyog énrám. Csak a sötét oldalait látom a dolognak. Turner egy elfoglalt ember, minden pillanatát veszélyesen éli meg. Fiatal is, kissé túl korán nőtt fel. Az elmúlt években szerzett tapasztalatait meg nem fogja tudni elereszteni, hogy "visszafejlődjön" egy gyerek szintjére és megértse, mikor mire lehet szüksége, vagy mit miért tesz. Ezt már csak magamból kiindulva is tudom.
-Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? - nem akarom elbátortalanítani a lányt, de ahogy én látom a dolgot, a kettőjük - vagyis hármójuk - jövője a cseppség megszületésével egy megmérgezett kapcsolat lesz. Ha egyáltalán, még most nem az. És ebbe még bele sem kalkuláltam, hogy mi van akkor, ha Clayton apuka rájön, hová tűnt a csepp leánya... és hogy ki tette nagyapává.

*Örülök, hogy Morgana itt van velem, legalább nem kell malmoznom addig. Ha kellene akkor bizonyára már az edényeket csapkodnám a falhoz. Csendben hallgatjuk egymást és igyekszünk lassan nem tudomást venni a férfiakról, de valahogy ez mégsem megy. Pillantásom folyton Jason-ön, nem tehetek róla, ő az én mindenem. De hogy lopta magát ilyen gyorsan a szívembe? El nem tudom képzelni, egyszerűen csak ez van. Ezek tények nem kitalációk. Én érzem és nem más. Mikor megkérdezem a nőt, hogy mit gondol arról Jason, mint apa, olyan választ kapok amin mosolyognom kell.*
-Igen, valahogy én sem tudok ránézni úgy, hogy egy csöppséget tartson a karjában. Nekem az a megszokott, hogy fegyverrel mászkál, parancsolgat... sajnos nekem is, és ő az úr, meg a megrendíthetetlen.*motyogom elhúzott szájjal. Aztán kapok egy kérdést, aminek nem igazán örülök, de tusom rá a válaszom.*
-Ha Jason arra kér menjek el, meg fogom tenni. De akkor lemondhat a babáról. Nem gyűlölném érte, megérteném, de azért persze fájna. Ez a sors iróniája. Ha már nem öltem meg, akkor bele kellett szeretnem. Viszont ha az élete múlna azon, hogy elhagyjam, mert apám nem normális, akkor azt is megtenném. Csak tudjam biztonságban.*mosolygok, és újra a turmixért nyúlok, el kell rejtenem a csalódott kis arcomat, igazából nem nézném ki, hogy Jason valaha is elküldjön, de benne lehet a pakliban.*

-Nem is egészen az elküldésre gondoltam. Hanem, hogy bírni fogod-e egyedül, ami a gyerek körüli teendőket illeti. Ha esetleg tényleg úgy lenne, ahogy sejtjük, hogy Jason számára gondot fog okozni a dolog. - igazából kifejteném bővebben is az álláspontom. Csak úgy érzem, ezzel a rám jellemző pesszimista realizmusommal csak a frászt hoznám szegény lányra. Arra meg egyáltalán nincs szüksége. Főleg így, hogy - a hasa kerekségéből kiindulva legalábbis - már aligha lenne választása.
-Viszont... Én úgy látom, hogy nem rajtad vagy a picin fog múlni a biztonsága. Azért valljuk be, apáddal eddig sem szívlelték egymást, és ennek megvannak az okai is. Ugyan tény, hogy ti vagytok a hab a tortán... - vállat vonok -, de ez már csak a hab a tortán, ha érted, mire gondolok.
Mert tény, hogy Mr Tucker eddigi ténykedéseivel abszolút, visszafordíthatatlanul magára uszította Claytont. Kötve hiszem, hogy ha szemtől-szembe kerülnének, és a külvárosi számára adott lenne a lehetőség, hagyná futni Tuckert. Az, hogy Cattie itt ragadt, és ráadásul teherbe is esett szerintem csak gyorsíthat az egymással való "kiszúrás" folyamatán.

Előveszem a mobilt és egy rövid üzenetet küldök Dawnie-nak: "Kérlek menj ki a kocsimhoz, a kesztyűtartóban találsz egy kis tasakot, hozd be. Köszönöm." Ezután visszafordulok Jason-höz.
-Gondolkoztam már ezen, mit tehetnénk vele. Nem ölhetjük meg, az apja túl jó szolgálatot tesz nekünk. Valahogy be kéne sározni a közvélemény előtt. Persze úgy, hogy ne is merülhessünk fel. Talán a külvárosiakkal kéne elintéztetni, akkor az apja még inkább mellénk állna, velük szemben is. -fejtem ki a véleményem.
-Valami annyira csúnya dologba kéne beletolni, hogy ne lehessen kimászni belőle. Mondjuk, tegyük fel, összejönne egy kedves nővel. Megdugná, aztán valahogy kiderülne, hogy ez a lány kiskorú volt... ezt nem tudná lemosni magáról. -vonom meg a vállam, ez az első dolog ami eszembe jutott.
-Persze rengeteg ilyen dolog van még, bele lehetne keverni egy csúnya drogügyletbe, gyilkosságba, zsarolásba, tulajdonképpen bármibe, amitől hitelét veszítené.

Azt nézem mit ír a telefonba, de nem látom, nem is érdekes. Ha fontos, úgyis mondja majd. Magamban azon gondolkodok, amit az új emberről mondott. Hamarosan az ötleteivel is előáll, amivel egyet is értek.
- Nincs olyan ügy, ami durvább lenne, mint az első példád. Lehet bármennyi drog, bármilyen zsarolás, azért a közvélemény még mindig arra harap a legjobban, ha egy gyerek is benne van a témában. Meg akkor, ha a pénzükről van szó. Sikkasztás... – gondolkodok hangosan.
- Bármelyiket el lehet intézni. Ismerek olyan csajt, aki még korhatár alatt van, viszont mindenre rávehető. Ilyet még nem láttál... bár amilyen véleménnyel vagyok a gyerekekről, talán az lenne a fura, ha nem lehetne rávenni. A lényeg, hogy külvárosinak kell kiadnia magát és megkörnyékezni az emberünket. Az meg úgyis hagyja magát. Férfiból van – vonom meg a vállam és beleszívok a cigibe, talán magamból indulok ki, de nem hinném, hogy csak én vagyok úgy azzal, hogy szívesen engedek a csábításnak. Ha meg valakit megkaptam, utána már nem annyira érdekes.
- Ezzel félreállíthatnánk az útból úgy, hogy közben hátradőlhetünk és még a kezünk is tiszta marad. Hasznos megoldás lenne. Nem hiányzik egy okoskodó alak a városba. Itt én irányítok – jelentem ki és a pillantásom is megerősíti a kijelentésem.
- Na és mikor akarod Miss Sommers-el közölni a jó hírt? – váltok témát.
- Itt vagy majd kettesben? – vigyorodok el sokatmondóan, tényleg nem gondoltam, hogy kavarnak egymással, de mindenki azt csinál a szabadidejében, amit akar. Hát nekem is lenne ötletem, mivel töltsem az estét.
- Ugye nincs több jó hír? Azt hiszem ezt éppen elég lesz megoldani – pillantok Williamre, ha még valakit ki akarnak nevezni valahova, leugrok innen. Na jó. Talán mégsem. A cigimet viszont ismét átpöccintem a korláton.