Asztalok

Ha valaki elég szerencsés, közel kaphat helyet Jason privát asztalához.

//Morgana Sommers//

Megérkezünk az étterembe, ahol leparkolom a Mercedest. Ezután az automata ajtó kinyílik Dawnie oldalán, én pedig kinyitom a sajátom és kiszállok. Arcomra a mindenkori magabiztos mosolyt ragasztom, majd hagyom, hogy Dawnie belém karoljon és úgy indulunk meg befelé. A személyzet hajbókolva nyit ajtót, majd vezet az asztalomhoz. Önelégülten tapasztalom, hogy minden jelenlévő férfi szeme kocsányon lóg, ugyanakkor a nők nagy része is igen irigyen méregeti a párosunkat. A saját privát asztalomhoz vezetnek, ami a legközelebb van Tucker asztalához. Kihúzom a széket Dawnie-nak, majd én is leülök, vele szemben.
-Jó estét uram! Hölgyem!-jön a megszokott pincér. -Hozhatok Önöknek valami italt?
-Nos, én egy Bloody Mary-t kérek, rázva, a hölgy pedig...-nézek mosolyogva Dawnie-ra.

Untam a liftezést. Általában jól szórakozom, mert gyönyörködhetek magamban addigis. De ezúttal jobban izgatta a fantáziám az a meglepetés, amit említett. Nem szeretem a meglepetéseket, de még kevésbé azt, ha megemlítik, hogy terveztek valamit - hogy aztán több részletet ne kössenek az orromra. Ilyenkor furdal a kíváncsiság. Vagyis pontosabban felváltva vagyok dühös és kíváncsi, azt hiszem.
Az autójába ülve nem kötöm be magam. Egyáltalán nem zavar, hogy úgy ül a volánhoz, hogy már ivott. Tudom,hogy nem száll a fejébe könnyen az ital, és hogy milyen körültekintően vezet egyébként is. Szégyen lenne, ha ő, aki ki tudja, mennyi mindent túlélt már, épp egy bugyuta balesetben hagyná ott a fogát. Plusz, hab a tortán: ha mégis halnom kéne, haljak szabadon, ne holmi műszálas szövet ölelésében.
Elhagyom az autót, Willbe karolok, és büszkén lépdelek mellette az asztalunkig, önelégült mosollyal zsebelve be a ránk szegeződő pillantásokat.
Helyet foglalok, ahogy a pincér kihúzza számomra a széket, aztán a kérdésére felelve egy pohár rozét kérek. Ugyan nem akartam többet inni, de épp azért választok bort, mert azt meg sem érzem.

A pincér elsiet, majd nagyjából fél percen belül ott is pihen az asztalunkon a kért ital.
-Remek a kiszolgálás ma este Teddy.-mondom, ügyet sem vetve rá, hogy a névtábláján "James" áll.
-Köszönöm az étterem nevében is Uram!-válaszol kissé meghajolva, a kötelező udvarias mosollyal az arcán. -Választottak már előételt?-kérdi a tollával kattintva.
-Úgy vélem mindkettőnknek jól fog esni némi beefsteak, kaviárral, füstölt sajttal.-mondom, mire bólint és már ott sincs. Úgy tűnik valóban ki akarnak tenni magukért.
-Nos, kedvesem úgy vélem megérett az idő, hogy megosszak veled egyet-mást.-mondom, megemelve az italom Dawnie felé.
-Őszintén szólva kifejezetten elégedett voltam a mai teljesítményeddel. Meglepett volna ha ennél is jobbat produkálsz. Ezért gondolom, hogy megérdemled az ajándékot, amit a vacsora után szándékozom átadni.-mondom, majd beleiszom a Bloody Mary-be.
-Ugyanakkor, mint tudod, szükségem van minden képességedre. Nem véletlenül járattalak különféle tanárokhoz. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a szolgálataid igen hasznosak nekem.-biccentek.

Megkapjuk a kért italokat, Will rendeli is az előételt, ami kivételesen nem épp a fogamra való. Papírpép állagú húst nem fogok enni, akárhogy van fűszerezve, és ugyanígy kihagyom a kaviárt is. Egyszer volt hozzá szerencsém, de akkor olyan élményt kaptam... Nagyjából mintha homokot rágtam volna. A sajtból azért csipkedek majd szerintem.
Ahogy "Teddy" távozik, az en kedves főnököm tovább kezd zongorázni az idegeimen. Pont mikor már elfelejtettem a Kis meglepetésén agyalni és belemerültem az általa rendelt ételfélék gondolati becsmérlésébe.
Hallgatok, hátha valóban mond valami újat is... De nem igazán sikerül neki egyelőre, hiába harangozza ezt be.
-Világos. - csupán jelzem, hogy figyelek, aztán ismét a hallgatagságba menekülök, és persze a pohár boromba.

Meg is érkezik az előétel egy tálon, amit az asztal közepére tesznek le. Kaviár, füstölt sajt, beefsteak pirítóson, mind tökéletes állapotban. A pincér már távozik is. Ezt megvárom, majd elveszek egy pirítóst, és beleharapok. Egy apró falatka mennyország.
-Na már most...-folytatom előző gondolatmenetem, miután megrágtam és lenyeltem a falatot.
-Szeretnék egy kicsit több mozgásteret adni neked. Veheted előléptetésnek is. A tanuló-korszakod új fejezetének. Vagy aminek akarod.-kortyolok egyet az italomból, majd egy szelet sajtot, a rákent kaviárral a számba dobok.
-Hogy a dolgot konkrétabbá tegyem, valaki lopja a pénzem, így Tucker pénzét is. Nem tudom kicsoda, de azt tudom, hogy a RAPIDO üzemanyagvállalatnál dolgozik. Teljesítetlen számlák, kamu-megrendelések... ilyesmi. Szeretném, hogy megtaláld nekem. A módszerekben, szabad kezet adok. És igen, ez egyfajta vizsga is, úgyhogy mindent bele.-kacsintok rá, majd újra beleharapok a pirítósba.

Végignézek az ételek sokaságán, amit kihordanak, de egészen addig nem gondolom meg magam velük kapcsolatban, míg Will falatozni nem kezd. Ugyan kicsit még mindig hezitálok, de végül úgy döntök, hogy egy kis darab pirítóssal megkóstolom azt a húst. Persze füstöltsajt kísérettel. Így egész tűrhető, így utána küldök még pár falatot, míg hallgatom. A kaviárt ezúttal tényleg kihagyom. Nem bírom rávenni magam, hogy megkóstoljam. Képtelen vagyok elszakadni a fogaim közt ropogó homok gondolatától.
Lassan eszegetve kivárom, míg befejezi mondandóját, aztán a legutolsó falatot leöblítem két újabb korty borral.
-Szóval ez lenne az a meglepetés? Ha igen, akkor megkönnyebbültem. Már kezdtem azt hinni, hogy "megdobsz" pár gyémánttal a születésnapom alkalmából. - ironizálok. Ugyan csak sejtésem van afelől, mit tehetnék az ügyében, és tudtommal ebbe még Tuckernek is lesz belszólása, minden különösebb ellenérzés nélkül állnék a feladat elébe. Ha ő úgy gondolja, hogy meg tudnám csinálni, akkor igaza van. Ő jobban ért az ilyesmihez, eddig is már számtalanszor bebizonyosodott, hogy milyen jól fel tudja mérni a képességeimet. Talán még jobban is ismer ilyen szempontból, mint én magamat.
Betolok a számba még pár újabb falat beefsteak-es pirítóst, néha épp csak megnedvesítve az ajkaim a rozéval, és érdeklődve nézem a velem szemközt ülőt.

-Ó nem dehogy, nem ez a meglepi. Ez csak egy része a dolognak és hozzá tartozik de... várjunk csak, születésnapod van?-vonom fel a szemöldököm. Nem rémlik, pedig a számokban, dátumokban, adatokban meglehetősen jó vagyok. Igaz, az új személyazonosságát én adtam neki, és az ott megadott születési dátumra is pontosan emlékszem, hirtelen nem ugrik be mikor is van a valódi születésnapja. Lehet, hogy nem is kérdeztem meg soha...? Kissé elbizonytalanodva rágcsálok tovább, néha leöblítve az egészet egy kis Bloody Mary-vel.
-Mint mondtam, a meglepetésed a vacsora után fogom átnyújtani, addig hadd izgulj egy kicsit...-kacsintok rá és újabb falat füstölt sajtot tolok az arcomba. Közben a pincér is visszatér, hogy felvegye a rendelést.
-Remek, Teddy, pont időben!-nézek fel rá. -A szokásos Angous Black steak-et kérem, ropogósra sütve, semmiképpen sem véresen, sajtszósszal és barbecue krumplival, mellé pedig egy jégbe hűtött Millert és egy dupla Tenessee-whiskey-t, a hölgy pedig...-nézek újra Dawnie-ra.

Megtudom, hogy nem ez az a nagy meglepetés, amivel készült, szóval nyugodtságom megszűnik. Viszont kapok valami támpontot azzal kapcsolatban, hogy Mr Tayback mivel kívánja feltenni az i-re a pontot. Viszont nem tudom, hogy ennek most örüljek-e, mivel az agyam máris lázas munkába, találgatásba kezd.
Visszakérdez.
-Van egy egész enyhe kis fáziskésése, William... - mosolygok rá leplezetlen gúnnyal, aztán gondolok egyet és tovább folytatom, hideg komolysággal az arcomon mondok egy "Nem"-et. Csak mert hozzám méltóan elég nagy suttyóság ez így.
-Regina Bukowsky pont tegnapelőtt töltötte a 25-öt. - teszem hozzá végül jobb belátásra térve, ha már egyszer kérdezett. Persze, halkan, hogy mindenképp csak ő hallja, mivel Regi aznap megszűnt létezni, hogy kijött az elvonóról.
Újra érkezik a pincér, felvenni a rendelést. Kicsit gondolkodom rajta, mit is ennék, aztán úgy döntök, jó lesz nekem is egy olyan adag ízbomba, amit Will is kért.
-Megfelel ugyanez, csak whiskey helyett rozéval, köszönjük.
Elhallgatok, és várom, előáll-e még valamivel, amiről nem árt tudnom.

-Ó.-mondom igen velősen. Nem tudom, mit is kellene ezzel kapcsolatban éreznem, bár maga a feltételezés, hogy érzek ezzel kapcsolatban egyáltalán bármit, sértő rám nézve. Ugyanakkor valahogy kellemetlen, hogy talán soha nem is kérdeztem rá.
-Nos... kapjon tőlem valami szépet.-törlöm meg a szám az odakészített selyem kendővel, majd lehajtom a Bloody Mary maradékát. Igazából teljesen mindegy, akár házat is vehetne az sem vetne vissza egy hónapnál jobban. Mások egy élet alatt keresnek annyit, mint én egyetlen hónap alatt.
-Lenne kedved kivenni egy pár nap szabadságot, csak hogy a változatosság kedvéért velem töltsd az időd?-kérdem hirtelen. Valóban érdekel, vajon a kötelező körökön, na meg az ilyen és hasonló jellegű alkalmakon túl is szeretne-e velem lenni. Egy szóval, hogy alapvetően kedvel-e.
-Úgy értem, ha lenne kedved, elutazhatnánk valahova pár napra. Miss Bukowsky születésnapja alkalmából. Mondjuk.-mondom némileg habozva.

Megvonom a vállam. Annyira nagyon nem izgat, hogy kapjak valamit, legyen szó akár a holt, akár a létező énemről. Ilyesmire azoknak van szüksége, akiknek nincs meg mindenük, és akiknek számítanak a kedves gesztusok. És igazából, engem ezek nem érdekelnek, meg persze minden biztosítható számomra, amire szükségem van... Szóval édes mindegy, hogy a lakásomban vagy bárhol eggyel több kacat van-e a nevemen.
Beleiszom a boromba, már ami még maradt belőle. Még szerencse, hogy épp letenni készülök már a poharat, mert igencsak jól időzíti a következő kérdést. Ha még innék, talán a torkomon akadna az a rozé. Még így is megáll egy pillanatra a kezem a levegőben.
Még sosem mondott ilyet. Az tény, hogy nem először utaznánk, de eddig mindig csak munkaügyben történt ilyesmi.
-A délután még magad mondtad, hogy egy perc szabadidőd sincs. - vágom rá. Persze nem sértődtem meg, magam is tudom, milyen szoros az időbeosztása, mivel nagyjából én alkotom meg a napirendjét. Csupán tényeket közlök most. Aztán átváltok kissé sejtelmesre, és egyik ujjam igazán lassan, játékosan körbefuttatom borospoharam száján- tekintetemmel is csak az ujjam felé fordulva.
-Pedig nem raboltam volna sok időd... És talán te is jól érezted volna magad...
Hirtelen szakítom meg az ügyködést, és pillanatok rá.
-Mindezt figyelembe véve, Mr Tayback... - kezdek bele a "tárgyalásba" -Minimum két napig kellene reggeltől estig folyamatosan a telefonon csüngenem, hogy szabaddá tegyem arra a pár napra. Mindazonáltal, ha Ön úgy dönt, hogy mellőzhetetlen a társaságom, természetesen szívesen kísérem el egy útra.

-Valóban, ugyanakkor az én helyzetemnek az a hatalmas előnye, hogy az életem én irányítom, nem mások.-válaszolom és közben ki is hozák a két megrendelt steak-et. Odacsúsztatok pár százast Teddy-nek, aki elkerekedett szemmel köszöni meg. Megtehetem, hogy nagylelkű vagyok, az imidzsre pedig adni kell, nincs mese.
-Attól tartok nem értettél meg.-húzom mosolyra a szám.-Csak akkor, ha van kedved velem vakációzni egy kicsit. Mindkettőnkre ráfér a pihenés. Ez kizárólag miattad lenne.-vonom meg a vállam egykedvűen. Ha nem, hát nem.
-Jó étvágyat.-mondom, majd nekilátok a steakemnek. Minden egyes falatot kiélvezek a végsőkig, a hús tökéletes, a krumpli és a szósz nem különben. A sörre sem lehet panasz, bár ez kevésbé az étterem és a szakács érdeme.
-Elutazhatnánk mondjuk... Írországba... Franciaországba... vagy igazából ahová csak kedved van.-fűzöm be két falat közé.

Azt hiszi, félreértettem, pedig legkevésbé sem. Pontosan tudom, hogyan gondolta, csak arra voltam kíváncsi, hogy mindenképp be akar-e nekem iktatni két teljes napnyi plusz munkát, nagyjából egy hét pihenőért. Viszont akárhogyan is értelmezte ezt ő, így is megkaptam a válaszom. És őszintén szólva fogalmam sincs, mire megy ki a játék. Ide s tova három éve már, hogy mindig hajszol, mindig igyekszik kipréselni belőlem valamivel többet annál, amit előzőleg elértem, hogy még akkor sem hagy igazán nyugtot, mikor a szabadidőm töltöm -elvégre folyamatos készültséget vár el-, erre most előáll egy ilyennel. Miután pár órával ezelőtt ölelgetett is...
Szó mi szó, hiába jöttem már bele, hiába rendezkedtem be erre az életformára, tényleg jól esne néhány nap valódi szabadság, távol a munkától. Csak nem tudom, mire fel ez az akár gyöngédnek is nevezhető gesztus.
Megkapjuk a főételt és italokat. Teddy reakciója fölött képtelen vagyok elsiklani. Úgy tűnik, nem gyakran dobják meg ennyi pénzzel, pedig a mi "fajtánk" kedveli ezt a helyet. Ezek szerint kevesen ilyen bőkezűek. Ki gondolta volna?!
Én is jó étvágyat kívánok, majd nekikezdek az evésnek. Szándékosan nem válaszoltam még eddig, mert legyen akármilyen csábító az ajánlat, azért át kell gondolnom.
-Hollandia? - vágom rá rögtön, mikor elkezdi az ötleteit sorolni. Magamban jót mutatok, de ő gondolom, az előéletem ismeretében nem így áll majd hozzá.

Felkuncogok a válaszra. Nem is tudom, mire számítottam.
-Rég jártam Amszterdamban.-bólogatok vigyorogva. Bár ahhoz, hogy jól betépjek nem kell annyira messzire elmenni.
-Ha füvezni akarsz csak egy szavadba kerül, ezért nem kell addig repülni.-osztom meg vele is a gondolatot.
-Valami egzotikusabbra gondoltam. Lehetne akár Hawaii is.-latolgatom a dolgot. Ott még éppen nem jártam, valahogy nem vonzott a gondolat, hogy egyedül ücsörögjek a tengerparton. Bár éppen Hollandia is vonzó hely, sok a látványosság meg minden... amik engem baromira nem hoznak lázba.
-Persze, ha ragaszkodsz hozzá, mehetünk Hollandiába is. És nem, nem kell két napot eltöltened azzal, hogy lemondj mindent, el tudom intéztetni mással is.-osztom meg vele a 'hatalmas titkot'. Látom rajta, hogy magában vívódik. Egyrészt bizonyos szempontból jobban ismerem, mint ő saját magát, másrészt pedig elég jól tudok olvasni az emberek arcáról, meg egyes gesztusairól.
-Nem kell mögé gondolnod semmit. Az elmúlt három évben keményen dolgoztál, ezt értékelem. Egyszer sem panaszkodtál semmiért, ugyanakkor pótolhatatlan munkát végeztél. Tudom, hogy általában nem bánok bőkezűen a dicséretekkel, de úgy vélem épp itt az ideje, hogy kikapcsolódhass egy kicsit.-magyarázom, majd újra nekilátok a húsnak.

Kinevet, de fogalmam sincs, miért. Kicsit atyáskodóbb reakcióra számítottam, főleg a nem is olyan régi "ne igyál többet ma" intése miatt.
-Nem a fűre gondoltam, hanem a tulipánokra. - vetítek kicsit -És igen, tudom. Megvannak a magam forrásai, még ha ez téged meg is lep. - talán meg is fogja lepni. Eddig talán csak kétszer látott kábultan az elvonó óta.
Tovább hallgatok és eszem. Tetszik ez a steak. Mostanában lusta voltam kimozdulni a lakásból, ha már jutott végre a pihenésre is időm, szóval többnyire csak kínait, indiait, vagy hasonlót rendeltem. Igazán jól esik a jókora szelet, gondosan átsütött hús, a finoman fűszerezett körettel.
-Jó. Akkor a választás lehetőségét átengedem neked. Bár... az írországi tartózkodás mögött kedves kis kocsmatúrákat sejtek, amiket el tudnék viselni. Viszont tény, hogy a tengerparton koktélozást sem venném zokon. Tényleg dönts te. - iszom egy korty bort, közben felemelve az egyik ujjam, hogy jelezzem: még azért mondanék valamit.
-Bocs, ha a szavadba vágok, de egyvalamire szeretnék még rávilágítani. Fél perccel ezelőtt még azt mondtad, bárki meg tudja csinálni, hogy lekoptat pár igen akaratos, hasonlóan elfoglalt üzlettársat... Most pedig kijelented, hogy pótolhatatlan munkát végzek. A helyedben szerintem ilyen ellentétekbe nem kerülnék magammal, mert netán még magamra veszem és felmondok.

-Nem. Hát persze.-bólintok nem túl sok meggyőződéssel. Nem is értem, bármikor be lehet szerezni a legjobb holland cuccot a lakásomban ülve fél perc telefonálás után is. Bár nem szabályozom mivel mérgezi magát, elég lesz egyszer rajtakapnom mondjuk tűvel az alkarjában és azt is megbánja, hogy megszületett. Újra.
-Ha mindenképp nekem kell választani, legyen Írország. Egyszerű módon, csak úgy kiruccanni. Semmi puccos baromság. Rengeteg sör, meg ír whiskey, akusztikus zene és gyönyörű környezet. Szerintem szeretni fogod.-mondom mosolyogva. Jó lesz kicsit visszatérni őseim földjére. Nem is voltam 'otthon' már vagy... ejnye, vagy négy éve. Hogy repül az idő...
-Ne nézz hülyének, pontosan tudod miről beszéltem.-mondom nyugodt, semleges hangnemben. Tőle sem viselem el, tudhatná. De nem hagyom, hogy bármi elrontsa ezt az estét, úgyhogy befejezem a vacsorámat, megtörlöm a szám és a kendőt az üres tányér közepére vágom. Ezután kezembe veszem a whiskeyt és beleszagolok. Remek zamata van.
-Csirió.-emelem meg Dawnie felé, majd felhajtom egyben a double shotot.

A "semmi puccos baromság" kijelentésénél elnevetem magam. Megpróbálom elképzelni hétköznapi viseletben. Mármint olyanban, amit a normális, hétköznapi emberek viselnek, nem olyanban, amit ő szokott. Aztán egy idő után feladom, nem megy.
Eszem tovább a steaket, annak ellenére, hogy látható jelei vannak annak, hogy utolsó sziporkáimmal kihúztam a gyufát. Különösebben nem izgat a dolog. Ugyan most dühös, de majd túlteszi magát az incidensen. Egyáltalán nem tartok tőle, hogy megtorolja iménti pofátlanságom. Vannak dolgok persze, amiért kemény büntetésre számíthatnék, de a szemtelenség azért nem olyan súlyú.
Ő végez az evéssel, en még bíbelődöm vele kicsit. Nagyon elcsendesedett, talán magában még mindig dühöng... Szóval ezúttal én vállalom, hogy megtöröm a kettőnkre telepedett csendet, mielőtt magamba tömöm az utolsó két-három falat ételt.
-Még mindig nem tudom elképzelni, hogy nem öltönyben sétálnál be a kocsmákba...
Végzek én is az étellel és a borommal egyaránt.

-Pedig, elhiheted, rendkívül jól áll nekem a bőrkabát és a póló.-kuncogok fel. Már el is felejtem, hogy az imént megsértett. Nem vagyok túl sokáig a felszínes érzelmeim rabja. Pláne vele szemben nem, mert értelmét sem látom. Egyébként is a dühöt utálom a legjobban érezni. Felhajtom a söröm maradékát, majd intek a pincérnek.
-Desszertet?-nézek a nőre. Szólok Teddy-nek hogy készítsék elő a kocsimat, illetve ha Dawnie kér valami édességet, akkor megrendelem, én nem eszek semmit.
-Majd meglátod, szuper lesz.-kacsintok rá. Közben azon gondolkozom mennyire fogom élvezni az ír kocsmatúrákat.
-Éire go deo...-motyogom magamban, szinte félig tudat alatt. Isten áldja Írországot.

Bőrkabát... Nohiszen. Még pólóban sem tudom elképzelni, nemhogy bőrkabátban, hiába nevet ki. Pár pillanatig még méregetem őt és erőlködöm... Aztán tényleg feladom. Ha igazat beszél - és már miért is hazudna nekem, pláne ezzel kapcsolatban -, záros határidőn belül úgy is meglátom, hogy fest olyan öltözetekben, amilyenekben még sosem láttam.
Kérdésére csak megrázom a fejenm. Tudtommal nem túl édesszájú, így gyanítom,magának nem rendelne desszertet. En ugyan képes lennék még elpusztítani egy fagylaltkelyhet mondjuk, de lemondok róla, hogy indulhassunk. Meg akarom tudni, mit tervezett mára még. Most már - gondolom - tényleg csak percek választanak el ettől.
Ha tényleg végeztünk itt, felállok az asztaltól, megigazítva magamon a ruhát. Hogyha megindul kifelé, ismét belekarolva tartok vele a kocsiig.
-Szóval Mr Tayback, mikor szeretnél utazni?

Remek, mivel nem kér semmi egyebet, el is indulhatunk. A várható végösszeget jócskán megdobva, két ezrest hagyok az asztalon. Ebbe belefér Teddy honoráriuma is. A karomon Dawnie-val elindulok kifelé az étteremből, újfent magunkra vonva minden jelenlévő tekintetét, amit csak egy újabb magabiztos mosollyal nyugtázok.
-Ez egy remek, lényegre tapintó kérdés Dawnie.-jegyzem meg, teljesen fölöslegesen.
-Azt hiszem a hétvége megfelelő alkalom lenne. Szerinted?-nézek rá kérdőn. A bejárat előtt áll a Merci, egy alkalmazott pedig átnyújtja a kulcsot, amit én egy ötvenes ellenében át is veszek. Kinyitom az ajtót "szívem hölgyének" és magam is beszállok. A motor felbőg én pedig a gázra lépek, jóval nyugodtabban vezetve, mint eddig. Cél a saját lakásom, ahol senki sem zaklathat minket.
-Nos, azt hiszem épp itt az ideje, hogy átvedd a meglepit...-mondom sejtelmes mosollyal az arcomon.

//Folyt köv: Tayback Rezidencia//