Nappali

Kényelmes kanapék, bárpult, házimozi, kilátás az egész városra.

Amikor az autómban ültünk, láthatóan ideges volt, ha meglátott valakit, összehúzta magát. Szinte belesüppedt az ülésbe. Jól mulattam a helyzeten, de nem bántam, hogy megúsztam a kirándulást. Kalandosabb nem is lehetett volna. A liftben már kicsit magabiztosabbnak tűnt a lány. Mélyen a szemébe néztem, de állta a pillantásom, nem fordította el a tekintetét. Nem tudtam titkolni, hogy kedvemre való a társasága. Különben minek hoztam volna magammal. Ott is hagyhattam volna, nekem mindegy, mi történik vele, mégis megragadtam és magammal hoztam ide, ahol biztonságban van. Nem tudtam, hogy most mit fogok vele kezdeni, az egész egy gyors elhatározás volt, nem volt tervem. Megszólalt, de nem válaszoltam, csak amikor felértünk a lakásomba. Kiléptünk a liftből, újabb kód, majd az egész lakás fényben úszott. Erre kényes vagyok, szeretem, ha úgy néz ki a lakásom, ahogy én akarom. A modern bútorokat szeretem. A legfontosabb viszont, hogy előttem terül el az egész város. Már innen, a lifttől jól lehet látni, az ablakhoz közelebb vagy a teraszról pedig páratlan a látvány. Még a külváros is látszik innen. Az egész lakást terasz fogja körbe, így mindig mást nézhetek. Mégis rejtve van a lakásom a kíváncsi szemek elől, feljutni pedig lehetetlen. Végigsétáltam a csillogó burkolaton, nem vettem le az acélbetétesem, van, aki összetakarít utánam. Elhaladtam a bárpult mellett, így töltöttem magamnak és a vendégemnek egy italt. Jó erőset, azt hiszem szükségünk van rá. Ledobtam magam a kanapéra, persze bőr, majd intettem a lánynak, hogy csatlakozzon.
- Gyere már, nem harapok - villantottam rá a mosolyom és felmutattam neki a poharat. Én majdnem az egészet lehúztam és csak utána válaszoltam arra a kérdésre, amit a liftben tett fel.
- Azért futottam, mert nem is belvárosi volt. Még nem tudom ki az - vontam meg a vállam, mintha mindegy lenne, de eléggé zavart, hogy ki követett minket.
- Nem vagy fogságban. Egyszerűen csak előbb ütök, aztán kérdezek, hát ez most is igaz, csak most előbb cselekedtem, aztán gondolkodtam. Hagytalak volna ott? - a kilátásra emeltem a tekintetem, mindennap látom, mégis elbűvöl.
- Fogalmam sincs mit csinálok veled. Gondolom itt töltöd az éjszakát, de akkor mész el, amikor akarsz. Csak, hogy tudd, ha kiteszed innen a lábad nélkülem, nem tudlak megvédeni - hangom fenyegetően csengett, pedig nem annak szántam, egyszerűen csak elmondtam neki, hogy nélkülem nem jut vissza a külvárosba. Nem tudom eldönteni, hogy a szőke haja, a szép arca, a karcsú alakja vagy ezek együtt, de valami nagyon elvarázsolt.
- És most mesélj. Miért néztél olyan tekintettel a liftben, mint aki odavan értem? - szegeztem neki minden átmenet nélkül a szemtelen kérdést.

& Jason Tucker

Apró kis semmiség...

Be kell valljam két fajta érzés kerített hatalmába Jasonnel kapcsolatban. Az egyik a bizalom, a másik a félelem. A bizalom amiért nem ölt meg, nem fogott rám fegyvert és úgy tűnik megmentett. A félelem amiért rájött a nevemre, jóformán elrabolt és hogy kettesben vagyunk. Én azt hittem, hogy amint lehetősége adódik rá engem is megöl. Nem telt el sok idő, már az ellenségem magánvárában voltam. A telefonom ebben a pillanatban megszólalt. Egy sms apámtól, rémületem a tetőfokára hágott mikor elolvastam az üzenetét.

"Cattie harminc perced van hazaérni.
Valaki itt volt és feldúlta a szobád. Téged keresett."

Riadt pillantásom Jasonre emeltem, remegni kezdtem, ő közben italt töltött, és leült a kanapéjára. Magához intett, de én mással voltam elfoglalva. Ki kereshetett engem? Senki nem tudhat rólam, eddig rejtve voltam a világ elől, még Jason sem tudta, hogy létezek. A saját vesztembe rohantam.
-Hogy derítetted ki a nevem?-kérdeztem rá halkan, csak tudni szerettem volna, még mérges sem voltam. Éles eszű lány révén hamar rájöhetek, hogy ki dúlta fel a szobám. Pillanatok alatt visszaírtam apámnak, hogy küldetést teljesítek, nem érek rá, majd újra a férfire néztem.
-Valaki feldúlta a szobám, apám most írta, hogy menjek haza. De egyenlőre ráérek.-mosolyogtam, most először, majd az ablakhoz sétáltam. Kitekintettem az éjszakába és mélyet sóhajtottam. Csendben hallgattam Jason minden egyes szavát, nem vagyok fogságban, oké.
-Ott hagyhattál volna. Mi a szándékod velem? Miért "mentettél" meg?-tettem fel két apró kérdést, vigyázva, hogy miközben sétálgatok a nappaliban mindig legyen valami köztem és a kanapén ülő férfi között. Már így is túl közel kerültem hozzá. Azzal kezdődött, hogy nekinyomtam a szökőkútnak. Majd ő kétszer megfogta a karom és még az arcomhoz is hozzáért. Nem jó nőnek lenni, sok furcsa érzés kavarog bennem, és inkább nem szeretném kiteljesíteni őket. Félek nem sok választ el attól, hogy hülyeséget ne csináljak. Márpedig nagyon sok esély van erre. Vonzott Jason pillantása, nem tudtam elszakadni tőle, a kabátot letettem az egyik székre majd a fiú elé léptem. Egy néma pillanatig csak a szemeit bámultam, nem válaszoltam az utolsó kérdésére, aztán győzött a vonzereje. Előre hajoltam és életem első csókját az ellenségemnek ajándékoztam.
-Jól gondoltam, nem csak a szemed olyan csodálatos.-magyaráztam vigyorogva miután újra két lépés távolságot csiholtam közénk, elvéve a beszélgetés elején nekem szánt poharat. Egy kortyra felhajtottam az italt, majd a poharat visszahelyeztem a bárpultra. Ismét az ablakhoz mentem, hátat fordítottam Jasonnek, nem féltem tőle, a kabátomban volt a fegyverem, és egy kisebb tőr a bakancsomban. Ha netalán tán ellenem fordulna a férfi, de erre nem látok túl sok esélyt. Úgy érzem nem vagyok közömbös a számára, de erre inkább nem szeretnék gondolni. Az ital végig marta a torkomat, de egyáltalán nem zavartattam magam, kemény lánynak számítok ott kinn a gettó az én terepen, és nem babra megy a játék. Itt sem fogom azt mutatni, hogy királylány vagyok, mert nem vagyok az...
-Örülsz annak, hogy már nem a névtelen kislány vagyok?-fordultam felé újra, és oldalra billentett fejjel vártam a válaszát.

Mutattam, hogy üljön le mellém, de nem vette figyelembe. Először a telefonjával volt elfoglalva, aztán meg az ablakhoz sétált. Azt hittem, most írja meg, hogy hol van, de aztán magyarázatot adott.
- Feldúlta? - kérdeztem, de nem tűntem túl meglepettnek. Az az idegen nem hagyott nyugodni, de az a dolog, hogy feldúlták a szobáját nem volt meglepő.
- Hát biztos nem én voltam. Nekem annál finomabb módszereim vannak. Nem tudom, hogyan derítette ki, aki rájött, de nem is érdekel. A lényeg, hogy kiadom a parancsot, ő meg teljesíti. Mint látod, gyorsan és pontosan Cattie -bri - mondtam ki a nevét, részben, hogy nyomatékosítsam, amit mondtam, másrészt meg jólesett kimondani. Jól hangzik, illik rá.
- Nem tervezek, legalábbis ritkán. A váratlan helyzetekben sokkal több izgalom rejlik, nem gondolod? - közben egyre közelebb jött hozzám, de mindig figyelt rá, hogy megtartsa a kellő távolságot, majd egyszer csak megállt előttem. A kabátját a székre tette, én meg végigmértem és elgondolkodtam, milyen lehet hozzáérni. Nem úgy, ahogy az erdőben, hanem érzéssel. Nem tagadom, csábító a lány, tudnék vele mit kezdeni kevesebb ruhában is. Nem válaszolt a kérdésemre, pedig legalább annyira érdekelt a válasz, mint arra, hogy hívják. Csak nézett, szinte megállt körülöttünk minden, egymásba fonódott a pillantásunk és ő mozdult meg elsőnek. Közelített, igazából meg is lepett meg nem is, mert a mai után legkevésbé erre gondoltam volna, de ahogy a liftben nézett, már tudtam, hogy nem közömbös ő sem. Hamarabb ért hozzám, mint gondoltam, de olyan gyorsan véget is ért a csók. Kiéhezve kaptam utána, de vigyorogva eltávolodott, olyan gyorsan, ahogy jött, aztán lehúzta egyszerre a pohár tartalmát. Az arcát figyeltem, de nem láttam grimaszt, pedig elég erős cucc. Ismét az ablakhoz sétált, amikor én is felálltam. Hangtalanul közlekedtem és háttal állt nekem, úgyhogy csak azt vette észre, ahogy kezem a derekára csúsztatom.
- Jobban örültem volna, ha tőled tudom meg a neved - doromboltam veszélyesen közel hozzá. Szinte csiklandozta, ahogy a bőrére suttogtam.
- Még mi olyan csodálatos? Mutassak még ennél is többet - folytattam a húzást. Felém fordult és oldalra billentette a fejét. Nem voltam benne biztos, hogy azért tette, mint amire én gondoltam, de ez nem tartott vissza, nyakához hajoltam és érzékien végighúztam rajta a nyelvem. Kezem megint vékony derekára csúszott, nem tudtam ellenállni neki. Ujjaimmal simogattam a ruhán keresztül. Útban volt, kissé felgyűrtem, hogy a bőrét érinthessem. Még soha nem éreztem ennyire hibátlan bőrt ujjaim alatt.
- És most nem félsz Cattie-bri? - suttogtam a kérdést a szájára, mielőtt én is birtokba vettem volna ajkait, de sokkal keményebben, mint ahogy ő.

& Jason Tucker

Ne kísértsd a sorsod...

Nem tudom mi lett volna a helyesebb döntés, itt hagyni, vagy maradni. A lényegen úgysem változtatott volna, szörnyű hibám, de megkedveltem a srácot. Háborúban és szerelemben mindent szabad alapon csókoltam meg, hogy aztán játszva vele ismét távolabb kerüljek tőle. Nem az ő emberi voltak a szobámban, akkor meg ki?
-Igen a váratlan helyzetekben több az izgalom.-válaszoltam végül erre a kérdésére is, miközben újra az ablakon néztem a tájat. Csodaszép volt, bár én nem tudnék úgy élni, hogy mindig mindenkiről tudjam mi történik vele. Háttal mertem állni Jasonnek, mert úgy gondoltam nem fog bántani, és tényleg nem bántott, igaz egy kicsit megugrottam ahogy hátulról a derekamra csúsztatta a kezeit, de nem az ijedség miatt.
-Ha tőlem tudod meg, nincs meg a játék élvezete, nem igaz?-kérdeztem vissza egy cseppet erőtlenül. Túl közel volt, megint, én pedig képtelen voltam tovább háttal állni neki, így újra farkasszemet néztünk, kezdett veszélyesedni a játék, ahogy tovább ingerelt.
-A kilátás az csodálatos.-tértem ki az eredeti válasz elől, gondolván, hogy ezzel majd lehűtöm kicsit, bár tudtam felesleges próbálkozás lesz. Ahogy oldalra billentettem a fejem, a nyakamon húzta végig a nyelvét. Felnyögtem az ismeretlen új érzés hatására, hogy csinálja ezt? Kezei ismét a derekamon játszottak, simogatott nem értettem, aztán feljebb gyűrte a pulcsit és az inget, ahogy hozzámért, mint bőr a bőrhöz úgy éreztem felgyulladok, megégetett, de nem fájón, olyan vágyakozón, ez pedig nem volt épp bizakodó érzés. Ahogy feltette az utolsó kérdést, már a fejemben volt a válasz, de kimondani nem maradt időm, birtokba vette ajkaimat, keményebben, mint ahogy az előbb én tettem, viszont nem akartam megmutatni, hogy mennyire vagyok kezdő, ellöktem magamtól, és szikrázó tekintettel pislogtam az ő kékjébe.
-Először is, megvárod amíg válaszolok! Másodszor az egy dolog, hogy én adtam valamit, de nem kell önkényesen a többit is elvenni. Végezetül pedig annyira nem vagy tökéletes, hogy engem is besorolhass a trófeáid közé! Mert én nem az utcaszéléről összeszedett lányok egyike vagyok! Ne játssz velem Jason Tucker, mert esküszöm megbánod, hogy férfi vagy!-sziszegtem az arcába, most már nem játszottam ijedt nyulat, nem bújtam a tárgyak mögé, azt szerettem volna, ha igen is komolyan vesz. Nem vagyok senki játékszere. Pont az övé nem is leszek.
-Mond miért olyan nehéz megvárni, hogy valamire válaszoljon az ember? Tudtommal a kis sztriptízbárodban van épp elég szúrható csaj, akkor engem most miért néztél ki magadnak? Ráadásul a legnagyobb ellenséged lánya vagyok. Nem értelek Jason...-jártam körbe a fiút miközben beszéltem hozzá, néha szándékosan is hozzáérve itt-ott. Megálltam mögötte, és egy laza mozdulattal átöleltem a derekát, arcomat a nyakába fúrtam, a bakancs dobott annyit rajtam, hogy ne tűnjek olyan kicsinek. Belecsókoltam a nyakába, majd elengedtem.
-Van valami erősebb piád?-kérdeztem rá, miközben a bárpult felé suhantam.

Kitért a válasz elől. Nekem is tetszett a kilátás, de egy belátás a dekoltázsába még jobb lett volna. Ujjaimmal derekának puha bőrét, számmal pedig az övét vettem birtokba. Azt hittem ennyitől el is ámul, de még mielőtt a nyelvemmel behatoltam volna a szájába ellökött és bosszúsan pillantott rám.
- Nyugalom kislány - emeltem fel megadóan a kezeimet, de közben nem tudtam visszafogni, nevetni kezdtem azon, ahogy fenyeget. Olyan vicces, hogy egy szép szőke lány kioktat arról, hogyan kellene viselkednem. Körbejárt, sétálni kezdett és közben hozzámért néha. Pillantásommal követtem, amikor éppen nem mögöttem járt.
- Az a sztriptízbár. Ott mindig megkapom, amit akarok, de most másra vágyom. Kell a játék élvezete - idéztem, amit ő mondott korábban. Arcom teljesen kifejezéstelen lett volna, ha a szám szélében nem bujkál egy mosoly.
- Ami azt illeti, ha ma nem követsz, nem is tudom, hogy létezel, úgyhogy magadnak köszönheted, hogy kinéztelek magamnak. Igen, kinéztelek, nem fogom titkolni, hogy kellesz - jelentettem ki tárgyilagosan. Megállt mögöttem, belecsókolt a nyakamba, aztán elhúzódott. Nem tudtam kiigazodni rajta. Általában ez bosszant, de most kifejezetten tetszett, hogy nem tudom, mit szeretne. Engem, legalábbis nagyon úgy tűnik, mégis valami visszatartja.
- Az zavar, hogy elvileg ellenségek vagyunk? - tettem fel könnyed hangnemben a kérdést, miközben utána mentem és a bárpult felé sétáltam. Kitettem pár üveget, mint erősebb annál, amit az előbb kapott, pedig az sem volt gyenge. Rábökött az egyikre, én meg töltöttem neki. Kissé nem odaillő dolog jutott eszembe. Arra gondoltam, mi lesz akkor, ha kicsit megárt neki a pia és átlépi azt a határt, amit meghúzott magának.
- Ettől csak még izgalmasabb ez az egész. Nappal utálhatsz, de éjjel... akkor megmutathatod, mit érzel valójában - ujjaim külső felével végigsimítottam az arcán, majd a bárpultra könyököltem. Igyekeztem ellenállatatlanul kinézni. Igaza volt, a bárban bárkit megkaphatok. A városban is. Nekem mégis ő kell, vonz a veszély és az ismeretlen. Meg Cattie-bri. Felkaptam és magammal vittem a kanapéra, ha nem tetszik, amit csinálok, úgyis megvédi magát, ezt biztosan megtanították neki.

& Jason Tucker

Nem bírsz magaddal?...

Azt hittem, hogy a kis fenyegetésem elég lesz, bár tisztán látszott Jason arcán, hogy nem, azért hűségesen próbálkoztam tovább. Próbáltam húzni az agyát, de vagy nagyon jól titkolta amit kiváltok belőle, vagy csak érzéketlen tuskó.
-Ami azt illeti, sosem hagytam volna ki az alkalmat, hogy végre megismerjem azt, aki árvává tett. Tehát természetes, hogy követtelek.-vontam vállam egyszerűen, holott nem láthatta, mert mögötte álltam, végül belecsókoltam a nyakába, és egy másik témába kezdtem bele, piát kerestem, de valami erősebbet az előzőnél. Újabb kérdést kaptam miközben a férfi is elindult a bárpult felé. Miközben kipakolta a piákat én válaszoltam a kérdésére.
-Mi az, hogy elvileg ellenségek? Gyakorlatilag is azok vagyunk, de igen, történetesen ez nyom a latba nagyon sokat. Gondolom neked tök mindegy, lyuk, lyuk csak a keret más igaz?-pislogok rá bájos mosollyal, és ráböktem a legerősebb piára, ami feltételezéseim szerint a fekete absinth volt. Jason kitöltötte nekem a pohárba én pedig a kezembe vettem a kis kristály poharat, míg ő beszélt. Szemforgatás, majd lehúztam a piát, és csak úgy válaszoltam neki.
-Tudod ennek az egésznek az a szépséghibája, hogy te már régen eldöntötted, hogy mit kellene éreznem irántad... Csak hogy nem a kutyád vagyok akinek bármit megmondasz.-hagytam, hogy hozzám érjen, ez még, vagy már annyira nem zavart. A poharat visszatettem a pultra, nem számítottam Jason következő lépésére, felkapott és a kanapéhoz vitt. Miért nem tud egy kicsit elvonatkoztatni a vágyaitól?
-Van ám lábam...-lóbáltam meg az említett testrészemet, mint egy kisgyerek, mikor az apukája ölében ül. Annyira örülnék annak, ha nem kellene mindig megmutatnom neki, hogy nem vagyunk egy szinten, hihetetlenek a férfiak.
-Mond mit tegyek azért, hogy ne akard annyira érvényesíteni, hogy pasi vagy? Miért kellene fejet hajtanom neked, nem mintha nem ismernélek, de ismeretlen vagy. Talán az lenne a legjobb ha hazamehetnék.-pislogtam a szemeibe, őszintén már nagyon álmos voltam, de ezt az istenért nem mondtam volna el neki, a mellkasának dőltem, és a kezeimet kezdtem nézegetni, de egyre laposabbakat pislogtam, nem szabad itt lennem nála, nem kéne itt aludnom.
-Egy jó éjt puszira azért beneveznék!-emeltem még fel a fejem és álmos mosolyt küldtem felé, olyan mintha két napja ébren lettem volna és most győz a fáradság... De ha elalszom akkor mi lesz a biztosítéka annak, hogy Jason ezt nem használja ki? Jó a kérdés csak a kis lelkem már annyira megbízik benne, hogy nem fogja érdekelni. Érzem, hogy nem fog sem bántani, sem pedig olyat tenni ami nekem rosszul esne később.
-Tudod az a te nagyon nagy bajod, hogy eddig mindent megkaptál. Nem lenne veled semmi probléma ha nem lennél ennyire önelégült. Gyere csak közelebb... Súgok valamit.-felnyúltam a nyakához, és megvártam amíg egészen közel hajol hozzám.
-Tudom, hogy nincs mitől félnem, mert vigyázol rám. De azt nem tudom, hogy magadtól is meg tudsz-e védeni ha kell...-suttogtam a fülébe, inkább kimásztam az öléből, és megfogtam a kezét, hogy álljon fel ő is, ahogy ez megtörtént az ablakhoz sétáltam, hogy tovább figyeljen az éjszakát.
-Hogy fogok haza jutni?-kérdeztem meg csendesen a mögöttem álló férfitől, a mellkasának dőltem, szükségem volt egy támaszra, olyan fiatal vagyok még... Ilyenkor eszembe jut, hogy más lányok talán csak arra figyelnek, hogy hogy nézzenek ki, legyen pasijuk... De én? Nyolc éven keresztül készültem kinyírni valakit, most hogy adódott alkalom rá, mégsem tettem meg. Jason kezeit a derekamra húztam és sóhajtottam egyet.
-Nem félek tőled, de mégis. Kellesz, de nem foglalkozom ezzel az érzéssel. Az ellenségem vagy mégis megmentettél. Bízom benned, bár nem értem miért. Érted te ezt?-fordultam meg ismét a karjai közt, neki támaszkodtam az ablakpárkánynak, és úgy vártam valami magyarázatot a férfitől.
-Jó érzéssel tölt el, ha úgy érsz hozzám, hogy a következő percben nem akarsz rögtön ágyba vinni.-mosolyogtam rá könnyedén, és egy gyorsabb mozdulattal átöleltem, és hozzábújtam. Olyan régen csináltam már ezt a gesztust, még apámat sem ölelgethettem... Most pedig könnyet csalt a szemembe ez az egyszerű megmozdulás.
-Rossz egyedül lenni. Apa még mindig azzal van elfoglalva, hogy megkeresse anya gyilkosát, szinte soha nincs otthon. Én meg úgy érzem magam, mint egy toronyban lévő királylány.-suttogtam, és igyekeztem a könnyeimet visszatartani, de nagyon nehéznek bizonyult ez a művelet.

Kiválasztotta a piát. Természetesen fekete absinth. Elismerően néztem rá, jó az ízlése az biztos.
- Nem is akarom megmondani, hogy mit érezz. Ez nem így megy. Inkább elérem, hogy azt érezd, ami neked is jó - vigyorogtam rá sokatmondóan, majd felkaptam és a kanapéhoz sétáltam vele.
- Igen, tudom, hogy van lábad... elég ügyesen követtél ezekkel a formás lábakkal - meglóbálta az említett testrészét, én meg végigsimítottam rajta. A mellkasomhoz bújt, olyan volt, mintha álmos lenne. Elgondolkodtam, hogyan fogunk aludni, meg leginkább hol.
- Akkor mész haza, amikor szeretnél, de biztoságban csak reggel juthatsz haza. Visszaviszlek a városfalhoz, onnan meg már tied a terület. Ha most akarsz menni, akkor nem ígérhetem meg, hogy vigyázok rád - jelentettem ki nem durván, de ellentmondást nem tűrően. Nem akadályozom meg, ha menni akar, de nem fogok segíteni neki hazajutni, csak reggel. Ha rajtam múlik, együtt töltjük az éjszakát. Ha máshogy nem is, legalább együtt alszunk, de nem kísérem haza.
- Így aztán kénytelen vagy velem aludni. Nem hiszem, hogy most kéne kitenned a lábad a lakásomból. Itt elég biztonságos, kint meg... nos kint még egy belvárosi lány sem mászkálhat ilyenkor egyedül. Akkor sem, ha van egy kés a bakancsában - vontam meg a vállam, mintha csak annyit mondtam volna, hogy szép a szeme, ami egyértelmű és nyilvánvaló. A kést viszont nem láttam, egyszerűen csak profi vagyok. A jóéjt puszi hallatán széles vigyorra húztam a számat. Közelebb hajoltam, már a mosolyomon is láthatta, hogy nem éppen az arcát fogom megcélozni. Így is tettem, a puszit egyenesen a puha ajkaira nyomtam.
- Mindent megkaptam, ez így van. Nem vagyok önelégült, egyszerűen csak tudom a határaimat, hogy mi mindent kaphatok még meg - vontam vállat, majd miután Cattie-bri felállt, követtem. Az ablaknál álltunk és néztük a kilátást, neki még új volt, nekem már megszokott, de attól még szeretem nézni, szinte minden este megcsodáltam. A mellkasomnak dőlt, a hangja kissé aggódó volt.
- Haza fogsz jutni, megígértem, de nem ma - tettem hozzá. Kezem a derekán pihent, most ő húzta oda, amikor legutóbb itt járt a kezem, dühösen ellökött.
- Azt hiszem értem - válaszoltam, miután bevallotta az érzéseit és megfordult a karjaimban. Ismét mélyen a szemeibe nézhettem és így válaszoltam.
- Értem. Ezt, amit érzünk, nem befolyásolja semmi, még az sem, hogy ellenségek vagyunk elvileg. Vágysz rám, ahogy én is rád. Ezt nem tudjuk irányítani, egyszerűbb, ha nem titkoljuk egymás előtt - ujjammal körberajzoltam tökéletesen ívelt száját, közben nem tudtam titkolni a mosolyom. Átölelt, a mozdulat kicsit meglepett, de aztán karjaimba zártam, nem túl szorosan, de úgy, hogy érezze, hogy nekem is jólesik. Nem tudom meddig álltunk így, ujjaimmal a hátát simogattam és egyre illetlenebb gondolatok jutottak eszembe, annak ellenére, hogy nekem is jólesett ez a kis törődés, de be nem vallottam volna.
- Hajlandó vagy velem aludni? - tettem fel a kérdés, még mindig szorosan öleltem, az arcom nem láthatta, de a hangomból is érezhette, hogy mosolygok.
- Nincs vendégszobám, illetve... van egy ágyam még, de szerintem azt nem akarod látni. A nappali meg nem alvásra való. Szóval? - próbáltam rábeszélni, hogy aludjon velem a hálóban, annak ellenére, hogy nem ismer igazán.

& Jason Tucker

Játssz velem...

Örültem volna annak, ha Jason nem ennyire rámenős. Élveztem, hogy az ölében ülhetek, de nem sokáig, inkább felálltam magammal húzva őt is. Őszintén örültem annak, hogy a jó éjt puszit a számra kaptam, olyan kedvesen aranyos gesztus volt tőle, és egyáltalán nem tolakodó. Letettem arról, hogy haza megyek éjjel, az ablakhoz sétáltam Jasonnel, karjait a derekamra húztam, egymással játszottunk, egyre jobban éreztem magam már nem féltem, az a pici félelem is elpárolgott belőlem, ami volt. Sokkal bátrabban pillantottam már szemeibe és tudtam, hogy képes fékezni magát, csak még párszor rá kell szólnom. A késes megjegyzését úgy felejtettem el ahogy kimondta, nem akartam tudatni vele, hogy igaza van. Elárultam neki kusza érzelmeimet amire véleményt mondott, az ölelés annyira jól esett, hogy nem akartam, hogy véget érjen, aztán mégis megszólaltam.
-Csókolj meg!-már sikítottam belül, nem ezt kellett volna mondanom, vagy ezt akartam? Nem tudom... De, mégis akartam. Vágytam arra, hogy érintsen meg. Bűnbe estem, vagy inkább bűnre csábultam... Nem is tudom. Ahogy ajkai az enyémekhez értek úgy éreztem felrobbanunk abban a pillanatban. Félelmetes volt, érzéki, gyengéd, magamban úgy értékeltem, mint egy jó bort, egyesével véve az érzéseket. Minden pillanatot meg akartam hosszabbítani, azt akartam, hogy ez örökké tartson, de valami belül felkiáltott, nem szabad ezt tennem. Elszakadtam ajkaitól, ám ez sokkal fájdalmasabbnak bizonyult. Megint önmagammal harcolok ez nem olyan felemelő... Lefejtettem a karjait magamról és elsétáltam tőle.
-Ez annyira nem helyes...-ráztam meg a fejem, újabb pohár pia után nyúltam és ahogy végig marta a torkomat újra "erőre" kaptam.
-Na jó, szögezzük le, hogy éjjel nem vagyunk ellenségek, de nappal ismeretlenek leszünk egymás számára! Bevallom jó srác van, de még nem nyerted el a feltétlen bizalmam. Ahhoz kicsit több kell. Hajnalban kísérj vissza a városfalig, mindenki hazamegy, magába száll, aztán meglátjuk mi lesz! Tényleg nem vagy közömbös számomra, de ez így olyan, mint egy tiltott kapcsolat, amúgy is olyan, de gondolom érted mire gondolok.-léptem vissza elé és csípőre tettem a kezem, mélyen a szemébe néztem aztán kiöltöttem rá a nyelvem, elfordultam és körbenéztem a házban.
-Szóval itt lakik a nagy Jason Tucker. Nagyon férfias, nekem kicsit túl modern, nem ártana egy kis átalakítás, ha megfogadsz egy bizalmas tanácsot. Ha eltalál Ámor nyila, egy nő nem fogja jó szemmel nézni ezt...-indultam újra sétámra a nappaliban. Ha már lúd legyen kövér... Megérintettem pár tárgyat, hidegek voltak nem otthonos, legalábbis nekem.
-Mond csak, a nők akiket felhozol ide, mennyire vannak illuminált állapotban? Még egyik sem jegyezte meg, hogy stílust kellene váltanod és pár meleg színt behozni a lakásodba? Vagy csak én vagyok ennyire pofátlan? Komolyan Jason még a kaktuszok is többet dobnának ezen a házon. Csak van most már családalapítási vágyad, a gyerekednek nem adhatsz a kezébe majd egyből fegyvert.-fordultam felé újra épp az egyik szekrény előtt álltam és azt néztem, hogy mennyire egyhangú a berendezés. Persze mindenkinek más az igénye, de ha jól tudom az emberiségnek van egy közös igénye, az pedig egy szerető család. Biztos vagyok benne, hogy én mindent meg fogok adni a gyermekemnek, ha lesz persze, bár még nem gondolkodtam el rajta. Csak most...
-Na jó, adsz egy párnát és egy takarót, ha már ilyen kegyesen megmentettél, én itt alszom a kanapén és nem zaklatlak hajnalig. Te pedig csinálsz amit szeretnél.-próbáltam kibújni az alól a kérdés alól amit még ölelés közben tett fel, rámosolyogtam, már így is elég sok hülyeséget beszéltem és sajnos még a piára sem foghatom, annyit még nem ittam. Most az a mosolygok mindenre és ölelgetős kedvem van. Elsétáltam a kabátomig és a belső zsebéből elővettem egy apró dobozt, ami az altatómat rejtette. Ha nem otthon alszom akkor kell, különben zombi üzemmódba kapcsolok. Elgondolkodtam ahogy a kis tablettákat néztem, az előbb ittam... Esélytelen, hogy most gyógyszert szedjek rá, akkor offra ütöm magam. Vissza tettem a kis dobozt és morfondírozni kezdtem...
-Nem csapunk inkább egy medencés bulit?-villantottam elbűvölő mosolyt és kitettem a telefonom az asztalra, nem szeretném ha elázna, ha Jason úgy dönt ruhástul dob a vízbe. Csodálkozó arckifejezése láttán gyorsan vázoltam neki a helyzetet.
-Mindent tudok rólad, a telefont pedig féltem. Egy-egy üveg pia, majd irány a víz! Gyerünk, ne kéresd magad!-léptem elé és megrángattam a karját mosolyogva. Mikor megmoccant puszit nyomtam az arcára és a bárpult felé húztam. Ügyesen kivettem egy üveg hubertust az üvegek közül és önelégült vigyorral nyitottam ki, majd újra megszólaltam.
-A játékszabályok a következők, "Hagyd, hogy sodorjon az ár!"-lábujjhegyre álltam és futó csókot nyomtam ajkaira. Elillantam előle mielőtt reagálhatott volna, magabiztos léptekkel sétáltam az erkélyajtó felé, miközben nagyot húztam a hubis üvegből. Kiléptem az erkélyre, felsikkantottam a látványtól.
-Ez csodaszép!-életemben először láttam így a belvárost, és sokkal jobban lenyűgözött, mint gondoltam.
-Merre van az a hatalmas medence?-kérdeztem rá vigyorogva, a fiút elárulták a bakancsos léptei, így tudtam, hogy hamarosan odaér hozzám ezért kérdeztem. Ahogy elmondta kislányosan ugrálni kezdtem az említett hely felé, egyszer megálltam belekortyoltam az italomba és bevártam Jasont. Belekaroltam és eljátszottam, hogy andalogva sétálgatunk. Ahogy a medencéhez értünk letettem a piát és pillanatok alatt lekaptam a bakancsom. Már rutinos vagyok benne, csalok is ha kell.
-Vetkőzz!-adtam ki az utasítást vigyorogva miközben levettem a pulóverem.
-Esetleg segítsek?-angyali mosolyt küldtem felé és egy puszit a levegőbe cuppantottam. Megálltam az ingem gombolásában és morcos képet vágtam.
-Fogadok az a bajod, hogy nem te dirigálsz.-változtattam el a hangom és csücsörített szájjal beszéltem hozzá. Nem foglalkoztam vele sokat levetkőztem fehérneműre, üvegemet az ajkamhoz emeltem, és már ugrottam is a vízbe.

Azt kérte, hogy csókoljam meg. Nem igazán akartam elhinni, de nekem nem kell semmit kétszer mondani, főleg, ha ilyen dologra kér valaki. Olyan, aki még be is jön. Azt hiszem ez Cattie esetében több volt, mint hogy bejön, vágytam rá, magam sem tudtam miért, de jobban akartam, mint eddig bárkit, pedig találkoztam már nem egy szép lánnyal. Egyik szexibb volt, mint a másik, de nekem Cattie volt a legszebb és a legizgatóbb. Amikor ajkaink összeértek, megint az a fura bizsergés futott végig rajtam. Meg tudom különböztetni ezt az érzést attól, amikor csak szexuálisan kívánok valakit. Ez annál több volt. Látszott, hogy ez az érzés Cattie-t is magával ragadta, aztán amikor kitisztult a tudata és megint rájött, kinek a nyelve furakszik a szájába, elhúzódott és ismét arról kezdett beszélni, hogy ez nem helyes.
- És ki mondja meg, hogy nem helyes? Mióta érdekel téged mások véleménye? Ha jólesik, akkor nagyon is helyes, amit teszünk - magyaráztam semleges hangnemben, én nem voltam ilyen. Ha valamire vágytam, ha valami jólesett, akkor nem kezdtem azon gondolkodni, hogy helyes vagy nem, egyszerűen csak megtettem. A lány újabb szavai törték meg a csendet, miután újra ivott egyet a kicsit sem gyenge piából. Ebből még baj lesz. Nem tudom mennyire bírja a piát, de nem jó úton halad, az biztos.
- Az én lakásom, az én ízlésem - vontam meg a vállam kissé sértő szavaira. Ez az én stílusom.
- Nem szeretem, ha valami csicsás, a letisztult formákat szeretem - simítottam végig elgondolkodva a bárpulton, mert odasétáltam közben, amíg a lány a nappaliban sétált körbe.
- Nem voltak részegek, legalábbis nem mind. Viszont elhiheted, hogy nem a lakás érdekelte őket. Körbe sem néztek, meg nem is hagytam. Azok a nők csak a játszószobámat ismerik - vallottam be egykedvűen. Valójában Cattie-t gondolkodás nélkül a hálóba invitáltam, pedig ott még rajtam kívül senki sem járt. Az csak az enyém. A családalapításról szóló mondata szíven ütött. Ezt sem tudja senki és szerintem elég nehéz is rólam elképzelni, mennyire vágyom egy trónörökösre, akit megtaníthatok mindenre és akié a birodalmam lesz, amit olyan kemény munkával építettem fel és építek még most is.
- Először csak egy gránát alakú csörgőt kap, csak, hogy szokja a helyzetet - viccelődtem, de valójában csak a saját zavarom lepleztem ezzel. Még nem igazán gondoltam bele, mihez kezdenék én egy gyerekkel, egyszerűen csak akartam. Persze ehhez előbb egy nőt kéne találnom, a gond csak az, hogy még nem voltam szerelmes. Legalábbis hosszú ideig senkit nem tűrök magam mellett. Akaratlanul is arra tévedt a gondolatom, hogy talán Cattie... de nem, ő az ellenségem, ilyenre gondolni is felesleges, meg aztán nem valószínű, hogy bármikor is olyan közel enged, amennyire ahhoz kell, hogy összehozzunk egy gyereket. Bár ahogy elnéztem a lányt, ahogy a nappalimban sétált, annyira tetszett a látvány, hogy azt akartam, mindig így legyen. Ez a gondolat még nekem is ijesztő volt, eddig egyszer sem fordult elő ilyen. Még időm sem volt reagálni arra, hogy ő a nappaliban alszik, már meg is gondolta magát és egy üveg piával jókedvűen ment a terasz felé. Nem tudtam minek betudni ezt a jókedvet, biztosan a piától oldódott fel ennyire, de szerettem volna, ha egyszerűen csak velem érzi jól magát. Felkaptam a bárpulton hagyott absinth üvegét és követtem a lányt. Hamar utolértem, az ő nőies lépéseinél az enyémek jóval nagyobbak, férfiasabbak voltak, így egy pillanat alatt a háta mögött álltam.
- Jobbra, amerre a háló is. A medencéből egyenes az út a háló felé - jegyeztem meg érzéki hangon és örültem, hogy ennyire észnél voltam, amikor a lakásom terveztettem. Ennél praktikusabb nem is lehetne amellett, hogy egyedi és szép. Cattie is biztos megkedvelné, ha itt lakna velem. Újabb olyan gondolat, ami miatt le kellett volna szidnom magam. Vidáman ment a medence felé, majd megvárt és a hátralevő pár lépést együtt tettük meg. Jó hatással volt rám, szinte le sem tudtam vakarni magamról a mosolyom, ami azért kicsit olyan volt, mint amikor a vadállat lesi az áldozatát és vár a megfelelő alkalomra, hogy lecsapjon rá. Egyből levette a bakancsot, majd megszabadult a többi ruhától is. Nem hagyta, hogy megcsodáljam vagy legalább végigfuttassam rajta a tekintetem, már ugrott is a vízbe és újra meghúzta az üveget.
- A legjobb, ha azt hiszed, te irányítasz, elhitetem veled, közben pedig én döntöm el, mit csinálunk - válaszoltam szinte szemtelenül a kérdésére. Sokkal lassabban vetkőztem, mint ő, vele ellentétben engem nem zavart, hogy néz, sokatmondó vigyorral szabadultam meg egymásután a ruháimtól. Miután levettem én is a bakancsot, egymásután repültek a ruhadarabok valamerre, a felsőm után a nadrágom is landolt valahol, majd fekete, szűk boxerben ugrottam én is a vízbe és foglaltam el a helyem a lány mellett. Nagyot kortyoltam a medence szélére tett üvegből, majd vissza is tettem a helyére. Cattie felé fordultam, már megint olyan voltam, mint egy zsákmányra vadászó vadállat. Mélyen a szemébe néztem, tekintetünk egymásba fonódott, így szinte ellenállás nélkül vettem ki a piát a kezéből, majd a medence szélén az enyém mellé tettem. Két kézzel támaszkodtam a medence szélén, Cattie-t közrefogva a karjaimmal. Veszélyesen közel hajoltam ajkaihoz.
- Nincs is szebb, mint a csillagos ég alatt te meg én egy medencében... - kezdtem bele egy hozzám nem illő romantikus szövegbe. Valójában a fejemben nagyon is megvolt a mondat befejezése, de nem mondtam ki hangosan. A kijelentésemmel ellentétben nem éppen romantikus cselekedetbe kezdtem. Ajkaimmal ellentmondást nem tűrően, mégis finoman vettem birtokba az övét. Nyelvem engedélyt sem kérve behatolt a szájába, hogy aztán minden részét felfedezze. Térdemmel közben a lány combjai közé furakodtam. Kissé vizes ujjaimat a lány puha tincseibe fúrtam, ezzel is éreztetve, hogy nem akarom, hogy elhúzódjon. Éreztem, ahogy a még fehérneműs mellei meztelen bőrömhöz simulnak. Szabad kezem ujjait a csípőjén futtattam végig, a fehérnemű pántjával játszadoztak érzékien.

Egész úton nagyon fura volt Cattie, de nem tettem szóvá. Tudtam, hogy mi a baja. Legalábbis sejtettem. Az ellenségétől vár gyereket, amit az apja nem néz jó szemmel, úgyhogy most választania kellett. Engem választott. Nem igazán fogtam még fel, nem gondoltam bele az okába sem, csak örültem. Jó érzés volt érezni, ahogy megmozdul a baba, a mi babánk. Persze Cattie-nek ez nem lehetett annyira kellemes, ránk is szólt, hogy fogjuk vissza magunkat. Lassan megérkeztünk, beálltam a garázsba és kézen fogva sétáltunk a lift felé. A másik kezemben Cattie bőröndje, de hogy őszinte legyek, az volt a legkisebb gondom, hogy nem is olyan könnyű. Jobban zavart az érezhető feszültség, ami egyre nagyobb lett. Vajon miért izgul ennyire? Felértünk a lifttel, ugyanabba a nappaliba, ahol az egész kezdődött. Nem változott semmi látszólag.
- Üdv itthon. Tudom, nem bírod a helyet. Apró változtatásokat megengedek. Egészen aprókat - kötöttem ki és még az ujjam is felemeltem, jelezve, hogy vigyázzon mit csinál, mert... mert? Úgysem tennék vele semmit, igazából azt csinál velem, amit akar, a lakásommal meg főleg, így lezártam a dolgot egy mosollyal.
- Nem változott semmi, egy szobát kivéve, amit úgysem láttál eddig, de már mindegy is. Az lesz a gyerekszoba játékfegyverekkel. Akarom mondani babákkal - vágtam ártatlan képet, de elnevettem magam. Letettem a bőröndöt és egyből magamhoz húztam a lányt.
- Hm erre várok már régóta - suttogtam a szájára, miközben ujjaim a derekán jártak. Nem volt már most sem olyan egyszerű, rendesen hozzám nyomódott a pocija már így is. Egy pillanatra elgondolkodtam, mi lesz később, de ráérek megtudni. Az biztos, hogy nagyon jól áll neki a terhesség.
- Tudod, hogy nagyon izgató vagy? - vágtam bele a közepébe. Nem titkoltam, mennyire vágyok rá. Nem kimondottan azért, hogy ágyba vigyem, egyszerűen csak érezni akartam. Aztán eszembe jutott valami. Annyiszor elképzeltem a négy hónap alatt, mi lesz, ha megint találkozunk, hogy most semmi értelmes nem jutott eszembe, csak nehezen. Letérdeltem elé, felnéztem mélyen a szemeibe, mielőtt számat a hasához érintettem.
- Ez már járt neki... és neked is - mondtam mosolyogva, miközben felálltam és a számat a kezem váltotta fel, finoman simogattam a gömbölyödő hasát, a babánkat.
- Egyébként tényleg fáj, amikor rugdos? Nekem jó érzés - mosolyogtam édesen, teljesen elvarázsolt a helyzet, már most szerelmes voltam a kicsilányba is.
- Szerinted mit szólna egy kis testmozgáshoz? Gondolom ha gyengéden csináljuk, akkor is kicsit megzavarjuk a nyugalmát - tettem fel egy félreérthetetlen kérdést, de nem hiszem, hogy ő nem akarja.

Ifjú Apuka

Otthon...

Kiszálltam az autóból és Jason oldalán léptem a liftbe. Hátborzongató volt újra átélni a helyzetet. A fejemben megannyi gondolat kavargott és a picin is éreztem, hogy izgatott. Bár inkább az én érzelmeimet vette át. Újra a nappaliban álltunk, szinte semmi nem változott, csak Jason volt izgatott. Láttam ahogy sugárzik a boldogságtól. A nyakába akartam ugrani, mikor kijelentette, hogy apró változtatásokat megenged. De a szívem nagyot dobbant, mert emlékeztem arra, hogy én oktattam ki, hogy ha nőt akar a házba, akkor ezek a letisztult minták nem lesznek vonzók. Most mégsem éreztem úgy, hogy bármit is változtatnék. A férfihez fordultam és megcsókoltam.
-Sokkal színesebb a ház, ha mosolyogsz.-suttogtam ajkára. Mikor letérdelt elém egy pillanatra meghökkentem, kezét az ajka váltotta fel a hasamon. Elmosolyodtam, annyira bensőséges pillanat volt, hogy még a levegőt is visszatartottam.
-Igen kicsit kellemetlen mikor rugdos.-válaszoltam mosolyogva és megráztam a fejem. A babának egyértelműen tetszett a törődés. Amikor Jason közölte a gyerekszoba tartozékait felhúztam a szemöldököm, erre közölte, hogy játékbabák. Képes lettem volna azonnal megzabálni. Annyira édes volt így. Félre érthetetlenül tett fel egy apró kérdést, mire ismét a magasba szaladtak szemöldökeim.
-Szerintem nem örülne neki, ha már itt tartunk, és ami azt illeti most jelen esetbe én sem. Fáradt vagyok Jason!-fáradt mosollyal néztem arra az emberre aki megváltoztatta az életemet. Átöleltem a nyakát, és amennyire tudtam hozzábújtam, hiszen a pocakom miatt elég nehéz volt. Erre a kicsinek sem kellett több, azonnal hatalmasat nyújtózkodott, egy pillanatra átsuhant a fájdalom az arcomon, de aztán felnevettem.
-Oké, féltékeny.-jelentettem ki, és puha csókot leheltem Jason ajkára. Végül elléptem tőle, és csillogó szemekkel néztem körbe. Már nem érdekelt az sem, ha volt valakivel, most már az enyém. A kérdés, hogy mindig ezt akartam? Azt hiszem igen. Még annak ellenére is, hogy apámmal össze kellett vesznem érte.
-Nézzük meg mi van a hűtőben.-ütöttem össze a kezem, és gyermeki ártatlansággal néztem a férfire, amolyan kérlelően, és megvontam a vállam. Ez van, kettő helyett kell ennem, és így éhesebb is vagyok.

Ahogy kimondtam a kérdést, egyből értette, mire célzok. Szerintem végig sem gondolta, egyből visszavonulót fújt, amit mondjuk megértettem, végülis elég hosszú volt az út. Hozzámbújt, a baba meg egyből rúgott egy akkorát, hogy én is éreztem.
- Lehet, hogy neki nem tetszik annyira a válaszod - nevettem és egy csókot követően végigsimítottam a hasán ott, ahol nagyjából a rúgást éreztem.
- Egyet árulj el. Ez végig így lesz, amíg itt van a kicsi lányunk? - néztem a szemeibe, miközben simogattam.
- Féltékeny? Hát látod, én mondtam, hogy igényli azt a kis törődést, lehet, hogy jót ringatózna és nem rugdosna annyit - próbáltam csábítóan nézni, de tudtam, hogy most úgysem fog belemenni. Többet tudok róla, mint ő magáról.
- A hűtőben? Ha enni akarok, akkor én a telefonhoz megyek, nem a hűtőhöz - nevettem fel. Nem nagyon tudok és ha tudnék, akkor sem lenne időm főzni, persze így, Cattie-vel egészen más. Jó lehet kettesben lenni a konyhában, mondjuk pont ezt az egyet nem tudom róla, hogy tud főzni vagy nem.
- Jó, talán akad valami a hűtőben, amiből ehetőt varázsolhatsz, ha elég ügyes vagy - vigyorogtam rá és elindultam a konyha felé. Kivételesen volt itthon pár alapanyag és eléggé szidtam magam, hogy nem készültem rendesen, új nekem még ez a kapcsolat meg család dolog. Nem bánnám, ha tudna főzni, már én is kezdek éhes lenni egy kicsit.

Ifjú Apuka

Otthon...

Értékeltem Jason próbálkozását, de most tényleg nem vágytam arra, hogy úgy bújjunk össze. Következő kérdése a hab volt a tortán, nem tudtam megállni mosolygás nélkül.
-Ígérem nem lesz mindig így, de most tényleg fáradt vagyok.-hajtottam a fejem a vállára. Annyira édes volt így, hogy el sem tudtam volna képzelni, hogy mással legyen Jason. Nem is akartam megtudni, hogy mi történt az elmúlt négy hónapban.
-Lehet, hogy arra a ringatózásra kicsit várnia kell még.-öltöttem ki rá a nyelvem, és inkább a hűtő felől érdeklődtem.
-Hm, talán ideje leszoknod a telefonon rendelésről.-böktem oldalba, elindultam utána a konyhába és közben végig azon gondolkodtam, hogy mi lesz majd a nap hátra lévő részében. Ami biztos volt, az az, hogy sosem engedem már el. Hogy apámmal mi lesz azt nem tudtam, de sejtettem, hogy nem marad majd nyugton. Végül is mindenre van megoldás, csak a férfiak túl büszkék. Ahogy beléptünk a konyhába azonnal a hűtőhöz léptem, gyorsan lefixáltam, hogy mi a választék, majd elvigyorodtam. Egy bevásárlás is esedékes lesz... Nem fogok tudni pihenni, de nem zavar annyira. Találtam tejet, de csak a szavatossági időre pillantottam rá, és Jason kezébe nyomtam.
-Ki lehet dobni.-utasítottam kacagva, végül a tojások után nyúltam, illetve a talált sonka után.
-Mond, hogy van hagyma, és akkor sonkás rántotta lesz.-néztem rá a fiatal apukára, és elmosolyodtam. Csendesen vártam a válaszát, miközben megpillantottam a kávé főzőt. Ki van zárva, hogy kávét igyak tej nélkül.

Kicsit csalódott voltam, azt hittem amint újra találkozunk, egymásnak esünk, de persze nem ez volt a legfontosabb. Régen talán igen, de most elég volt, hogy Cattie velem van, még magam is meglepődtem az érzésen. Így aztán nem erőltettem tovább a dolgot, persze nagyon remélem, hogy ez nem lesz mindig így.
- Nagyon sz.xi vagy, szóval kár lenne veszni hagyni azokat a hónapokat, amikor csak az enyém vagy. Még pár hónap és a gyereksírás fogja kitölteni a napjaidat - kicsit már most húztam a számat, amiért biztosan a háttérbe fogok kerülni úgy, hogy nagyon első sem voltam, hiszen egy emlékezetes éjszaka után négy hónapig nélkülöznöm kellett Cattie-t. A konyha felé vette az irányt, én meg követtem, de tudtam, hogy semmi ehetőt nem fog találni és mégis akadt valami a hűtőben, miután a kezembe nyomott egy doboz tejet.
- Nincs ennek semmi baja, a szavatosság nem jelent semmit - morogtam és kibontottam a dobozt, de nem kellett volna.
- Vagy mégis... ez... borzasztó - vágtam egy fintort, egyébként sem bírom a szagokat, de ez büdösebb volt, mint amit valaha is éreztem, így egyből a lefolyóba öntöttem és ablakot is nyitottam.
- Hagyma? Az én lakásomban? Hiszen annak szaga van. Nem... marad a sonkás rántotta vagy mégis rendelünk valamit, én a konyhát csak melegítésre használom és ha már itt tartunk, a takarítónőmön kívül más nő még nem is járt ebben a konyhában. Te vagy az első, úgyhogy birtokba is veheted, fogadd szeretettel - mutogattam színpadiasan, aztán persze elnevettem magam. Nem tartózkodtam én sem sokat ebben a helyiségben és ezután sem terveztem másképp, de volt egy olyan érzésem, hogy szívesen leszek Cattie lába alatt és tartom fel a főzésben, meg persze a konyha másra is jó, igazán izgató tud lenni, ha itt... Na jó, már megint nem odaillő gondolatok jártak a fejemben, de sehogy nem tudtam kiverni, csak annak az éjszakának az emlékei jutottak eszembe, ahogy Cattie alattam sóhajtozott és aminek a következménye... Kinyújtottam a kezem és végigsimítottam a gömbölyödő hasán.
- Ha éhes vagy, tényleg jobb, ha rendelünk. Aztán majd elmegyünk bevásárolni, ha kipihented magad - jelentettem ki, arra ne is számítson, hogy egy ilyen hosszú út után hagyni fogom, hogy csak úgy elinduljunk vásárolni. Ha éhes, megoldom máshogy.

Ifjú Apuka

Imádlak...

-A napjainkat!-tettem többesszámba mosolyogva, hiszen nem csak az én gyermekem, hanem az övé is. Tehát nem csak a megcsinálás részéig volt köze hozzá. Gyorsan a konyha felé indultam, hogy felmérjem a terepet, de hát igazi pasi lakással találtam szembe magam, ahol a konyha csak dísz. Egy lejárt szavatosságú doboz tejet nyomtam Jason kezébe, és ahogy megláttam a fintort az arcán elvigyorodtam, mikor nincs igazam? Az viszont zavart, hogy nincs hagyma. Így hogy fogok bármit is csinálni?
-Szerelmem, nem mindig jó a rendelt étel. Oké, hogy egyedül vagy, nem barátkozol a konyhával, de nem lehet mindig ugyan azt csinálni.-léptem hozzá mosolyogva, hogy átöleljem, és hozzá bújjak. Fejemet a nyakába fúrtam, és magamba szívtam az illatát. Finom puszikat leheltem a nyakára, majd óvatosan elhúzódtam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Ha kajáról van szó, nekem most rendeltél először és utoljára.-kötöttem a lelkére, sokkal jobban elvoltam a saját főztömmel, és ezt neki is meg kell majd szoknia.
-Ugye azzal tisztában vagy, hogy még mindig elég csípős a nyelvem ha kell, és ugyan úgy nem mondhatod meg, hogy mit tegyek, illetve mit nem, mint először?-pislogtam rá teljesen ártatlanul, majd egy szenvedélyes csókot követően kiléptem a konyhából, és hagytam, hogy ő rendeljen amit akar. Nekem se erőm, se időm veszekedni, oldja meg ő egyedül. Leültem a kanapéra, aztán el is feküdtem rajta, és a hifi távirányítójával kezdtem el játszani. Fogalmam sem volt mit akarok igazán csinálni, se egy helyben nem akartam lenni, se mozgásban. Utáltam ezt az állapotot. Lassan simogatni kezdtem a hasam, éreztem, hogy én is egyre laposabbakat pislogok, teljesen ki voltam a repülő úttól, és attól, hogy még mindig azon idegeskedek, hogy Jason kikkel volt az alatt a négy hosszú hónap alatt.

Kicsit ciki volt a helyzet, hogy tényleg nincs nálam semmi ehető, de nem gondoltam, hogy ennyire ragaszkodik hozzá, hogy egy hosszú út után még főzzön is.
- Tudom ez most hülyén jön ki, de én téged vártalak haza, egy kismamát, akinek pihennie kell, nem főzni. Nem értem mi a bajod a rendeléssel. A gyerek mellett úgysem lesz időd főzni - osztottam meg vele a véleményem, miután megszabadultam a lejárt szavatosságú tejtől. Nem azzal vártam haza, hogy jól bevásároltam, hogy tudjon főzni, kész étellel akartam meglepni, de ezekszerint nem díjazza az ötletet. Hát ezekszerint be kell érnie vele, nincs idő még bevásárolni is. Rám bízta, hogy mit rendelek, ő pedig kiment a nappaliba. Már éppen emeltem a telefonom, hogy szóljak a biztonsági őrnek, rendeljen valamit, de meggondoltam magam, úgy döntöttem, nagyfiú leszek és rendelek én magam. Pizzát választottam, de azért rendeltem rendes kaját is, valami tartalmasabbat meg olyat, amiben van zöldség is. Bármennyire hihetetlen és nem is vallanám be, de azért rendesen utánanéztem ennek a terhesség dolognak. Nagyjából tudom, mire van szüksége Cattie-nek és a babának. Szerintem ki sem nézi belőlem, de nem csak ő, senki más sem. Magamat is megleptem, de ahelyett, hogy minden este váltogattam volna a csajokat, a terhességgel kapcsolatos linkeket váltogattam a legújabb laptopomon. Miután megrendeltem a kaját, azért szóltam a biztonsági őrnek, hogy majd hozza fel, aztán kimentem a nappaliba Cattie-hez. A kanapén feküdt, láthatóan fáradt volt és a pociját simogatta. Még mindig annak a hatása alatt voltam, hogy szerelmemnek szólított, na meg utána azok a finom puszik, teljesen kész voltam.
- Mindjárt itt a kaja. Nem értem mi bajod vele, jó lesz - mosolyogtam rá, majd leültem mellé a kanapéra, pont elfértünk így. Én is beszálltam a dologba, simogatni kezdtem a gömbölyödő pociját, majd előrehajolva egy puszit is nyomtam rá.
- Ha szeretnéd, majd holnap bevásárolunk. Nagyon is tudom, milyen vagy szerelmem, de attól még úgysem fogom hagyni, hogy a főzéssel fáraszd le magad meg a babát - teljesen véletlen szólítottam én is így, még magamat is megleptem, amikor rájöttem, hogy mit mondtam, de csak úgy jött és jó volt.
- Várd meg a kaját, aztán dőlj le a hálóban, biztosan fárasztó volt ez a hosszú út. Ráadásul sok dolgunk lesz - kezdtem bele, aztán tartottam egy kis szünetet.
- Ragaszkodok hozzá, hogy megvizsgáljon egy itteni doki, ő a legjobb, meg aztán a babaszobát is be kell rendezni - kezdtem bele, tudtam, hogy elég nehéz lesz ráerőltetnem az akaratom. Végülis a szobát rábízom, de a másikból nem engedek.
- Még egyszer sem láttam a kislányunkat, szeretném végre én is - pillantottam a szemébe úgy, aminek nem tud ellenállni, aztán megtámaszkodtam mellette és csókot kértem szerelmemtől.

Ifjú Apuka

Jó hogy itt vagy...

Gondolhattam volna, hogy mindenre van reakciója Jason-nek, és valahogy ezt sem hagyhatta ki.
-Honnan veszed, hogy nem lesz időm főzni? Az elején úgy is sokat fog aludni.-nyugtattam meg kedvesemet. Végül ráhagytam, hogy rendeljen amit akar, úgysem fog megnyugodni, míg az nem lesz amit ő szeretne. Én pedig a nappaliba indultam, és a kanapén kötöttem ki. Teljesen ki voltam készülve, olyannyira, hogy nem sok kellett, hogy elaludjak én is. A pocakomat simogattam, és elég laposakat pislogtam, mikor letelepedett mellém Jason. Ő is simogatni kezdte a hasam, én pedig mosolyogva pillantottam rá. Tényleg nem hiányzott sok, hogy elaludjak, de tudtam, hogy meg kell várnom a kaját. Ezért inkább arra figyeltem, amit szerelmem mond. A doki kérdésre rábólintottam, végül is... nagy bajom nem lehet, orvos orvos, tehát ugyan ott tartunk, ráadásul már itt vagyok, nem Párizsban.
-Berendezni a babszobát? Gumi gránáttal?-vigyorgok rá, és kicsit megemelem magam, hogy csókot kérhessek tőle. Visszadőltem és édesen pislogtam rá, ahogy közölte, hogy látni szeretné már a kis hercegnőt.
-Kérésed parancs, de akkor nem engedheted el a kezem.-mosolygok rá, majd hangtalan kérésének eleget téve puhán megcsókolom.
-Annyira jó, hogy végre itt vagy velem.-suttogom ajkaira, és egyik kezemmel a hajába túrok, kicsit közelebb húzva és egy kicsit szenvedélyesebb csókot nyomok ajkaira.
-A kaja után családi szundi. Nem szeretnék egyedül lenni.-búgom neki kicsit sejtelmesen, és rákacsintok.

Ahogy gondoltam, Cattie nem hagyta, hogy az enyém legyen az utolsó szó. Ezt is szeretem, benne, titkon tetszik, hogy nem adja meg magát az akaratomnak.
- Az lehet, hogy sokat alszik, de sokat is eszik. Három óránként, ha jól tudom. Ha mellette lesz kedved főzni, csak nyugodtan, én sem vagyok oda a rendelt kajáért, de egyszerű megoldás – jelenetettem ki és ezzel mondjuk rá, hogy igazat adtam neki. A házi kaja nekem is sokkal jobban ízlik, de nekem se időm, se kedvem ezzel foglalkozni. A pociját simogattam lassan, miközben az én álmos Cattie-met figyeltem.
- Nem vagy vicces – húztam el a számat, de aztán nevettem.
- Nem mondom, egyedi szobát szeretnék neki, de nem harci eszközökkel feldíszítve. Egyszerűen csak mindenből a legjobbat akarom, de a kiválasztást rádbízom. Ez olyan női dolog, neked meg jó ízlésed van, különben nem álltál volna le velem – jelentettem ki elégedetten és persze elnevettem magam. Aztán megemlítettem neki az orvost, de nem akadt ki.
- Nem fogom elengedni a kezed, én is ott akarok lenni, mert látni akarom végre, ahogy mocorog – jelentettem ki határozottan, persze kicsit zavart a helyzet, nem akarom, hogy más hozzá érjen Cattie-hez, de jelenleg ez eléggé szükséges volt. Közben nyílt az ajtó és megjelent a biztonsági őr, kezében egy jó nagy adag kajával. Felkeltem és elvettem tőle, nem akartam, hogy megzavarja a mi kis ebédünket.
- Jó étvágyat kicsim, van itt minden, válassz – nyitogattam ki a dobozokat, majd a pocijához hajoltam.
- Mit szólsz hercegnő, ebédidő van. Te fogsz választani? Mit ennél? – beszélgettem a babával és simogatni kezdtem.
- Nem akar megmozdulni? Pedig az olyan jó – lelkesedtem és mintha tudta volna, hogy miről van szó, finoman belerúgott a kezembe. Elmosolyodtam és egy puszit nyomtam oda, ahol éreztem a mozgást.
- Ebéd után alvás? Drágám én nem érek erre rá, még rengeteg üzletet kell... jó, legyen, ebéd után összebújunk a hálóban – még nem szoktam hozzá, először a munkára gondoltam, de aztán be sem fejeztem a mondatot, rájöttem, hogy sokkal fontosabb a szerelmem és a babánk. Az összbújásról meg még jobb dolog jutott eszembe, nem is titkoltam, mennyire kívánom.

Minden együtt töltött perccel, csak még közelebb kerültünk egymáshoz. A pici is élvezte, hogy végre nem csak én vagyok neki. A kanapén már az elpilledés határán álltam, Jason mellém kucorodott. Örültem, hogy simogatja a pocakom, egyre nagyobb késztetést éreztem arra, hogy mindenhol érjen hozzám. Kívántam, de valahogy mégsem akartam bevallani neki. Egy fél óra múlva meg is érkezett az ebéd. Erre vártam. Valószínűleg képes lettem volna egy egész rinocéroszt is felfalni, de ez már csak ilyen. Jason annyira édes volt ahogy a picihez kezdett beszélni, szeretettel néztem ahogy egy puszit nyom a pocakomra, majd az ételes dobozok felé fordultam. Hirtelen bőség zavarom lett, és azt sem tudtam mihez kezdjek hozzá, vagy mi lenne most nekem tökéletes, pár dermedt pillanat után pedig a cézársaláta után nyúltam. Végül egy nagy sóhaj közepette felkeltem, és kisétáltam a konyhába evőeszközért.
-Azt hiszem te sem kézzel lábbal kívánsz enni.-vigyorgok rá, majd visszamászok a kanapéra, és újra kezdem a mozdulatsort. Azt már meg sem említem, hogy szinte felnevettem, mikor közöltem, hogy ebéd után szundi a családnak, mert Jason azonnal tiltakozni kezdett. Bár a mondata feléig sem tartott, meggondolta magát. Nagyon helyes. Én sem gondoltam volna máshogy. Lassan falatozni kezdem, kegyetlenül kellett már a kaja, ráadásul törpe királylány meg egyfolytában mocorgott.
-Most nézd meg! Miattad nem hagy...-néztem morcosan szerelmem szemeibe, majd megráztam a fejem és elmosolyodtam. Úgy gondolom lesz még itt zűr, főleg, hogy apám tudja, hazajöttem... Már előre félek ettől az egésztől. Miért nem lehetett ezt normálisan megbeszélni? Miért fáj az neki, hogy boldog vagyok? Ráadásul unokája is lesz... El is ment az étvágyam ahogy gondolkodtam. Reménytelen pillantással néztem fel a fiúra, majd leraktam a kajás dobozt, és az erkély felé sétáltam.
-Szerinted apám valaha megbékél a tudattal? Egyáltalán miért van ez a széthúzás a városban? Olyan kicsi voltam még... Semmiről sem tudok, utálok így élni.-suttogom, miközben védelmezőn a hasamra tapasztom a kezem, majd végül kinyitom az erkélyajtót, és kisétálok.

Azt sem tudtam, mit enne most Cattie, úgyhogy rendeltem mindenfélét. Később is jó lesz, ma már nem fogunk bevásárolni. Láthatóan a lányt is megzavarta a nagy választék.
- Na édesem... mit enne a baba? – érdeklődtem, aztán először nem értettem, miért kelt fel, viszont amikor visszatelepedett a kanapéra és megláttam az evőeszközöket, egyből leesett. Hát igen, nem szoktam se vendéget fogadni, se túl gyakran itthon enni. A gondolattól úgy éreztem, leesek a kanapéról. Hát igen, Cattie nem vendég. Ő az életem része. A párom. A gyermekem anyja. Teljesen már felállás, mint amit eddig tapasztaltam. Neki én voltam az első, de bizonyos értelemben nekem is ő az első. Enni kezdtünk, persze a kislány végig mocorgott.
- Hú, látom, nagyon aktív... Az ott.. valamelyik testrésze? – nyúltam meglepetten a hasa felé, aminek egy kis részén nagyon is kidudorodott valami.
- Elképesztő... Nem tudom, hogy ezt valaha is meg lehet szokni vagy csak azért csodálkozok rá ennyire, mert ma láttam először a kicsilányt – gondolkodtam hangosan, tényleg újdonság volt ez az egész nekem. Kis túlzással terhes nőt sem láttam még közelről, olyat meg főleg nem, aki az én gyerekemet várja.
- Várj, miért miattam? – nevettem fel. Olyat már hallottam, hogy a babák így is érzékelnek dolgokat, éppen ezért eldöntöttem, hogy sokat fogok beszélni hozzá, hogy megismerje a hangom. Be kell hoznom a lemaradást, hiszen mindjárt megszületik. Ettől egyre több dolog jutott eszembe, de nem hagytam. A kajára figyeltem, amíg Cattie fel nem állt és a terasz felé sétált.
- Mi a gond, nem ízlik? Válassz mást – javasoltam, de láttam rajta, hogy ez nem a kajáról szól. Felsóhajtottam, letettem a dobozt és én is felkeltem.
- Nem tudom, egyszer biztosan. Sokat jelentene neked, ha legalább kicsit megbékülne igaz? – suttogtam a háta mögött. Eldöntöttem, hogy nem hagyom annyiban a dolgot. Át fogok menni a külvárosi területre. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy a szerelmemért és a kislányunkért bármire képes lennék. Kint a teraszon mögé léptem és hátulról átöleltem. Kezem a pocijára csúsztattam, testünk teljesen egymáshoz simult.
- Nézz jobbra – suttogtam a nyakába, hogy nézzen a medence felé.
- Ott fogant a babánk. Vagy a hálóban, de ez a változat jobban tetszik, mert itt volt az első alkalom – mondtam és a szavak után puszit nyomtam a nyakára. Kívánom, ez van.

*Annyira jó volt nézni Jasont, ahogy meglepi a baba mozgása. Mikor rákérdezett a kis kidudorodásra a hasamon kuncogni kezdtem.*
-A lábacskája.*mosolyogtam kedvesemre. Jó volt látni, hogy boldog, de az én boldogságomat beárnyékolta apám hisztije, és ez sehogy sem kedvezett nekem. Mikor megelégeltem, hogy jópofit kell vágnom letettem az asztalra a ételhordós dobozt és az erkély felé indultam, ahol kiadhattam magamból a bánatomat. Ki is léptem az erkélyre, nem érdekelt, hogy annyira még nincs jó idő. Nem tudtam, hogy mire számítsak a közeljövőben, csak azt tudtam, hogy ez így nem lesz jó. Szeretem Jasont, és olyan jó, hogy most itt van velem. De valahogy mégsem békél meg a kis lelkem.*
-Örülnék neki, ha kicsit megértene.*suttogom, miközben egész közel húzódok a férfihoz akit szeretek. Aztán mikor kéri, hogy nézzek jobbra arra fordulok. A következő mondata szívmelengető, egyszerre kezdek el mosolyogni és sírni. Megfordulok a karjai között, és birtoklón, sőt szinte már mohón csókolom. Kívánom, és most azonnal.*
-Szeretlek.*dünnyögöm a csókba és ujjaimat a hajába fúrom.*

Kissé elképedve nézek rá, ahogy egyből rávágja a választ a kérdésemre. Szerintem ki is ül a megdöbbenés az arcomra, de azért szóvá is teszem.
- És ezt te honnan tudod ilyen biztosan? Más érzés, ha a kezeivel kalimpál? Ja bocs... az én lányom, tehát... nem kalimpál, hanem keményen boxol – nevetek fel, nem tudom, valahogy a közelében megolvad a jég és kicsit ledobom a páncélom. Viszont Cattie-nek most egyáltalán nincs jó kedve, ennyire már ismerem, annak ellenére, hogy szinte csak akkor láttam, amikor összehoztuk a picit. Lesz mit bepótolni az biztos. Kimegy a teraszra, én meg követem, bár éhes vagyok, ennyit még bírok. Hátulról átölelem és hallgatom, hogy mit mond.
- Nem fog megérteni, miattam. Szerintem bárki másnak a gyerekével lennél terhes, körberajongana, de te kiválasztottad az egyetlent, aki tényleg az ellensége. Majd megenyhül – suttogom a nyakába. Próbálom jobb kedvre deríteni, így a medence felé mutatok, láthatóan elértem a hatást, megfordul a karjaim között és könnyezve, mosolyogva csókol. Ezt már szeretem. Amit a csókba suttog, attól kicsit megfeszülnek az izmaim. A fenébe is, miért olyan nehéz ezt kimondani?
- Én is – válaszolok röviden, tőlem már ez is nagy teljesítmény. Még egy mosolyt is kap mellé, ami szintén nem jellemző gyakran rám, ha mosolygok is, az sem az igazi, most viszont más. Úgy simul hozzám, már amennyire a poci engedi, hogy egyből félre is értem.
- Nem arról volt szó, hogy éhes és álmos vagy? Szólj, ha érdekel az ötletem, mit is csinálhatnánk... – jegyzem meg rám jellemző mosollyal és magammal húzom a napozóágyra.

*Képtelenség a férfi mellett szomorúnak lennem, néha annyira jó a gondoskodó szerepben, ahogy próbál felvidítani, én pedig átkapcsolok valami másba. Jason túl jól kiismert, attól függetlenül, hogy csak most kapott vissza, teljesen ura a helyzetnek, és ez boldogsággal tölt el.*
-Igen, ő akkor boxol.*öltöm ki a nyelvem rá, míg sajnos újra a fejem fölé nem kerül az árnyék felhő, ami meg akarja mérgezni ezt az új nyiladozó kapcsolatot. Az erkélyen Jason karjai közt mégis kicsit megnyugszom, ahogy felidézteti bennem az első éjszakánkat egyszerűen képtelen vagyok már arra figyelni, amiről eddig beszéltünk, már ki is lökte a gondolataim közül az apám mérgét, így minden gondolatomat félre dobva fordultam meg a karjai között, és tapadtam ajkaira.*
-Amiről szó volt az a múlt, most más van.*válaszolok sejtelmesen, miközben kedvesem a napozóágyra húz magával.*
-Az én ötletem az, hogy felidézhetnénk azt a bizonyos első éjszakát.*kacsintok rá, miközben ujjaim már a felsője alatt kalandoznak.*

Úgy tűnik elzavartam Cattie feje felöl a viharfelhőket, legalábbis úgy fordul meg a karjaim között, mintha előtte nem is gondoktól lett volna borús a kedve.
- Ja igen, még van mit megtudnom rólad. Mondjuk azt, hogy ami 5 perccel ezelőtt volt, az neked már a régmúlt – vigyorgok bele a csókba és egyből húzom is le magammal a napozóágyra. Egy pillanatra eszembe jut, hogy talán ez most nem a legjobb megoldás így, gömbölyödő pocakkal, de a pár lépésre levő hálószoba is messzinek tűnik. Különben is szeretem az ágyon kívüli helyszíneket és ha már itt volt az első, a folytatásnak is nagyon megfelel a hely.
- Úgy érted az első és eddigi egyetlen éjszakát – javítom ki, egyszerűen nem tudom kihagyni, hogy ne dörgöljem az orra alá, milyen szépen itthagyott. Ilyen még nem fordult elő. Ahogy az sem, hogy megvártam bárkit is. Nem mintha sokáig tudnék gondolkodni, mert nem hagy. Ujjai a felsőm alatt kalandoznak, mire elégedetten morranok egyet. Ezt már szeretem.
- Nagyon gyorsan fel kell frissíteni az emlékeztünket... Türelmetlen vagyok... vagy csak túl jól nézel ki – vigyorgok ajkai közé és rám jellemző módon veszem birtokba, kissé mohón, rámenősen, pont annyira, amennyire akarom.