Nappali

-Már a hétvégén? Akkor tényleg valaki másra kell rásóznod a körbetelefonálgatást, meg az ilyen fusi melókat. Bár nem tudom, mit teszel, ha lesz olyan ügyfeled, aki nem lesz hajlandó áttenni a találkozókat máskorra. Biztos ne odázzuk el kicsit az utazást? Egy nap tökéletesen elég lenne rá, hogy elsimítsak mindent. - azt hiszem, eme felvetésem után kár is lenne tagadni, hogy akármilyen fusi melónak is tartom az akaratos emberi lényekkel való kommunikációt, szeretem magam csinálni. Akkor legalább biztos úgy van elintézve, ahogy az a legjobb lesz.
Beszállok a kocsiba. Fogalmam sincs, merrefelé akar menni, míg rá nem kanyarodunk arra az útra, ami a hegyre vezet. Ebből már sejtem, hogy a meglepim, amit "ideje átvennem", a remekül elszigetelt rezidenciáján vár.
Lassít, ahogy a magas, kovácsoltvas kerítéshez érünk. Egy őr bepislog az ablakon, valóban mi ülünk-e az autóban. Ismét megjegyzem magamnak, milyen alapos munkát végeznek. De mondjuk, ebben a szakmában elengedhetetlen is az óvatosság.
Nyílik a kapu, aztán Will leparkol. Pillantásom végigfut a több, igazán igényesen összeválogatott darabból álló autógyűjteményén, és bár már igazán kedvem lenne előre menni és önkényesen beengedni magam a házába, megvárom ezzel.

Viszonylag rövid idő alatt letudjuk az utat a házamig, ahol az egyik őr jelez, álljak le. Így is teszek, én magam utasítottam erre őket, hogy minden egyes alkalommal ellenőrizzék, vajon én vagyok-e aki hazaért. Ha nem állok meg, máris tudják, hogy baj van. Lehúzom az ablakot.
-Jó estét Uram! Hölgyem.-néz be az egyik őr az ablakon, biccent Dawnie felé is.
-Önnek is Jeremy. Minden készen áll?-kérdezem.
-Igen uram, minden terv szerint.
-Remek, köszönöm.-azzal be is hajtok a kapun, egyenesen a garázsba. Leállítom a motort és kiszállok. Megvárom amíg Dawnie is így tesz, majd elindulok felfelé a lépcsőn. Az este folyamán többször végigpörgettem már magamban a következő jelenetet, bár mind tudjuk, semmi sem pont úgy alakul, ahogy elképzeltük, ezért aztán némileg izgatott is vagyok, vajon mit fog szólni Dawnie az egészhez.
-Gyere, ne maradj le.-szólok hátra. A nappalimban sötét van, de annyira nem, hogy semmit se lehessen látni. A csendet csak egy halk nyöszörgés töri meg. Remek, szóval előkészítettek mindent. Megvárom míg Dawnie utolér, majd felé fordulok.
-Nos, tudod, úgy gondoltam, ideje lenne hogy átess a tűzkeresztségen, úgyhogy úgy döntöttem bemutatlak valakinek.-mondom, majd kettőt tapsolok, mire a villany felkapcsolódik. Láthatóvá válik egy a szoba parkettáján és a falon végigfeszítettt vastag nejlon, valamint a szoba közepén egy székhez kötözve egy kissé megviselt állapotú férfi, enyhén véres ingben. Hunyorog a hirtelen fénytől, de látom a szemében, hogy felismert.
-Hadd mutassam be Mr. Greene-t.-töröm meg a hirtelen csendet.

Alig bírom kivárni, hogy végezzen az autó körüli szöszöléssel, és elindulhassunk végre befelé. A titkolózása már alapjáraton felkeltette az érdeklődésem, aztán ez a kis beszélgetése az őrrel... Mit ne mondjak, csak olaj volt a tűzre. Fogalmam sincs, mi az, amit átvennem kell és mégis ilyen komoly előkészültek kellenek hozzá. Képtelen vagyok összerakni a részleteket - de ez az állapot sem tart soká. A sötét szoba ugyan csak még jobban összezavar, a mai események miatt a fejemben kialakul valami morbid kép arról, mi következhet... És akármilyen beteges is, de amikor meghallom a nyöszörgést, megnyugszom. Akármilyen aprócska is a nesz, igen árulkodó.
Egy mosolyt láthat az arcomon, mikor felizzik a lámpa, pedig szó szerint testközelből ismerem Mr Greene érzéseit.
-Üdv, Mr. Remélem, a kollégák nem nagyon hagyták, hogy akár csak egy percig is unatkozzon minálunk. Milyen házigazdák lennénk mi akkor? - a szívélyes üdvözlés után Will felé fordulok és a következő kérdésem már hozzá intézem.
-Nos, vázolnád, mit is követett el az úr?

Az első reakcióval meglehetősen elégedett vagyok. Dawnie megőrizte a hidegvérét, mégis, látom rajta, hogy sejti mi fog következni és nincs ellenére.
-Remek a kérdés Dawnie!-dörzsölöm össze a kezeim és közelebb lépek a fickóhoz.
-Mr. Tayback... kérem...-nyöszörgi amaz.
-Tudod, Mr. Greene az egyik igen kényes részlegünk munkatársa. Nem több, mint egy egyszerű vezető könyvelő. Tucatjával akadnak az ilyenek. Na már most, Mr. Greene úgy gondolta, hogy senkinek sem fog feltűnni, ha havonta pár ezrest egy kajmán szigetek-i bankszámlára utal át a rábízott számok rendezgetése során.-mondom, miközben a pulton található két pár gumikesztyűből egy párat felhúzok a kezeimre.
-Na már most, mind tudjuk, hogy ez igen-igen csúnya dolog. Nem igaz, Mr. Greene?-arcomon kedves mosollyal lépek a háta mögé.
-Kérem, Mr. Tayback, könyörgöm.... én... sosem gondoltam volna, hogy...
-Hogy rájövök majd, tudom.-fojton belé a szót.-Az a helyzet, Mr. Greene, hogy teljesen mindegy mennyit lopott tőlem.
-De én...
-Tudja Mr. Greene, ebből nem fogja kidumálni magát, így hát az Ön helyében megkönnyíteném a saját dolgom és befognám a számat.-mondom keményen, majd visszanézek Dawnie-ra.
-Mint mondtam, az összeg lényegtelen, ha csak egy centtel rövidített volna meg is itt ülne most. Én azonban úgy gondoltam, mókás lenne, ha rád bíznám mi legyen Mr. Greene sorsa.-játszom ki az aduászt vigyorogva és érdeklődve figyelem a nő reakcióit. Kezemmel a dohányzóasztal felé intek, ahol szépen ki vannak pakolva a legkülönfélébb eszközök, amikkel csak fájdalmat lehet okozni valakinek. Pengék, huzalok, pár különböző méretű kés, egy 19-es Glock, egy lángvágó és egy szivarvágó.

Figyelmesen hallgatom a történetet. Az első pár mondat után már magam is rájövök, mi a sztori, és őszintén szólva, ha nem áll neki mesélni, csak megtippelteti velem, akkor is ezt mondtam volna.
Én is közelebb sétálok, és szép lassan járom körbe a magatehetetlenné tett férfit.
-Mit hallok? Kér? Hogy van mersze? - kérdezem a nyafogó férfit, miközben közel hajolok hozzá és térdeire támaszkodom. Nem várok választ. Sőt, ha meg mer szólalni, fülig érő szájjal vágom úgy pofon, ahogy bírom. Aztán ott hagyom, és lassan elvonulok az asztal felé. A kesztyűvel egyelőre nem foglalkozom, csak végignézek az asztalon katonás rendben felsorakoztatott, lehető legkülönfélébb eszközökön. A szögbelövőn megakad a szemem, azt fel is emelem helyéről, megcsodálom, majd Willre pillantok.
-Egész eddig elképzelhetetlennek tartottam, hogy léteznek akkora emeletes barmok, akik épp téged akarnak megrövidíteni.
Aztán Greene következik.
-Ön, mint tanult ember, nyilván tudja, hogy évszázadokkal ezelőtt a tolvajoknak lecsapták azt a kezét, amelyikkel lopott, hadd lássa mindenki, mit követtek el. A társadalom meg nyilván elintézte az apróbb részleteket... Ön, mint könyvelő pedig mindkét kezét használja "munkája" során, nemde?
Visszateszem a szögbelövőt az asztalra, aztán szép sorban kézbe veszem a kalapácsot, a harapófogót, a zsinórt, végül pedig a pisztolyt.
-Tudja, manapság már sokkal finomabb módszerek is vannak az ilyen ügyek elsimítására. Csak egy a baj, Mr Greene. Mi nem vagyunk az olyasmi hívei. Nem fér a fejembe, hogyan nem sikerült ezt eddig realizálnia.
Visszamegyek Greene-hez, és a halántékához nyomom a pisztoly csövét. Csak ez után biztosítom ki a fegyvert, hogy biztosan meghallja és tudatosuljon benne, hogy csupán pillanatai vannak hátra. Pár pillanat múlva azonban elveszem onnét a fegyvert és újra Willhez szólok.
-nem tudom eldönteni, mi legyen. Iktassam ki, vagy csak... Olyasmit tegyek, amivel példát statuálhatunk a többi hozzá hasonló eszetlen számára?
Valamilyen szinten persze szándékosan húzom az időt. Egyrészt mert minél jobban rá akarok ijeszteni, másrészt pedig mert élvezem, hogy megtehetem ezt. Jó érzés ez a hatalmas erőfölény.

Csendben, a háttérből figyelem Dawnie ügyködését. Természetesen nem olyan járatos ezekben a dolgokban, mint én, de idővel majd belejön, mert muszáj lesz.
-Rám ne nézz, ahogy mondani szokás, ez a te bulid.-emelem fel a kezem mosolyogva.
-Ha úgy döntesz, hogy megölöd, rendben. Ha játszadozni akarsz vele, nekem van időm. -Azzal a kedvenc fotelemhez sétálok és belehuppanok. Előhúzok egy cigit, rá is gyújtok, úgy figyelem tovább a kibontakozó eseményeket.
-Tudja Mr. Greene, ma éjjel mindenképpen meg fog halni. Ez olyasmi, amin senki nem tud változtatni. Jelenleg egyedül a kedves hölgyön múlik, hogy ez könnyű és tiszta, vagy némileg mocskosabb folyamat lesz.-jegyzem meg önelégült vigyorral az arcomon. Egy csepp szánalmat sem érzek iránta, ahogy soha senki iránt. Mindenki megérdemli amit kap, és egyedül én döntöm el, mi az ítélet.
-Na, ne legyen így elkenődve, Mr. Greene, ilyen nő közelébe amúgy sem juthatott volna soha, próbálja meg kiélvezni azt utolsó perceket.-mondom kuncogva és beleszívok a cigimbe.

Gondoltam, hogy nem kapok túl sok segítséget majd a döntéshez, ám arra nem számítottam, hogy Will unatkozni fog. Ahogy beszél, aztán ahogy leheveredik, abból legalábbis ezt szűröm le. Ez kissé elveszi a kedvem.
Aztán meglátom, hogy rágyújt, eg hihetetlen vágyat érzek en is arra, hogy mélyen átitassam a tüdőmet nikotinnal. Már órák óta nem szívtam. Egészen pontosan az óta, hogy elhagytuk a lakásomat. Ebben a helyzetben már tudok dönteni, egy pillanat kell csak hozzá.
-A kezemben az élete, Mr Greene. - ismétlem meg az elhangzottat - És sajnos rossz hírem van. Megdöglök egy cigiért. - miután ilyen rendkívül érzelmes, szívfacsaró és könnyes búcsút veszek tőle, ismét a halántékára célzok, aztán meg is húzom a ravaszt. A szobában visszhangzik kissé a lövés döreje, a ruhámat pedig a kettőnk közti igen kis távolság miatt beteríti a vére, de nem érdekel egyik sem.
Megindulok Will felé, út közben az asztalra teszem a fegyvert, majd magamról lefelé letolva megszabadulok a ruhámtól is. Lehuppanok Will mellé. Egyáltalán nem zavar, hogy csak fehérnemű van rajtam így, még akkor sem, ha közben bejönnek Tayback emberei összekanalazni Greene-t. Nincs mit szégyellnem.
-Ha nem gond, majd megfürdenék és kéne valami ruha is a hazafelé útra. De előbb kérek én is egy szálat...

-Igazán szép szónoklat volt.-jegyzem meg egykedvűen, miután Mr. Greene jobb létre szenderül. Felállok és lehúzom a kesztyűt a kezemről, majd eldobom. Igazából kissé csalódott vagyok, hogy Dawnie nem játszott el kissé hosszabb ideig az úriemberrel, de tulajdonképp a foglalkozás elérte a célját. Greene halott, Dawnie pedig hidegvérrel megölt valakit.
-Ég Önnel Mr. Greene.-rúgok bele a székbe, mire a hullával együtt eldől.-Halála nemes célt szolgált.-teszem hozzá fagyosan, majd megprördülök.
-De ne bánkódjunk annyit!-előhalászom a doboz cigit és Dawnie-nak hajítom. Egyből utána a mobilom és tárcsázom is az őrséget.
-Jeremy, kérem jöjjenek takarítani. Fel kéne vakarni valami mocskot a padlómról.-azzal le is teszem.
-Gyere, azt hiszem rád fér egy forró fürdő.-mondom a nőnek, majd elindulok az emeletre, ahol a hálószoba meg a fürdő is található.
-Ha jól emlékszem akad itt pár ruhád is, bár nem tudom hova sietsz ennyire...

Minden egyéb reakció nélkül elsétál mellőlem, pedig félmeztelenül flangálok előtte. Ráadásul még kértem is valamit. Persze, értem én, fontos, hogy ki legyen takarítva a nappalija... De egyébként azt sem értem, miért itt kellett ezt elintézni. Biztosan akadt volta valahol a birtokon egy megfelelő tákolmány. Egy használaton kívüli garázs mondjuk, vagy valami pajta. Még egy olyan is elég lett volna, mert hiába nem szigetelnek úgy a falai, itt úgyse figyelne fel a zajokra a kutya se... És akkor nem lenne a takarítással sem ilyen cécó.
Combjaimra könyökölve figyelem, ahogy sétálgat a szobában. Aztán hiába utasít szinte, hogy menjek az emeletre fürdeni, nem mozdulok. Tudok róla, hogy csupa mocsok vagyok, de nem érdekel. Most különösen rosszul esik, hogy ilyen rideg és nagyjából rám sem néz. Nem ehhez szoktam. Nincs kedvem maradni. Csak egy ruha kéne, aztán pancsikolni otthon is ráérek.
Sosem panaszkodtam még, bármit tett vagy nem tett, bármire vett rá. De most... Hagyjuk. Kussolok, pedig kérdez.
És hozzám vágja a doboz cigit. Mert másnak nem igazán nevezném ezt. És nemhogy egyáltalán nem tartom viccesnek, de még elfogadhatónak sem. Hagyom is, hogy a doboz a földre essen.
Ülök még egy darabig, aztán mikor felállok, csak olyan közel sétálok hozzá, hogy elé tarthassam a markom.
-Ideadnád a Merci kulcsát? - csak ennyit kérdezek szelíden, hiába érzem magam vérig sértve, és hiába érzem azt is, hogy lábaimon és a mellkasomon még mindig nem alvad Greene vére: lassan csorogni kezd lefelé, vékonyka patakokban.

-Tessék?-kérdezek vissza fenyegetően nyugodt hangnemben, mikor visszafordulok. Valószínűleg ez egy kis magyarázatra szorul, a legritkább esetben emelem fel a hangom, ha jól emlékszem vele szemben pedig még soha. Sőt, ha igazán dühös vagyok, leginkább rendkívül csendes és látszólag nyugodt leszek, mindenféle külső szemmel észlelhető érzelemtől mentes.
-Tudom, nem vagyok jó az ilyesmiben, de próbáltam a kedvedben járni az este folyamán. Lehet, hogy mellélőttem, de a próbálkozást legalább értékelhetnéd.-mondom színtelen hangon. Valójában úgy kell visszafognom magam, nehogy megüssem.
-De mindez persze mellékes. A lényeg, hogy a kezedbe adtam egy ember sorsát és te elpuskáztad.-bököm ki végül.
-Nem ízlelgetted, nem élvezted, nem élted át a gyilkosságot, egyszerűen csak meghúztad a ravaszt és vége... Tudod még egy Greene féle féreg is nagyobb tiszteletet érdemel ennél.-húzom el a szám és a kezébe nyomom a kulcsot.
-Őszintén szólva egy kissé csalódott vagyok.

Egyáltalán nem értem a felindulását. Kettőnk közül azt hiszem, nekem lenne okom felháborodni az után, hogy mennyire átnéz rajtam. De lényegtelen.
Felemeli a hangját. Velem szemben még sosem tett ilyet. És nem vagyok egy félős kis liba típus, de megijeszt. Talán épp azért, mert mindig olyan halálosan nyugodt volt eddig, ha jelen voltam, bármi történjék is. Vagy csak ennyire belém ivódott amit tizenhét éves korom óta ki kellett álljak. Mindegy is, a lényeg ugyanaz. Komolyan oda kell figyelnem, hogy ne áruljam el magam. Mert nincs az a pénz, amiért hagyni akarnám, hogy megtudja, nem vagyok olyan erős anyagból, mint ahogy hiszi; nem vagyok teljesen megtörhetetlen.
Végighallgatom a kis monológját. Fölöslegesnek tartom bármit is közbevetni. Ha végzett, markomba zárom a kulcsot és még közelebb lépek. Egyenest a szemébe bámulva közlöm vele a véleményem, olyan tömören, ahogy tudom. Nincs kedvem vele többet társalogni mára.
-Senki nem mondta, hogy járj a kedvemben. Csak a titkárod vagyok, semmi több. De köszönöm, hogy végre, egyetlen egy dologgal kapcsolatban őszinte voltál. De aki eddig intézte az ilyen melókat, biztos precízebb és biztos továbbra is szívesen vállalja a feladatot. És most, ha megbocsátasz, behoznám a kocsidból a táskám, benne a váltás fehérneműmmel. - el is indulok. Talán a vállammal kicsit meg is lököm, ahogy elmegyek mellette.
Gyorsan szedem a lábaim a kocsiig. Teszek rá, hogy az őröcskéi megnéznek, kell a holmim. Beülve az autóba egy pillanatra eszembe jut, hogy talán tényleg elhajthatnék, de ahhoz szerintem túl sokat ittam, hogy biztonságos legyen.
Visszatipegek hát a házba. Ha Will még mindig a napjaiban van, elhúzok mellette anélkül, hogy rá néznék, egyenest fel az emeletre, a fürdő felé.

Egy szó nélkül hallgatom végig amit mond, az arcom meg sem rezzen. Mikor elviharzik a slusszkulccsal, majd eldobom a csikket, ami egy kicsit még füstölög a padlón. Beletúrok a hajamba és magamban átkozom a percet, mikor ma elmentem érte a lakásához. Hogy az istenbe' lehet egy este ennyire szar?
Mindenesetre hamar visszaér és elindul felfele a lépcsőn.
-Ha 'csak a titkárom' lennél ma este nem lettél volna itt.-szólok utána, majd levágom magam a fotelbe. Az embereim ekkor jönnek be és nekiállnak módszeresen felkaparni Mr. Greene földi porhüvelyét a padlóról, meg mindenhonnan ahová került belőle. Leszedik a nejlont és felcsavarják, bele a holttestet, hogy aztán elássák valahol, amiről nem akarok tudni. Csak ülök és bámulok magam elé a semmibe. Még az agyam sem jár, ami tőlem meglepő dolog.

~Meg ahogy azt én elképzeltem, mi?~
Döbbenek rá, mikor már szinte be kell verekedjem magam az ajtón visszafelé jövet. Az emberei már be is sereglenek, nem is tudom, hányan. Ugyan fogalmam sincs a hullák eltakarításának nagybani metódusáról -mert eddig csak kicsiben láttam a dolgot, Ha valamelyik hozzám hasonlóan fogvatartott lány elpatkolt-, de gondolom, Tay back elvárja, hogy mielőbb rend legyen az ő kis territóriumában. Ehhez kétségkívül sokan kellenek. Mégis feszélyez, hogy bár úgy terveztem, végigloholok a nappalin, lépten-nyomon az embereibe boltok. Így, bár ezt sem akartam, Will felé téved a pillantásom.
"ha csak a titkárom lennél, nem lettél volna ma itt" - mondta ő. És bár nem tudhatom biztosan, mire akart ezzel kilyukadni -és őszintén nem is érdekel-, nem látom másként a helyzetet. Csak az vagyok, aki elintézi, amit ő nem akar, vagy amire nem ér rá. Semmi több. Elvégre ő maga mondta, pont ma, hogy "ágybetétet" bármelyik sarkon talál.
Azt mondta, Greene-nek mindenképp meg kell halnia ma. Én flintéztem, hogy így legyen. Nem játszadoztam el vele előtte? Ugyan minek? Nem kellett belőle kiszedni semmiféle információt, tehát nem tartottam lényegesnek megkínálni a kalapáccsal vagy épp megégetni. Ha meg amúgy is elpatkol, megleckéztetni is fölösleges. Will meg aztán igazán tudhatná, hogy anélkül is tudom, ni a félelem és szenvedés, hogy másnak okoznék ilyet.
Kicsit furcsa, ahogy ül abban a kényelmes, öblös fotelben. Viszont azt nem tudom eldönteni, hogy most épp ennyire dühös rám, vagy magába van roskadva, amiért csalódott bennem. Még az is lehet, hogy épp azt latolgatja, a fürdővizembe fojtson-e, mielőtt valami megfelelőbb jobbkéz után néz. De ez sem izgat. Sokszor álltam közel a halálhoz, megbarátkoztam vele.
Vállat vonok. Végre a lépcsőhöz érek, tehát már tényleg csak percek választanak el tőle, hogy illatos, meleg vízbe mártózva lazulhassak el.
Bár nincs sok kedvem még egy okot adni neki, amibe beleköthet, de a lépcső felénél visszaszólok.
-Maradjak reggelig, vagy húzzak el inkább most?

-Csinálj amit akarsz.-válaszolom rezignáltan. Ez valószínűleg feltűnik Dawnie-nak, na meg, hogy még mindig magam elé bambulok mint valami ütődött. Soha a büdös életben ilyet nem mondtam még senkinek, de most valahogy elvesztettem az érdeklődésem minden és mindenki iránt. Egyetlen vágyam van: rohadt másnaposan ébredni. Az ügyködő embereimet félrelökve a bárszekrényhez lépek kiemelek egy üveget, ami 18-ezer dollárba került. Lecsavarom a kupakot és azzal a lendülettel lehajtom az egy harmadát a tartalmának, majd szórakozottan a padlóra ejtem, hogy egy másikért nyúljak. Pont leszarom mennyi pénzbe került, nincs kedvem senkivel sem foglalkozni. Magamban ezen jót mulatok, külső szemmel meglehetősen ijesztő lehetek most, azoknak, akik ismernek.

Na. Will ugyanolyan rohamos gyorsasággal tudja végleg elrontani az ember hangulatát, amilyen gyorsan kedvet csinál bármihez - ezt most megtudtam. Eddig bíztam benne, hogy míg én megnyugszom a fürdőben, addig ő is talál erre módot valahogy. Viszont most még attól is elvette a kedvem. Nem tudok másra gondolni, mint hogy közlöm vele, hogy kénytelen lesz valamelyik emberével hazavitetni, hogy még ma vissza is szállítsák.,
Gyorsan letudom a fürdést egy pár perces zuhannyal, kikapom az egyik ruhámat a szekrényéből, magamra húzom, aztán ugyanilyen lendülettel rongyolok le a lépcsőn. Épp eléállnék a már megtervezett szöveggel, mikor észreveszem, hogy épp a válogatott üveges finomságai közé keletkezik. Fogalmam sincs, mennyit ihatott meg, de nem néz ki jól a helyzet.
-Az isten is megcseszi... - morgok magam elé, aztán megiramodom felé. Két emberét lököm félre út közben, aztán ahogy odaérek Willhez, térdre vágva magam, szépen elkezdem elrámolni előle az üvegeket. Most először nem érdekel az sem, ha a tetteimért azt mondja, hogy holnaptól nem dolgozom.
-Ideje lefeküdnöd. Holnap meg majd szépen elmeséled, miért vágott ez most ennyire földhöz. A piától se te, re én nem leszek okosabb. - ahogy sikerül annyira eltakarítani körülötte, hogy hozzáférjek rendesen, karon fogom, hogy segítsek felelnie a földről.

-Nnnemmm...-morgom mikor Dawnie fel akar húzni. Sikerül feltápászkodnom, bár azt sem tudom hogyan kerültem a földre. Mindenesetre addigra az embereim eltakarították Mr. Greene-t.
-Nnnem!-erősítem meg újra, egy hatéves gyerek határozottságával.
-Ezz nem íggy megy!-törlöm meg a számat. Próbálok a nőre fókuszálni. Enyhén keresztbe állnak a szemeim, de azért sikerül megszámolnom viszonylagos pontossággal, hogy a padlón lévő üvegek száma négy és hat között van valahol. Úgy rémlik mindegyikbe beleittam nem is keveset és bár az ír őseim révén meglehetősen jól bírom az alkoholt, ezek most kicsit betettek.
-Kellegydzgi.-motyogom és megdörzsölöm a szemem.
-Teeeeeee.....-mutatok Dawnie-ra, és azzal a lendülettel neki is dőlök a nőnek.
-Te te, te ezt így, ezt nem!-mondom teljes beleéléssel.
-Asszem egy kicsit becsíptem.állapítom meg és megrázom a fejem. Tény, rekordidő alatt tettem foskészre magam.
-Én csak azt akartam hogy a kurva életbe hol a cigim...-tapogatom végig a zsebeim.

-Remek. Gratulálok, sikerült egy óvodás szellemi szintjét elérned. Ez ám az előrelépés! Igazán büszke lehetsz rá!
Nekem dől hirtelen, kis híján fel is lök. Az egyetlen dolog, ami hirtelen megfogalmazódik bennem, hogy a nagy büdös francokat megyek én vele írországba kocsmázni!
-Nem kell neked cigi. Képes lennél felgyújtani mindent. Alvás kell, hogy legyen nyugtom felhívni a holnapi ügyfeleid, hogy tartsam a hátam és sűrűn kérjek elnézést, amiért ágynak döntött egy komoly kórság. Istenit, nagy baj az agybaj . Nyomás felfelé. - igyekszem támogatni és megindulni vele felfelé.

Döntésképességemet teljes mértékben nélkülözve, hagyom, hogy Dawnie felsegítsen a lépcsőn.
-Maga remek munkaerő Miss Sommers, juttassa eszembe hogy adjak fizetésemelést.-motyorgom közben.
-Hűdekurvamagasezalépcső. Szóljon kérem a tervezőnek hogy kevesebb lépcsőt akarok ide, ezt így nem veszem meg!-azzal eldőlök, mint egy zsák szar.
-Evmmfffhhhhht.-mondom bele a szőnyegbe. Túlzás lenne azt mondani, hogy bármit is ki akartam volna ezzel fejezni, magam sem tudom.
-Hugvovnyom kveee.-jegyzem meg, szintén a szőnyegnek.

Óriásit sóhajtok, mikor annyira meglódul, hogy nem bírom megtartani. Kezd elegem lenni ebből a groteszk helyzetből. Itt akarom hagyni. Valamelyik verőlegénye majd a helyére vonszolja, ha észreveszi. Persze ez is csak egy "tökömtele" gondolat. Nem hagyom ott. Ha félútig eljutottam vele, már valahogy csak megoldom, hogy az ágyába kerüljön. Meg aztán érteni sem ártana, mit mond. Lehet, hogy fontos.
Hanyatt fordítom, aztán a karjánál fogva felültetem. Innét próbálom meg ismét felhúzni.
-Gyere, bírd ki még, már csak pár lépés.

-Ejnye.-motyogom mikor sikerül felülnöm.
-Miss Sommers, hogyhogy maga itt?-nézek fel tanácstalanul a nőre.
-Nem rémlik, hogy megbeszéltünk volna bármit is, de részemről nincs akadálya...-azzal elkezdem levenni a zakót, az inget, a nyakkendőt.
-Ma te leszel felül...-azzal már dőlök is vissza hanyatt és próbálom kigombolni az ingem. Közben eszembe jut, hogy az imént még igen heveny vizelési ingert éreztem, de mint egy varázsütésre, hirtelen elmúlt. Kit tudja, mi történhetett...
Aztán hirtelen felállok, arcomon egy fintor jelenik meg és... purcintok egyet. Aztán rohamléptekben szaladok a mosdóba, hogy felajánljam háborgó gyomrom tartalmát a porcelánistenségnek.

-Alaposan becsíptél. Tényleg nem megyek veled soha írországba. Se kocsmába. Kizárt. Felejtsd el. - mondom, hiába tudom, hogy kb egy árva szavam semfogja fel. De ki kell adjam magamból a felgyülemlett feszültséget.
Próbálom rajta tartani a ruháit, bár nem tudom, minek. Ha beérünk a szobájába, úgyis meg kell fosszam tőlük. A következő, amit észreveszek, hogy felpattan és beviharzik a fürdőbe. Én meg ott maradok, térdelve, és kezeim az ölembe ejtem. Annyira nem örülök ennek a napnak, hogy azt már nem lehetne tovább fokozni.
Ekábrándozom, milyen jó lett volna, ha a mai nap is ugyanúgy ér véget, mint már annyiszor. Vacsora, hazaút, pár pohár bor vagy whiskey, aztán... Amiben a legjobb.
Sóhajtok. Remélem, sikerült időben beérnie és tud azért célozni is, nem kell takarítanom utána.
-Csak legyen már vége ennek a napnak...-suttogom magam elé. Csak az á baj, hogy sok munkát sejtek még addig, hogy az ágybafektetem. És az én napom ott még nem is ér majd véget. Mire elalszom majd, már jóformán ébredni fog.

Miután kiadtam magamból mindent, megmosakszom, megtörlöm a szám és belenézek a tükörbe. Remek, most hülyét csináltam magamból, megint. Nem mintha nem tehetném meg, de azért nem a legjobb bizonyítvány. Kisétálok a mosdóból.
-Bocs.-mondom egyszerűen Dawnie-nak.-Hazamehetsz, jól leszek.-közlöm vele egyszerűen, majd leveszem a nyakkendőm és a fotelre dobom.
-Hát ez... kissé kínos volt...-túrok bele a hajamba. Megrázom a fejem és elindulok az ágyam felé. Épp itt az ideje, hogy ennek a napnak véget vessek és elfelejtsem, mint az elmúlt 33 évet.

Míg a mosdóban van, kiágyazok neki, aztán az egyik fotelban ülve megvárom. Párszor eszembe jut, ne nézzem-e meg, mi van vele, de a tettet halogatom. Kisvártatva egészen tűrhető állapotban ér be. Úgy tűnik, a vetkőzést is képes lesz egymaga megoldani. Ez valamelyest megnyugtat.
-Kicsit. - értek egyet vele csendesen. Igazából nem érint meg különösebben az, hogy leitta magát, bár a miértet azóta is csak fejtegetem gondolatban.
Bárkinek lehetnek kilengései. Az enyémek sokkal durvábbak voltak.
Haza akar küldeni, mire vállat vonok.
-Azt csinálok, amit akarok. - vágok vissza saját szavaival egy halvány mosoly kíséretében.
-Aludd ki magad, holnapra szabadságollak. - felállok, és máris a telefonomhoz kapok. Ha nem marasztal, elhagyom a szobáját és a "szomszédba" vonulok. Máris nekiállok lemondani a másnapi teendőit.