Gyakorló terület

Ahol a belvárosiak gyakorolhatnak.

Will a lőtéren van. Még van negyed óra a Morganaval megbeszélt időpontig, a nő pedig hamar megtanulta, hogy sose késsen el. Szándékosan jött előbb. Kiválogatja a fegyvereket, amikkel gyakorolni fognak. Épp itt az ideje, hogy a nő megtanuljon lőni. Egyrészt, mert soha nem lehet tudni, mikor jöhet jól, másrészt pedig Will nem ránthat érte minden alkalommal fegyvert. Ugyanakkor az sem utolsó szempont, hogy mint gyakorlatilag egyetlen valódi bizalmasa, a nő bizonyos testőri feladatokat is elláthat mellette. Ehhez pedig keresve sem találhatna jobb tanárt Willnél, aki minden nap lejön lőni, lassan nyolc éve.
-Lássuk csak...-motyogja magában, miközben számba veszi a fegyvereket. .45-ös Colt, USP, 38-as, 9mm-es, és egy 19-es Glock. Kezdésnek jó lesz.
Megfogja a .45-öst, a személyes kedvencét, majd beáll az egyik boxba. A falon lévő panelen beállítja a távolságot. Elsőre húsz méter. Céloz, majd kétszer meghúzza a ravaszt. Mindkettő a mellkas közepét találja el. Tökéletes. Negyvenöt méter. Cél, kétszer elsüt. Szintén talál. Végül hatvan méter. Kicsit gondosabban céloz, csak egyszer süti el. Találat, homlok.
Will az arcán elégedett mosollyal nyugtázza a dolgot, majd kiengedi a tárat. Első szabály, mindig tudd, mennyi töltényed maradt. Ez volt a legelső dolog amit megtanult, mikor fegyvert adtak a kezébe.

Korábban érkezem a megbeszélt időpontnál. Igen, ha valamit megtanultam, az az, hogy ne késsek. Nem szereti, és ezt nem átallotta a tudtomra hozni sosem. Nem voltam valami nagyon késlekedős típus, de már egy percért is megkaptam a magamét. Nem, nem vert meg. Nem emlékszem, hogy valaha is kezet emelt volna rám bármiért. Viszont szavakkal is nagyszerűen tud bántani. Azt hiszem, ez az ő pozíciójában mindenképp előny.
Alkalomhoz öltöztem. Melegítőnadrág, egyszerű top, a hajam pedig lófarokba fogva. Mintha csak valami edzésre mennék. Végülis, nem is látom másnak. Ugyanolyan kihívás, mint az eggyel több kilométer, vagy az öttel több felülés... Jó, annál azért komolyabb. Sokszor adódott már úgy, hogy jól jött volna, ha tudok lőni. Bár akkor most inkább lennék magam is halott, mint valakinek a bizalmasa.
Megállok mögötte, nem zavarom meg. Tudom, hol a helyem , és ugyan lehet az a hely néha az ágya, attól még beosztott maradok. A kellő időben pedig az a dolgom, hogy hallgassak. Ez is ilyen. Kivárom a sorom, de nem tágítok mögüle még úgy sem, hogy a fülem sérti az erős zaj.
Mikor kitáraz, akkor lépek közelebb, köszönésképp pedig elejtek egy határozott "Jelen"-t. Ugyan vele szemben sem átallok szájalni, ezt a mai nap során megoldandó problémát viszont a tőlem telhető legnagyobb komolysággal akarom venni.
Végignézek a kipakolt fegyverek során, és rögtön az a gondolatom támad, hogy fogalmam sincs, hogyan fogom megtartani akár csak a legkisebbnek tűnőt is. De ő tudja. Én nem értek a lovakhoz.

-Üdv Miss Sommers.-válaszol Will mosolyogva, majd megfordul és alaposan végigméri a nőt. Még ilyen kispolgári öltözetben is meglehetősen vonzó teremtés.
-Igazán jól áll ez a szerelés Dawnie.-mondja mosolyogva, majd lehelyezi az asztalra a pisztolyt. Int a nőnek, hogy lépjen közelebb, majd felemeli a Glockot.
-Egyszerű, hatékony. Kevlár ötvözet test, könnyű, pontos. Megbízható.-mondja, majd megmutogatja rajta az egyes részeket.
-Kioldószerkezet, závár, biztosítószeg.-Kiengedi a tárat.
-Kis kaliber, de ha a célpont nem visel kevlárt, akkor teljesen mindegy. Ugyanilyen elven működik az összes.
Felveszi a 45-öst.
-Ez valamivel nehezebb, erősebb, messzebbre visz, de gyúrni kell hozzá.-szintén kitárazza.
-.45-ös kaliber, gyakorlatilag csak a golyóálló mellény állítja meg, és az is erőlködik.
Ezután a 9mm-es Beretta.
-Standard rendőrségi modell. Egyszerű, olcsó, kevésbé megbízható, de nagy kaliber és nagy az átütőereje is. Nehéz.
Utoljára hagyta a 38-ast.
-Forgótáras, kicsi, egyszerű. Hat lövés, nem több. Kezdőknek ajánlják, de egy tartalék ilyen hasznos lehet bármikor. Válassz egyet. Ez az első lépés, a szimpátia. Kiválasztod a megfelelőt, ami illik hozzád, és megtanulod kezelni.
Azzal vár, hogy a nő válasszon egyet a fegyverek közül.

Közelebb int, aztán egy rövid dicséret után - tőle azért ez nagy szó - máris hadarni kezd. Nem is vártam mást, mindig is szeretett a tényekre, a lényegre szorítkozni. Talán épp ezért volt olyan jó hallgatóság akkor is, mikor úgy döntött, kiragad a mocsokból. Mert nem szeret fölöslegesen rizsálni.
Igyekszem megjegyezni mindent, amit elmond, bár talán kicsit sok egyszerre. Számomra idegen ismeretek ezek, a számokhoz mindig jobban értettem, mint bármi máshoz. A pisztolyok részeit talán vissza tudnám mondani, de az egyes darabok tulajdonságait már kevésbé biztosan. Talán nem is gond. Biztos vagyok benne, hogy a leghatékonyabbakat válogatta ki, tehát nagyjából mindegy lehet, ezek közül mit választok. Épp ezért nem is kérdezem meg, nincs-e esetleg valami kisebb példány. Ha egyből a mélyvízbe vet, annak oka van.
Egy pillanatnyi habozás után elveszem azt, amelyik legkisebbnek tűnik.
- A Glockot. - nevezem is meg a kiválasztottat, amolyan megerősítésre várva. Gondolatban közben igyekszem felidézni a tulajdonságait, és a részeit. Azt a fegyvert, amivel remélhetőleg megtanulok majd bánni, szeretném jól ismerni.
Próbálgatom kicsit a súlyát, s bár fogalmam sincs, mekkorát rúghat, bízom benne, hogy bírni fogok vele.

-Remek választás.-bólint Will, majd elveszi a nőtől a pisztolyt.
-Ezzel tárazod ki...-megmutatja.-Tizenhat töltény egy tárban. Mindig pontosan tudnod kell, hányat lőttél ki, és mennyi maradt. Elég ha egyszer kattan üresen és halott vagy.- azzal visszalöki a tárat.
-Ezzel biztosítod ki. Csak ezután tudsz lőni. Ha ráfogod valakire, biztosnak kell lenned abban, hogy képes vagy meghúzni a ravaszt. Gyere.-azzal felveszi a .45-öst és beáll egy boxba.
-Állj ide mellém.-azzal lehelyezi a pultra a pisztolyt. Megvárja amíg a nő beáll mellé.
-Kissé szűkös a hely, de engem nem zavar, ha téged sem.-vigyorog.
-Emeld fel a kezed... így...-mutatja neki, majd megfogja a nő kezeit.
-Szilárdan. Nyugodtan lélegezz. Mélyen be, lassan ki. Kilégzés közben pontosabban tudsz célozni. Mindkét szem nyitva, a szemed tudja hová akarsz lőni. Ha kész vagy, húzd meg a ravaszt.
Azzal kilép a boxból és vár. Figyeli a nő minden mozdulatát.

Ezt a dicséretet fel sem veszem. Még hogy remek választás? Bármelyike vettem volna el, mind kitűnő választás lett volna. Ezt épp az előbb gondoltam végig, és még most sem gondolom máshogy, az előző megjegyzése ellenére sem. Tart egy gyors ismertetőt a tárcseréről, a törvények számáról... Ennél a pontnál elmosolyodom. Ha számokról van szó, máris jobban érzem magam. Ez a rész menni fog, ezt már most is tudom.
Aztán máris átvándorlunk egy másik boxba, friss céltáblához. Furcsállom. Azt hittem, a mai nap inkább a "szárazanyagé", az elméleté lesz. Mindenféle adottságok, szét- és összeszerelés... Mint kölökkorom katonás filmjeiben. Erre most beállít, hogy már lőjek is. Hát jó.
Visszavigyorgok rá a pimasz megjegyzése miatt.
- Hogy zavarna? Ha jól emlékszem, fértünk már el repülőgép mosdójában is.
Megingatom a fejem, majd újra a feladatra koncentrálok. Ugyan fogalmam sincs, honnét tudná a karom, hová akarok lőni, de megpróbálom. Megvárom, míg odébb megy, aztán veszek pár mély levegőt, és ha késznek érzem magam rá, meg is húzom a ravaszt. A kicsike váratlanul nagyot rúg, kicsit meg is ijeszt. De ha már egyszer belefogtam, nem adom fel. Újra nekiverselkedem és lövök, míg van lőszerem, vagy míg meg nem állít. Kétlem, hogy oda lőnék, ahová akarok, de legalább a táblát eltalálom.

Will csendben figyeli a nőt amíg ki nem fogy a tár.
-Elsőre nem rossz. Mostantól beütemezzük ezt minden nap.-mondja, majd újra mellé lép a boxba.
-Igen, most hogy mondod, rémlik az a mosdó. Üdítő színfolt volt a hosszú repülés alatt...-vigyorog.
-Izgató egy nő fegyverrel a kezében.-kezei végigfutnak a nő oldalán, beleszagol a hajába.
-Hmm... Cavalli Black Velvet? Mámorító...-suttogja, majd új tárat csúsztat a nő kezébe.
-Újra.-azzal újra mögé lép.
-Állj kisterpeszbe, stabilan. A bal kezeddel támassz alá a jobbnak. -mondja, majd érdeklődéssel figyeli, ahogy a nő újra lőni kezd.

Máris kezdem érezni a csuklóm. Hihetetlen, hiszen csak egy tárat lőttem ki. Időben mennyi lehetett ez? Minden rákészüléssel együtt talán valami öt perc. És fáj, és még jobban fog, de muszáj folytatnom, különben sosem erősödöm meg annyira, amennyire kell ehhez. Még ha ő nem is hajszolná, akkor sem hagynám abba. Meg akarom tanulni, a fejembe vettem. És ha én egyszer a fejembe veszek valamit, ember legyen a talpán, aki le tud róla beszélni. Őszintén, most akármennyire fáj is, akkor sem hagynám már ezt abba, ha ő maga utasítana rá. Végig akarom csinálni.
Közelebb jön és folytatja a pimaszkodást. Fogalmam sincs, hogy valóban piszkálja-e a fantáziáját, hogy fegyverrel lát - ahogy még eddig soha; vagy csak meg akar zavarni, elterelni a figyelmem, hogy arra is szoktasson, hogy több felé kell figyelnem. Időnként valóban nem tudom eldönteni, mi bújik meg a megjegyzései hátterében.
- Igen, valóban hosszú volt az az út. Gondolom, ezért is akartad kétszer megtörni a repülés monotóniáját. - replikázom ezúttal. Ismét sikerült elérnie néhány odamondogatással, hogy visszavágjak.
Végigsimít, egy pillanatra belebújik a hajamba. Újra mosolygásra késztet, ezúttal még kuncogok is kicsit.
- Csak nem tetszik a parfümöm? Még jó, hiszen tőled kaptam...
Kapok egy tárat a kezembe, kissé ügyetlenül még, de ki is cserélem. Figyelek az újabb utasításaira, igyekszem őket megjegyezni. Jobban ügyelek az alátámasztásra is, ahogy azt megmutatja. Aztán, ha ismét hátrább húzódik, megint kiürítem a tárat. Ezúttal tényleg mintha kisebbeket rúgna a Glock, így jobban kíméli a dolog a csuklóm, de pontosabbnak még mindig nem mondanám a lövéseket.

Will elereszt egy kuncogást a nő visszavágására.
-Tudod, hogy nehezen viselem a monotóniát.-válaszolja vigyorogva. Morgana az egyetlen nő akivel tényleg jól érzi magát. A kapcsolatukban nem túl sok az érzelem, bár valamilyen szinten talán mindketten kötődnek egymáshoz. Will leginkább egy jó befektetésként tekint a nőre. Talán a legjobb eddigi befektetése volt, Morgana ugyanis több pénzt hozott eddig neki, mint bárki más. Mindamellett igen előnyös külsővel is rendelkezik, na meg a humora is a helyén van. Ugyanakkor mindig tudja, hol a helye. Ez mind remek tulajdonság egy asszisztensnek. Will nem felejtette el, honnan is hozta el, de hát ahogy mondani szokás, ott találsz kincsre, ahol a legkevésbé keresnéd. Tény, hogy egy Tijuana-i bordélyban az ember fia viszonylag kevéssé számítana arra, hogy értékes emberre talál. Azt azonban meg kell említeni, hogy Will igenis emberszámba veszi a nőt, nem pedig prostiként kezeli. Sosem kényszerítette rá, hogy az ágyába feküdjön, a nő mindig önként ment. A szex pedig igen csak rendben van, a kislány tudja a dolgát az ágyban. Will erősen kétli, hogy bárki más látott volna tőle ennyi szenvedélyt.
-Valóban. Nos, a választás remek ízlésre vall...-neveti el magát. Tényleg ő vette a parfümöt a nőnek, ahogy ő állta az elvonót, a továbbképzéseket, a lakását, a kocsiját... Megteheti. Mindamellett Miss Sommers igen magas fizetést is kap. Elég magasat ahhoz, hogy ne akarja elárulni Willt. Nyilván a nő is tisztában van vele, hiszen elmondta neki, ha bárki le akarja fizetni, mondja el Willnek, ő pedig magasabb árat ajánl a szolgálataiért. Ugyanakkor az sem elhanyagolható tény, hogy a nő Will-nek köszönheti, hogy egyáltalán még életben van. Az ilyesmiért az emberek hálásak szoktak lenni.
Újabb tárat ad a nőnek.
-Újra.-mondja neki, és tovább figyeli az ügyködését. Nincsenek túl magas elvárásai vele szemben, elvégre ez az első alkalom, hogy a nő lőfegyvert fog, ahhoz képest pedig nem is teljesít rosszul.

Akármennyire is utálom, ha valaki agyba-főbe dicsérgeti magát, tőle elviselem. Sőt, valamennyire még tetszik is. Jó tudni, hogy legalább annyi önbizalma van, mint nekem. Furcsán is festenék valami tutyimutyi alak bizalmasaként.
-Tudom. - válaszolom egyöntetűen mindkét kijelentésére halálos komolysággal, míg ismét tárat cserélek, ezúttal már kevésbé esetlenül. Aztán ránézek, célra tartok, és vigyorogva hozzábököm a véleményem.
-Ha nem lenne ilyen remek ízlésed, nem én lennék most itt. - s azzal máris a tábla felé fordulok, célzok, és lőni kezdek. Szándékosan teszek így, hogy miután piedesztálra emeltem magam én is - mivel az álszerénység szerintem sokkal gusztustalanabb, mint az egészséges önbizalom -, belé fojtsam a szót.
Az előző két tár kiürítése után, a találataim helyéből kiindulva már kezdek ráérezni, hogyan célozzak. Nyugtázom magamban, hogy ezt valóban nem lehet másképp megtanulni, mint sok gyakorlás által. Ez nem holmi egzakt tudomány, amit az ember beseggel valami könyvből, vagy megjegyez, ha magyarázzák. Erre rá kell érezni. Én pedig egyre inkább kezdek rákapni a siker ízére, már afelett is teljesen átsiklok, hogy balkezes megtámasztás ide vagy oda, egyre inkább megsínyli a csuklóm a számára eddig teljesen ismeretlen megterhelést.
Elnézve az eddigi találatokat, kissé fentebb sikerültek a kelleténél, így most valamivel lentebb eresztem a Glockot és így lövöldözöm. És lám csak, az utolsó két golyó már egész közel ér célt a tábla kijelölt közepéhez.
Elégedetten sóhajtok, és már nyújtom is a kezem a következő tárért. Most már, hogy van is komolyabb sikerélményem, bele akarok eregetni még pár töltényt abba a táblába még akkor is, ha holnap még poharat emelni sem leszek képes a fájdalomtól.

Will csak vigyorog a nő riposztjaira. Nem véletlenül választotta őt. Amit meg még neki sem mondott el soha, az az, hogy nem csupán egy asszisztensnek vette magához. Nem az ilyetén jellegű érdemei miatt. Elvégre, egy tanult, képzett titkárnőt bármikor felvehetett volna. Nem, Will egy birodalmat épít. Lehet, hogy hivatalosan Tucker vezeti a műsort, valójában Will tisztában van vele, hogy tényleges hatalom annak a kezében van, aki a pénzt kezeli. Már pedig ő kezeli Tucker összes üzletét. Ha akarná átvehetné az egészet, csakhogy nem ez a célja. Nagyon is jó így, hogy a közvélemény a Tucker-féle bűnöző-alkatot gondolja a maffia vezetőjének. Ami végülis így van, hiszen Willnek is ő ad parancsokat. Viszont kizárólag, csak ő.
Egy szó, mint száz, Will szakmáját nem lehet könyvekből megtanulni. Csakhogy, bármennyire is szeretne, ő sem él örökké. Ami azt illeti, bárhol, bármikor beüthet a szar, és akkor bizony a felépített kártyavár úgy omlik össze, mint a féllábú csöves akinek kirúgták a mankóját. Ergo, szüksége van valakire, aki majd tovább viszi az üzletet. Erre a pozícióra pedig ő fogja kinevelni a megfelelő utódot. Pillanatnyilag ez akár lehetne Miss Sommers is. Amennyiben nem hibázik. Mert ha mégis elárulná, Will gondolkodás nélkül mutatná meg neki, hogy ilyen magasról mekkorát üt a beton odalent.
-Nem rossz.-nyugtázza az utolsó két találatot.
-Ez az utolsó mára.-nyújtja a tárat a nőnek. Belép a mellette lévő boxba, kezébe veszi a .45-öst, kibiztosítja.
-Próbáljunk meg valami mást.-mondja, beállítja mindkét célpontot 50 méterre.
-Ha tizenhatból legalább négy eltalálja a fejet vagy a mellkast, holnapra szabadnapot kapsz.-mondja a nőnek. Ilyet igencsak ritkán mond, nem szokása szabadnapot adni csak úgy. Bár Miss Sommers-nek sok szabadsága van, Will alapvetően 24 órás készültséget vár el tőle.
-Mehet.-azzal elkezd lőni. Nyugodtan, megfontoltan. Mind a 12 lövedék pontos találatot jelez mellkastájékon.

A tizenhét éves koromban, az életemben történt törés óta nem ragaszkodom senkihez... Egyvalakit kivéve. Ez a valaki pedig - nyílt titok - maga Will. Talán csak érdekből, vagy hálám jeléül, vagy mert olyan szenvedélyes... Magam sem tudom. De abban biztos vagyok, hogy nem árulnám el. Csak sejtésem van afelől, megbízik-e bennem ilyen téren, de még akkor sem köpnék egy ellenlábasának sem, ha ezért cserébe az életem vennék el.
Én bízom őbenne, jó sorom van mellette. Nem kezel útszéliként, hiába volt az életemnek olyan szakasza is. Megbecsül, emberszámba vesz. És ha valaki tudja, milyen fontos ez, az én vagyok. Én, aki gyerekkoromban éheztem annak a figyelmét, aki nem is volt rám kíváncsi. Én, akit napokig ütöttek, éheztettek, megerőszakoltak, szintetikus mérgekkel tömtek és még hosszan sorolhatnám. Szóval itt nem a taníttatásomról, a kocsiról, lakásról, vagy a magas béremről van szó. Persze ez is sokat nyom a latban...
De engem SOHA többé nem fog senki megvenni azért, hogy megalázzon. Abból elég volt az a... Nem is merem kiszámolni, hány év.
Jó nekem így. Még ha akármelyik pillanatban beüthet a szar, akkor is. Ugyan más akkor biztos mentené az irháját, de én nem. Miért is maradnék életben? Hogy ki tudja, megint mennyivel rosszabbul éljek? Mert hogy ezekből a körökből már sosem kerülnék ki, az tuti.
Utolsó tár, két és félszer ekkora távolság - lehetetlen küldetés.
-Igen mókás kedvedben vagy ma.
Persze, ha nem ezzel állna elő, amit ha belehülyülök se tudok teljesíteni, akkor sem mondanék le a holnapi gyakorlásról. Miért is tenném? Hogy elfelejtsek mindent, amit ma megtanultam? Kizárt!
Tárcsere, aztán azért megkísérlem a lehetetlent. A fele töltény ér célt a táblán. Idegesítő tény, főleg ahhoz képest, ahogy az ő céltáblája kinéz. Hát erre még gyúrni kell.
Átvándorlok az ő boxába, végigfuttatom az ujjaim a karján, és anélkül teszek fel egy fontos kérdést, hogy az arcára emelném a tekintetem.
-Van mára beütemezve valami halaszthatatlan programod, Tayback?

Will nem is számított rá, hogy a nőnek sikerülni fog, igencsak meglepődött volna, ha esetleg mégis. Mindazonáltal, ő is nagyon jól tudja, hogy a motiváció sokkalta hatásosabb, mint a büntetés. Már persze feltéve, hogy tanításról van szó.
-Sebaj drágám, majd legközelebb.-mondja kissé élcelődve. Ugyanakkor szép teljesítmény, hogy 50 méterről első nekifutásra egyáltalán a táblát eltalálta.
-Mindig is remek humorom volt.-válaszol a nőnek, majd megvonja a vállát. Leteszi a fegyvert, miután kilőtte mind a 12 töltényt. Nyújtózik egyet, majd Morganahoz fordul, aki átjött az ő boxába.
-Tudod, hogy minden napom túl van zsúfolva. Az esetek nagy részében te zsúfolod túl.-vigyorog rá, miközben kezei a nő derekára vándorolnak.
-Estig be vagyok táblázva, mint mindig. Így is egy nagyon fontos és befolyásos embert kellett elküldenem a picsába, hogy elhozzalak ide.-válaszolja.
-De mit szólnál, ha elvinnélek este vacsorázni?-kérdi mosolyogva. Szó ami szó, ez a nő bármikor képes rá, hogy hangulatba hozza. De hát az ő kapcsolatukban ez megint csak jó pont.

Kissé elkomorít, mikor közli, milyen nehezen szakít rám időt. Persze, jelentős szerepe van a belvárosiak életében, ezt is tudom. Csak gondoltam, ha egyszer ennyire feltüzeli a látványom, talán még levezethetnénk azon frissiben a dolgot. De hát ha rohannia kell, akkor nincs mese.
-Szóval ne egyek sokat délután, viszont pihenjek le... Aztán csípjem ki magam, hadd csorgassa a nyálát valami puccos étterem férfinépe, mikor belibegek közéjük az oldaladon? - gondolkodást színlelek -Mikorra jössz értem? - mosolyodom el végül. Tudja, mitől döglik a légy. Ahogy azt is, hogy nem is én lennék én, ha kihagynék egy ilyen ziccert.

//váltok E/1-re//

Felnevetek Dawnie reakcióján.
-Fején találtad a szöget. Legyen mondjuk fél nyolc.-válaszolom, majd megcsókolom. Nyilván a város legjobb éttermébe fogom vinni, előre nevetek magamban azon, hogy fog belerokkanni az irigységbe az összes jelen lévő fickó, mikor a város legszebb nőjével az oldalamon beszambázok oda. Az, hogy Dawnie a titkárnőm, ebben a városban szerencsés módon nem zárja ki azt, hogy szexuális kapcsolat legyen köztünk. PErsze az emberek szeretnek ilyesmin csámcsogni, de azt ők sem tudják, valójában mi is a helyzet Miss Sommers-el. Komoly összeget fektettem bele, hogy a múltjáról minden sötét foltot eltüntessek. Hivatalosan semmi több, csak egy titkárnő. Egy magasan kvalifikált, eszméletlenül dögös asszisztens. Nem is áll szándékomban, hogy több információt kiszivárogtassak róla, sőt mi több, igyekszem elhallgattatni azokat, akik mégis többet tudnának róla. Őket speciel nem pénzzel.
Átölelem a nőt és beleszagolok a hajába, újra.
-Délutánra szabad vagy. Pihenj egy kicsit, ejtőzz a kádban, vegyél egy masszázst, vagy amit akarsz.-mondom neki nagylelkűen. A mostani teljesítménye után nem sajnálok tőle pár óra lazítást a randi előtt.

Furcsállom a kapott ölelést. Nem igazán érzem úgy, hogy ilyesmire lenne szükségem. A szeretetéhes oldalam rég elveszett, de ez nem az elrablásomhoz és az évekig tartó szajhasághoz köthető. Még jóval az előtt szűnt meg létezni, valahogy a serdülőkorom táján. Soha nem is jártam senkivel a szó klasszikus értelmében, épp emiatt. És számomra valahogy az ölelés a kötődéssel, érzelmekkel áll kapcsolatban.
Kicsit összezavar. Őszintén szólva, sokkal jobban, mintha teszemazt, megmarkolászná a hátsóm. De igyekszem azt sulykolni magamba, hogy eme megnyilvánulásának semmi jelentősége. Nem akarok mögé képzelni semmit.
-Hát jó. - sóhajtok lemondóan - -Akkor habfürdőzöm egyet az óriási, jacuzzi méretű kádamban... Teljesen... Egyedül. - szándékosan nyújtom el a mondat végét, hadd tépázzam az idegeit. Kellemes érzés vele évődni. Mindig megbosszulja... Nem is akárhogy!
Kivárok néhány pillanatot, elhúzódom tőle, és előkerítem a doboz cigim az övtáskámból.
-Hát akkor fél nyolc. Várlak.
Rágyújtok,majd ha nem tart vissza, távozom is abba az irányba, ahonnan jöttem.

-Ne húzz fel...-markolok vigyorogva a fenekébe és egy apró csókot nyomok a nyakára. Azután elengedem.
-Akkor ezt meg is beszéltük.-bólintok, majd elengedem és nézem ahogy tovariszál a tökéletes kis fenekével. Megrázom a fejem és vigyorogva összeszedem a fegyvereket és a tárakat. Mindent leellenőrzök, hogy megvan-e, már csak megszokásból is. Fegyverekkel sosem komolytalankodok. A .45-ösöm elteszem a pisztolytáskába a zakóm belsejében. Hát igen, nagyon ritka, hogy fegyver nélkül menjek bárhova is. Gondolataim leginkább az este eseményei körül forognak. Mindig örömmel töltöm az időt Dawnie-val, üdítő változatosságot jelent, hogy valaki egyáltalán be mer szólni nekem. Persze mindig tudja, hol a határ és ezt nagyra is értékelem. Nem venném a lelkemre, ha meg kéne ölnöm. Majdnem pótolhatatlan társ. Majdnem.

//Játék lezárva - Folytatódik Morgana lakásában//