Kivilágítatlan terület

Csak az jár erre, aki eltévedt vagy unja az életet.

Egy kis nyugalom. Más sem kellett nekem, végre egy kicsit távol mindenkitől. Egy perc nyugtom sincs és nem feltétlen a külvárosiak miatt. Nagy a csend, már szinte gyanús, de amíg nem támadnak, nem erőszakolok ki én sem háborút. A kezdő lépést úgyis megtettem. Enyém a külvárosi vezér egyetlen lánya, de még mennyire az enyém. Mosolyra húzom a számat, de ellentétes érzések kavarognak bennem, ahogy átvágok egy sötét utcán. Nem játszok kicsiben, ezt mindenki tudja, aki meg nem, hát... annak megmutatom, mire vagyok képes. Mégis elemi hibát követtem el, amikor emberi érzelmeket kezdtem táplálni az ellenségem lánya iránt. A fenébe is... kiiktattam minden emberit az életemből, csak élek, mint egy gép és teszem a dolgom, de mindig csúszik egy kis hiba a számításba. Dühösen rúgok bele egy utamba kerülő kőbe, meg sem érzem, pedig messzire repül. Hiába, acélos van a lábamon. Ha kell, ki tudok öltözni, de az nem az én világom. Harcra képeztek, ahhoz meg nem az öltöny szokás. Farmer van rajtam, láncokkal az oldalán, elég figyelemfelkeltő, minden lépésemre zörögnek egyet, ahogy a fémek egymáshoz csapódnak. Jobban fel sem hívhatnám magamra a figyelmem. Egyszerű, szűkebb póló van rajtam, nem fázok, a legtöbbször nem is érzem, csak a célomra figyelek. Célom most is van, menni előre és kész. Pár engedetlen tincs az arcomba hullik menet közben. Ugyanaz a látvány, mint egy átlagos éjszakán... Páran mászkálnak csak, nem számottevő. Valaki meg akar állítani, de csak intek neki, hogy ne, eszemben sincs jópofizni bárkivel is, főleg, hogy a legsötétebb részen alig kivehetően, de meglátok egy alakot. Vajon mit keres ott ilyenkor? Határozottan indulok felé azzal a céllal, hogy kiderítem. Nem is érek még oda, amikor már látom, ki ül az egyik padon. Várjunk csak, mi a neve... Különleges neve van, talán Velizarii vagy ilyesmi. Sokszor még nem találkoztunk, de ha a neveket nem is egyszerűen, az arcokat megjegyzem.
- Meglepetés? Mi a meglepetés, az, hogy éjszaka körbenézek a városomban? – nem zavartatom magam, a várost az enyémnek tekintem. Akinek nem tetszik, mehet is. Ha hagyom. Nem vagyok vele annyira ellenséges, mint általában lenni szoktam olyanokkal, akiket nem annyira ismerek. Tudok róla mindent, még azt is, amit talán még ő sem tud magáról, de ez egy dolog. Az igazi tapasztalatot nem helyettesíti, így aztán nem is bizalmaskodok vele, meghagyom az érzetet, hogy igenis itt én vagyok a főnök. Ezzel mondjuk alapban nincs is gond... Elvégre az vagyok.
- Engem sokkal jobban érdekel az, hogy neked mi dolgod van ilyenkor errefelé – már terelem is arra a témát, ami érdekel. Nem szoktam udvariaskodni vagy körüljárni a dolgokat. Egyből a közepébe vágok, ahogy most is. Nem mintha nem lenne szabad kijárás vagy bármi, nagyjából az sem érdekel, kik esnek egymásnak az éjszaka leple alatt. Csak ez a srác... Szokatlan érzésem van vele kapcsolatban. Itt az alkalom. Végre kideríthetem, ami érdekel. Még csak le sem tud lépni előlem.

Ezt az alakot nem láttam még sokszor, így aztán némileg meglep a stílusa. Nem mintha én a kedvesség mintaképe lennék, de az én képzeletemben az él, hogy azért az ember a vezérével némileg visszafogottabb. Hát ő nem és be kell valljam, ez tetszik. Merész és pont ilyen ember kell a csapatba. Végülis már benne van, de még messze van a tűztől. Válaszára felnevetek.
- Kíséret meg jármű? Ez nem egy akciófilm forgatás – annak ellenére, hogy viccesnek találom a kijelentését, a hangom hidegen cseng, semmi nincs bennem, ami barátságos lenne, de ez jó is így. Nem egy klubbot vezetek, hanem egy egész várost. Magamban végigpörgetem, amit a srácról tudok, hát nem sok, ami fejben megmaradt, de pont elég. Így aztán meg sem lep a kijelentése, amire elhúzom a számat.
- Tőlem biztos furán hangzik, de nem különösebben csípem az erőszakot ilyen... semmilyen dolgokért. Megélhetés vagy szórakozás? Mindkettőn lehet segíteni, az igaz, hogy az utóbbin elég nehéz – gúnyolódok kicsit, de ha jólesik neki, hogy embereket rabol ki, akkor valami nincs rendben nála. Mondjuk nálam sem, de én nagyban játszom, nem erőltetném meg magam egy kis rablásért... és szükségem sem lenne rá.
- Vajon milyen összetartás lesz itt egy külvárosi támadás esetén, ha a népem egymást ritkítja? – inkább csak költői kérdés, nem akarom én jó útra téríteni, azt csinál, amit akar. Amíg nincs útban. Hát feltehetően nem belőlem akar meggazdagodni, nehezen is menne, mert talán kicsit magasabb nálam, de erőben én kerekedek felül. Meg hát... aki a vezér ellen vét... Nem a városon kívül találja magát. Mondhatni inkább alatta. Magamban jót szórakozok ezen, amikor meglepő kérdést tesz fel.
- Ha nagyszabásút tervezek, akkor azt nyilván nem mondanám el. Ennyi erővel az újságba is berakhatnám, ha mindenkinek válaszolnék, akit érdekel... Hidd el, tudom mi a jó a városnak. Ja és van egy ászom, szóval csak nyugi... tudni fogod, ha kellesz, katona – veregetem meg a vállát, ezáltal közelebb is kerülök hozzá. A képembe fújja a füstöt, de nem érdekel.
- Ha ennyire unatkozol, lenne számodra egy feladatom. Ha kiállod a próbát, nem lesz szükséged többet arra, hogy ilyen módon juss pénzhez, ha csak nem ez okoz örömet neked – vonom meg a vállam, tudom is én, milyen elképesztő vágyak munkálkodnak egyesekben. Mindenesetre a felajánlást megtettem. Ha akarja, elfogadja, ha nem, hát nekem úgy is jó, akkor megyek tovább és úgy töltöm az estét, ahogy terveztem.

Ez a srác szeret messzire menni, azt már most látom. Jól beleillik a környzetbe, nem is tudnám elképzelni a másik oldalon. Kell nekünk egy ilyen alak, aki bele tud olvadni minden közegbe. Úgy ül itt, mintha legalábbis egy biztonságos lakásban lenne. Látszólag nem fél semmitől, de abban biztos lehet, hogy le fogom tesztelni. A látszatra nem adok, csak a saját véleményemre és tapasztalatomra. A pimaszkodást csak nem hagyja abba, felhorkanok egy kissé, de különösebben nem érdekel.
- Na ja, igazad van, egy filmben is jutna nekem főszerep, de a jelenlegi jobban tetszik... és jobban is fizet – jegyzem meg minden nagyképűség nélkül. Minden, amit elértem, az én érdemem, magamnak szereztem, éppen ezért nem titkolom, hogy néha el is tudok szállni magamtól. A lényeg, hogy visszatalálok. Ha valakinek nem tetszik, foglalkozzon a maga dolgával.
- Tudnál, az biztos, csak szereted a könnyebb végét megfogni a dolognak, igaz? – húzom egy kicsit és rágyújtok egy cigire, nem kapkodom el, ráérősen kutatok a zsebemben a doboz után. Felkínálom neki, bár cigizik, de ennyire önző nem vagyok.
- Már miért ne tudnák, hogy létezem? Nem vagyok én annyira rejtőzködő... Néha leereszkedem a népemhez a váramból – húzom mosolyra a számat, mennyire igaz, tényleg elég magasan lakok. Nem hagy nyugodni, amit a srác mondott. Nem hinném, hogy bármi kivetnivaló lenne abban, ahogy irányítok, ha mégis, nem pont az ő véleményét fogom figyelembe venni. Hiszen rablásból tartja el magát, mit is tudhat arról, mekkora munkám van ebben a városban.
- Bármikor tudok mozgósítani nagyobb tömegeket, de egyelőre nincs ilyesmire szükség, csend van és nyugalom, legalábbis addig, amíg egyesek nem akarnak rablással pénzhez jutni – szúrok ismét, ez már csak így megy.
- Nekem tök jó, de hidd el, komolyan mondtam. Ha úgy alakul és kellesz, akkor hadba kell állnod, de gondolom ezzel tisztában voltál akkor is, amikor beálltál közénk – emlékeztetem, ha esetleg elfelejtette volna, hogy amíg nincs akció, minden olyan, mint egy rendes városban, de ha támadás van, helyt kell állni. Nem tűröm az olyanokat, akik tovább állnak, ha dolguk lenne.
- Unatkozol? Nahát... Akkor kimondottan jól jött neked, hogy ma pont erre jártam. Mondd csak, meddig vagy hajlandó elmenni? Mindenre kapható vagy? – kérdezek rá elgondolkodva és beleszívok a cigimbe, miközben le sem veszem róla a tekintetem. Mindenkinek van egy ára, amiért bármire hajlandó. Néha anélkül is rá tudok venni embereket ilyesmire, hogy bármit adnék érte. Megvannak a módszereim, eddig még mindig bejött a dolog.
- Kezdjük egy egyszerű feladattal. Nekem anyag kell. Most. Méghozzá jó minőségű kell – jelentem ki és várom, mit szól. Egészen kicsi feladat, mondhatni játék, a többit meg ráér utána is megtudni. Feltehetően jól fog szórakozni. Megteheti, még. Az én szórakozásom utána jön, csak neki arról még fogalma sincs. Mindent a maga idejében. Ki tudja, lehet, hogy túlbecsülöm és ennyit sem tud megtenni nekem.

Kicsit elnézegetem magamnak az előttem ülő fiút. Szinte kisfiús vonásai vannak, már szinte erőszakkal próbál a cselekedeteivel némi rosszfiús hírnevet szerezni magának, bár túl jól nem csinálhatja, hozzám még nem ért el a híre. Pár piti kis bűntett, semmi más. Lehet, hogy csak tartogatja az energiáját, nem tudhatom.
- Elpusztítani a földet? Nem, az unalmas... akkor nincs kin uralkodni, a másik ötleted sokkal szimpatikusabb. Vannak, akik vezérnek születtek, mások meg alattvalónak. Nincs ebben semmi különös, a történelem során is ez volt, mára sem tűnt el teljesen – vonom meg a vállam, nekem természetes, hogy én uralkodok, ahogy az is, hogy mások meg azért vannak, hogy kiszolgáljanak. Hát ez van. Akinek nem tetszik, az mehet máshova.
- Látod, tudsz te, ha akarsz. A maffia tényleg jó biznisz, de azért ennél kicsit több. Nem gyerekeknek való, egy rossz lépés és véged. Neked mondjuk nem ajánlom, különben is, mint minden más helyen, itt is van ranglétra. Nem törhetsz egyből a csúcsra, mert nagyot esel. Az meg nem szokott kellemes lenni – oktatom ki, de nem tűröm, hogy bárki így beszéljen a maffiáról. Sokkat több munka van benne, mint azt bárki gondolná. Mindig naprakésznek kell lenni, mert ez az egész az állandó harcról szól. Nem tudhatod, mikor akar befűteni neked valaki. Alapszabály, hogy mindenki ellenség, keveseket lehet közel engedni, de teljes bizalom akkor sincs.
- Ha ennyire okos vagy, mondd el, mit kéne még tudniuk. Nem színész vagyok, akiről írhatnak a pletykalapok. A magánéletem egyébként sem tartozik másra. Szóval? Mit hiányolsz? Azt akarod tudni, mikor kerülhetsz sorra az ágyamban? – nevetek fel, el nem tudom képzelni, mire értette ezt a kijelentését. Nem egy híresség vagyok a szó legszorosabb értelmében, aki a nyilvánosság előtt éli az életét és néha csak azért megy bele egy balhéba, hogy írjanak róla. Szeretek a középpontban lenni, de nem így. A következő kijelentésére összevonom a szemöldököm.
- Hogy mondtad? Kimászkálsz a külvárosba? Mondd csak, nem félted a segged? Nem nézik jó szemmel, ha átmész annak a falnak a túloldalára – intek arra, amerre a városfal található. Jobb, mintha itt fosztogatna, de nem gondoltam volna, hogy közülünk bárki is rendszeresen az ellenség területére téved.
- Még a végén téged fognak felhasználni ellenünk... – morgok még egy sort, elhiszem, hogy nagyon jónak tartja magát, de senki nem lehet elég jó.
- Hát már összefutottál velem, ez van, rosszkor voltál rossz helyen, de talán túléled – gúnyolódok vele vagy ki tudja, szerintem hallott már pár dolgot rólam, ha nem tetszik valami, hajlandó vagyok messzire elmenni és használni a kezem vagy bármelyik fegyverem. Úgy döntök, feldobom az estét. Kicsit szórakozni akarok, így aztán kitalálok a fiúnak pár feladatot, az elsőt meg is osztom vele, mire gyorsabban reagál, mint gondoltam volna.
- Nem kell a külvárosba menni, ha jó cuccot akarsz. Látszik, hogy még nem ismered ezt a helyet – ingatom a fejem, én tudom, hol van a legjobb cucc, vele ellentétben.
- Mennyi kell? Amennyi egy rendes betépéshez kell. Mondjuk ennyi – húzok elő én is egy zacskót, hát majdnem mindig van nálam. Mondhatni nem ment át teljesen az első teszten, de legalább tudom, hogy nem tiszta a fiú. Összeszorított öklömre szórok egy keveset, csíkba rendezem és fel is szívom, majd a zacskót odadobom Velnek.
- Szívd fel – intek a fejemmel a zacskó felé. Ahhoz, amit tervezek vele, jobb, ha be van tépve, különben lehet meg sem csinálja, amit akarok.

Azt nem tudom, hogy miért, de rendesen megnézem magamnak. Alapvetően is fontosnak tartom a megfigyelést, de talán kicsit túl is lépem a megszokott határt. Elvégre sötét van, nehezebb megnézni magamnak.
- Hiába vagy a legjobb, ha nincs rangod, nincs hatalmad, senkit nem érdekel. Ez már csak így megy. Ha nem törsz ki, nem vesznek észre – zárom le a témát, nem értek vele egyet, ahogy ő sem velem, ez már csak így megy. Én nem változtatom meg a véleményem, ahhoz tartani szoktam magam.
- Így van, ebben az egyben igazad van. Én vagyok a vezér és nem tűröm a kioktatást, főleg nem olyantól, aki még nem próbálta, milyen irányítani. Az anyagodban semmi ilyen nem volt – bevallom neki, hogy utánanéztem, de nem hiszem, hogy meglepődik. Szerintem tudja, hogy mindenkit ellenőrzés alatt tartok. Az újakat mindenképpen, de néha a régieket is ellenőrzöm, csak úgy, ha éppen ahhoz van kedvem.
- Nem szoktam nyilvántartani a szeretőimet. Nincs rá szükségem, mindig akad új vagy régi, attól függ, éppen mihez van kedvem. Tudod, sorbanállás van. Nem véletlen van érdekeltségem a sztriptíz bárban is – jelentem ki mindenféle ego nélkül, ez van, népszerű vagyok a csajok körében, de akkor is az lennék, ha nem lenne ekkora hatalmam. Ez egész nekem szól, nem csak annak, aki vagyok.
- Most meg kéne dicsérni azért, hogy nem itt fosztogatsz? Nem örülök neki túlzottan, hogy kimászkálsz, bár nem tudsz sokat rólam, meg úgy általában arról sem, mire készülök, de néha egy fél információ is sok lehet az ellenségnek. Dolgozz, ahogy a legtöbb ember és nem kell kockára tenned a bőrödet odakint. Nem egy életcél – jegyzem meg, de ez is csak a véleményem, bár azt hiszem itt mindenki ezen a véleményen van, senki nem mászkál ki szívesen, az a terület olyan... visszamaradott, minden tekintetben. Nem véletlen külváros. Persze azt csinál, amit akar. Ha neki ennyit ér az egész, csinálja. Felvetem neki a feladatot, hát csak félig megy át, bár nem tiszta, nincs nála cucc, de nem baj, nálam majdnem mindig van. Elő is veszem, egy rendes adagot felszívok belőle, a többit meg Velnek nyújtom. Látom rajta, hogy habozik, gondolkodik, mit csináljon, utánozzon vagy fogja menekülőre, de végül mégis felszívja, igaz jóval kevesebbet, mint én.
- Tudod, nem tudlak hova tenni. Egyik oldalhoz sem tartozol. Nem lépsz le, de nem is vagy bevállalós annyira, mint amennyire mutatod. Nem vagy elég laza. Most sem mertél tolni az anyagból, ami mellesleg tényleg a legjobb. Nem azért, mert az enyém, én is úgy szerzem be. Igaz, nem kis dealerektől, sokkal nagyobb a beszállítóm – árulom el, többet nem fog megtudni, ennyi belefér. Így legalább tudja, nem egy utolsó kétes hírű alaktól van a cucc, hanem igazán jelentős kapcsolataim vannak. Mondhatni én terítem tovább a cuccot, pontosabban, a beosztottjaim.
- Ennyire izgulsz, hogy mit tervezek? Ugyan, csak egy kis városnézést. Na gyerünk, emeled meg a segged – szólok rá határozottan és ki is nyújtom a karom, hogy a pólójánál fogva rángassam fel. Túl jól sikerül, mert ahogy lendülettel felhúzom, hozzámnyomódik vékony kis teste. Pimasz vigyor terül szét az arcomon.
- Nem vagy elég bevállalós – vágom a képébe és magam sem tudom hogyan jön a dolog, de lekapom.

Ez a srác mindenre visszaszól. Mindenre van válasza. Nekem meg kezd elfogyni az amúgy sem sok türelmem.
- Nem feltétlen kell egy egész várost elfoglalni, nincs is annyi város, amennyire hatalomra törekvő ember van. Van más módja is annak, hogy kifejezze valaki, hogy kiemelkedik az átlagból – jegyzem meg, ebben még mindig nem egyezik a véleményünk, de nem is kell, unalmas lenne, ha mindenki egyetértene velem. Így us tömegek kíváncsiak a szavaimra, akarják, hogy irányítsam őket, szóval nem gond, ha valaki kilóg a sorból. Pont az az érdekes. Arra a kijelentésére, hogy nem ő az egyetlen, aki eljárkál, csak megvonom a vállam. Nyilván nem az egyetlen, mert nem egyszer járnak arra kémek, ahogy feltehetően fordítva is. Nem lényeg, nem tud rólam semmit, ami érdekelné a külvárosiakat. Szószerint semmit nem tud rólam és ez így is marad.
- Lehetne helyed a világban, ha akarnád. Nem hiszem, hogy nincs semmi, amiben jó lennél a rabláson kívül. Nem feltétlen nagy dologra gondolok, de azt te is beláthatod, hogy azért ennél magasabb szintű dolgot is csinálhatnál. Még csak nem is arra gondolok, hogy átlagos munkát vállalj, csak valamit, ami nem ennyire egyszerű – elhúzom a számat, alapvetően a bűnözéssel semmi gondom nincs. Én is azt csinálom,. Nagyban játszok, de attól még azt csinálom én is. Ő is többre lenne képes, ha akarná. Végülis nem az én dolgom, csak azért foglalkozok vele, mert ráérek és mert jól is jöhet a kisebb csapatban, akik közelebb vannak a lényeghez. Még akár hasznát is vehetem, látszólag semmi sem olyan fontos neki, hogy ne venne részt keményebb dolgokban.
- Nem bízol eléggé a vezéredben? Ez nagyon helyes – nevetek fel. Nem mondtam neki, hogy bízzon meg bennem. Én sem tenném. Senkiben sem bízok, hiszen nem lehet tudni, ki melyik oldalon áll, mennyire eladó vagy éppen mit rejteget. Ennyire nem is akarom megismerni, így marad a távolságtartás bizonyos szempontból. Ez azért mondjuk a testi közeldést nem zárja ki. Miután ő is felszívja az anyagot, magamhoz rántom, bár nem tetszik neki, a csók ellen nem tesz semmit, sőt inkább visszacsókol. Kezei a testemen kalandoznak. Nem egyszerűen csak visszacsókol, keményen csinálja, meglepő, nem pont erre számítottam, de ahogy elhúzódik, vigyorra húzódik a szám. Máris megvan. Nekem nem tud ellenállni.
- Hidd el, nem, hogy megállnak, arra várnak, én mikor állok meg nekik – jegyzem meg gúnyos megjegyzésére és visszarántom a kezénél fogva.
- Nem mondtam, hogy megyünk bárhova is, de ha már ennyire mennél, van a közelben egy hotel. Egészen véletlen mindig fenntartanak nekem ott egy szobát – nyögöm ajkai közé, ilyet sem csináltam még, de érzem, ahogy a cucc szétárad bennem és nem tudok gondolkodni, csak meg akarom kapni. Pasi, azt tudom, de jó pasi és jelenleg csak ez számít. Belemarkolok a fenekébe, ez is olyan, amit még nem csináltam. Csajokkal számtalanszor, pasival egyszer sem. Rávetem magam. Nem úgy csókolom, mint az előbb, sokkal mohóbban. Eléggé érezheti, mit akarok.

Azt elhiszem, hogy érdekli, mit tudtam meg róla. Legalábbis errefelé tereli a témát, de nem szokásom ilyesmit elárulni.
- Mindent tudok rólad, amit tudni lehet, azt is, hogy jól rajzolsz. Mindenki jó valamiben végülis – elmélkedek hangosan, annak ellenére, hogy állandóan beszólok, azért eléggé bírom, persze amennyire másokat bírni szoktam. Mondjuk úgy, az már nagy szó, hogy szóbaállok valakivel úgy, hogy még okom sincs rá. Nem szoktam csak úgy megállni és beszélgetni bárkivel.
- Ha annyira jól rajzolsz, hasznát vehetnéd. Így minek, ha nem használod ki a lehetőséget. Tetováltál már? – kérdezek rá a lényegre, de még mindig nem tudom, mihez kezdjek vele. Nem tetszik, hogy a külvárosba jár és ezt szóvá is tettem. Az egy dolog, hogy inkább ott lopjon el dolgokat, mint itt, de simán felhasználhatják vagy csak olyan dolgot kínálnak neki, amire nem tud nemet mondani és átáll arra az oldalra.
- Nem mondtam, hogy bízz bennem. Én sem teszem. Persze neked nincs okod erre, de azt csinálsz, amit akarsz – vonom meg a vállam már sokadjára. Tényleg mindegy, mit csinál. Én senkiben nem bízom, benne főleg, mert nem ismerem, csak pár dolgot tudok róla, de az csak egy dolog, ilyenkor lehet kiismerni valakit, ha itt áll velem szemben. Másnak nem hiszek, csak a saját tapasztalatomnak és ebből alkotok véleményt. A drog hatását hamar érzem, így aztán a lényeg felé akarom terelni, fel is húzom a padról, majd egy csókot követően már menne is, de nem hagyom.
- Itt vagyok, rám vetheted magad – vigyorgok, bármennyire úgy tűnik, hogy teljesen a hatása alatt vagyok és nem irányítom a dolgokat, valójában nagyon is tudom, mit akarok.
- Előbb a hotel, végülis az is a város része. Már miért félnének tőlem? Inkább örülnek, hogy igénybe veszem néha az egyik szobát – jelentem ki magabiztosan, ha valaki azt teszi, amit mondok, akkor nincs oka félni. Aki ellenszegül, az meg nyilván számol azzal, hogy nem fogom csak úgy hagyni. Ráharap az alsó ajkamra, mire felszisszenek, de vigyorgok is, szeretem, ha valaki kemény. Ha bárki látna, biztosan meglepődne, nem hétköznapi dolog, ahogy két pasi falja egymást az utcán, főleg az nem, hogy az egyik én vagyok.
- Arra... Haladjunk, ha csak nem az utcán akarod – vigyorodok el, de a szemeim megvillannak, talán vágyat láthat benne, nem tudom, az biztos, hogy valami vonz benne, a többiről meg a cucc tehet. Nincs messze a hotel, de az úton még párszor megállítom a fiút, néha csak úgy, néha a falhoz préselve követelek tőle újabb csókokat és a hotelhez érve sem fogom vissza magam.
- A szobakártyát – jelentem ki, szinte utasítom a recepciós csajt, aki ettől kellően meg is rezzen, persze tudja ki vagyok, így nem kérdez semmit, csak odaadja a kártyát, amit szinte menet közben veszek ki a kezéből meg sem állok a szobáig, Velt persze magam előtt terelgetem. Ennyire nyilvánosan nem csinálom a dolgot, de amint megint kettesben leszünk a szobában, megkapja a magáét. Ilyenben még biztosan nem volt része a fiúnak.