Anita Tereskova

ﭳﭳﭳAnita ﭳﭳﭳTereskova ﭳﭳﭳ

ﭳﭳ KARAKTER ADATOK ﭳﭳ

Kor: 29

Születési hely, idő: Boston, 1983. 10. 15.

Csoport: Külvárosi

Titulus: Kamikaze



ﭳﭳ JELLEM ﭳﭳ

Határozott, rideg, alkalmazkodó, kötelességtudatos, célorientált, áldozatkész, türelmes, végletes. Nem túl empatikus, néha tuskó, de nem túl bőbeszédű.
A rá bízott feladatot mindig pontosan végzi és körültekintően. Általában véve nem kapkod el semmit, alapos és megfontolt, azonban ha úgy adódik, saját testi épsége sem érdekli különösebben. Ugyanígy az sem hatja meg, épp kinek a vére tapad kezeihez.
Minimum egy tőrt mindig tart magánál -csizmaszárban, harisnyakötőben, vagy épp hosszú, hegyes hajtű formában-, mivel egy jó gyilkosnak nem kell feltétlenül lőfegyver.
Soha nem fél.


ﭳﭳ KINÉZET / KÜLSŐ ﭳﭳ

Magas, nőiesen karcsú, foglalkozásának megfelelően izmos és erős. Haja fekete, egészen hosszú. Átalában kiengedve hordja.
Erősen sminkel, többnyire sötét árnyalatokra. Ajkait szereti hasonlóan erőteljes színekkel kiemelni, mint például a vörös vagy a bordó.
Annyi tetoválása van, hogy már a számát sem tudja. Könnyebb lenne azt meghatározni, mennyi bőrén az érintetlen felület.
Akad pár szúrt sebe ugyan, de ezek elhelyezkedése olyan, hogy még az igen lenge öltözékei is takarják - vagy ha nem ezek, akkor tetoválásai.
Szereti a feltűnést, de mindig alkalomhoz, teljesítendő feladatához illően öltözik. Ruhatárában ugyanúgy jelen vannak a dívás, mint a cafkás holmik.


ﭳﭳﭳ MÚLT & JELEN ﭳﭳﭳ

Bár a nevem csengése kissé szovjetes, én már aligha őrzök nagyobb volumenű, jelentősebb dolgokat őseimtől. Persze akad kivétel. Vodka, fegyverek, alvilág.
Igen, ebbe a körbe valahogy beleragadtam.
Apám visszavonult gyilkos volt. Éltük a kis életünket elzártan, egy erdőszéli kis házban, ahonnét minden nap biciklivel jártam iskolába. Mert az iskola kell. Ki nem állhattam. Öt éves voltam, mikor anyám elhagyott minket. Még mindig tisztán emlékszem a szavaira.
"Nem bírom tovább, nem vagyok rá képes. Próbáltam, de nem megy. Nem kell gyerek, én élni akarok!"
Talán emiatt is látogattam el még tinédzser koromban egy dokihoz, aki -persze jó pénzért- megoldotta, hogy sose lehessen gyerekem. Nem akartam átélni azt, amit anyám. Még akkor sem, ha őt magát gyűlöltem a tettéért.
De térjünk vissza a tárgyra. Tíz voltam, mikor lett egy "új" anyám. Azt hiszem, igazából akkor kezdődtek velem a gondok. Apám mindig is tanítgatott hajdanvolt mestersége fogásaira, de ahogy ő mondta, csak azért, hogy megvédjem magam. Viszont akkor, az én édes apukám, aki addig minden percét velem töltötte, megváltozott. Helyettem Angie-vel törődött. Az a nőszemély elrabolta tőlem. Irigy voltam, és azon gondolkodtam, hogyan szabadulhatnék meg tőle. Végül nem tettem meg.
Én nem. De volt valaki, aki igen készségesen kisegített. Egyetlen dolgot kért cserébe.
Az új anyám egyszer fogta magát, altatót kevert apám esti pohár borába, és az éjszaka közepén összecsomagolt, majd lelépett. Hátrahagyott egy levelet, amiben ő is azt vágta apám fejéhez, hogy ez a "farmélet" nem felel meg neki, és ő élni akar. Apámat ez megrázta, de igyekezett előttem titkolni. Ám akkor tört igazán össze, mikor megkapta a hírt: a felesége holttestét megtalálták Floridában. Egyszerűen partra vetette a testét a víz az egyik strandon, a szervezetében annyi kokainnal, ami záros határidőn belül önmagában is kinyírta volna, vízbe fúlás nélkül.
Többé sosem volt ugyanaz az ember, mint előtte. Melléfogtam kicsit. De beletörődtem.
Aztán betöltöttem a bűvös 21-et. Ott hagytam az egyetemet, kocsiba vágtam magam még aznap, de nem menekülhettem meg. Nem is tudom, hogy képzeltem. A megállapodás az megállapodás, és alvilági körökben mérget vehetsz rá, hogy a másik fél tizenegy év elteltével is emlékszik a kitételére.
Megtaláltak. Elvittek. Megvertek. Bezártak... Szóval inkább tanulásra adtam a fejem és elfogadtam, hogy attól a naptól kezdve szolgálok. Így is tettem.
Fogalmam sincs már, hány ember életét vettem el. Az első kettő-három padlóra küldött. Mára már annyit jelent ez is, mint csettinteni egyet. Ha valaki útban volt - útban volt. Ha túl sokat tudott - túl sokat tudott. Ennyi.
Aztán tavaly elengedtek. Nem tudom, miért. Az is előfordulhat, hogy apám közbenjárása miatt, vagy a rá való tekintettel... Ugyanis meghalt. Fogalmam sincs, hogyan, ezt sosem tudtam meg - de lenne rá tippem. Az emberek nem halnak meg csak úgy, alig ötven évesen.
Elmehettem a temetésére -ahol képtelen voltam egyetlen könnycseppet is kipréselni magamból-, aztán szabad voltam. Próbáltam kezdeni valamit az életemmel, de rá kellett döbbennem, hogy semmihez nem értek. Nem válhatok be recepciósnak, de még pincérnek sem, akárhova is költözzek.
Nem szabadulhatok a mókuskerékből.
Bánom én?
Nem. Azt csinálom, amiben jó vagyok és kész.

ﭳﭳﭳPLAY BY - Kat von Dﭳﭳﭳ

Kedves Anita!

A külvárosiak biztosan odáig lesznek egy céltudatos (bér)gyilkosért, úgyhogy irány a játéktér.

Persze előbb foglalás, aztán game on.

Nem kérdés, ELFOGADVA!