Ösvény a hegyre

Ezen az úton érkezhetsz meg a hegyre.

Ezt nem gondoltam volna, hogy ilyenekkel tárgyalok. Ilyen idegesítő alakokkal, akik nem hagyják szó nélkül, ha nem jön össze az üzlet. Nem volt akkora dobás, némi anyagot akartam beszerezni, de a minőség finoman szólva is rossz volt. Még akkor sem kell ilyen cucc, ha továbbadom, nem üzletelek olyannal, aminek nincs minősége. A véleményem meg mindig megmondom, így aztán szópárbaj, majd szószerint harc alakult ki köztünk, a fene sem gondolta volna, hogy nem bírják a kritikát, meg ha nem jön össze az üzlet. Végül egy nem túl mély szúrással lettem gazdagabb és egy golyó is súrolt, de ők rosszabbul jártak. Ez van. Attól még én is eléggé sz@rul jártam, vérzek rendesen, ráadásul vissza kéne jutnom a belvárosba, de megpihenek egy kicsit, csak egy egészen kicsit. Hülye voltam, hogy egyedül indultam el, de ez van, kinézek magamnak egy fát, nekidőlve lecsúszok a földre és nem akarok aludni, de nehezek a szemhéjaim. Egészen kicsit csukom csak be, nem alszok, csak... Tényleg nem. Lüktet mindkét sebem, tudom, hogy tovább kell mennem. Kicsit pihenek.

Azt hiszem senki nem fog erre járni. Itt töltöm az éjszakát, addig elvérzek, megfagyok és ehhez hasonló jó dolgok jutnak eszembe. Annyi erőm még van, hogy előhalásszam a telefonom, de semmi térerő, erre felnevetek, miért is lenne. Visszacsúsztatom a zsebembe, megszokás, de jelenleg úgy érzem, nem fog ez már nekem kelleni, mert itt fog megenni valami állat. Kellett nekem egyedül jönni... Máskor mindig van testőröm vagy velem tart valaki, akiben megbízok, de nem, most egyedül kellett elindulnom. Nincs több erőm, nekidőlök egy fának és lecsúszok a földre, nem érdekel mi lesz. A sebek égnek és fájnak, mindenhol zsibbadok, fázok, nagyon fázok, szinte remegek, nem valami jó érzés. Hallom, ahogy a fű megroppan, talán inkább gaz, mint fű, hát nem tartott sokáig, jönnek a végszagra. Felsóhajtok, de már abban sem vagyok biztos, hogy hallottam valamit vagy csak képzeltem. Női hangra leszek figyelmes, ahogy kinyitom a szemem, látok magam előtt egy arcot, de nagyon kell figyelnem, hogy lássam is rendesen. Hogy került ide? Olyan, mintha pár pillanat kiesett volna.
- Hát én meg kirándulok egy kicsit Lara. Talán baj? – jegyzem meg kissé gúnyosan, amikor felismerem a nőt. Hát nem vagyok a kedvence, de hol érdekel az engem. Érzem, ahogy a hideg kéz a homlokomhoz ér, nem is hagyom, hogy elhúzza.
- Még ne... ez jó... – nyúlok a keze után és visszahúzom kicsit, fázok, de mégis jólesik a hideg, legalábbis hozzám képest hideg, valójában nem tudom mennyire az. Nehéz a szemhéjam, nem tudom nyitva tartani a szemem, csak akkor pillantok rá, amikor kérdez valamit.
- Ezt ne reklámozd, hogy megsértültem. Ez olyan gáz. Inkább ütném ki magam drogokkal, mint hogy így végezzem. Ez nem illik hozzám – morgolódok egy sort, majd amikor rájövök, hogy nem ezt kérdezte, nagy nehezen beszélek tovább.
- Nem választottam meg jól az üzletfeleket – válaszolok, többet nem kell tudnia, a sebek meg láthatóak. A karomon levő sebhez szorítom a kezem, fáj, de ahogy megszorítom, hangosan felnyögök. Tiszta vér lesz a kezem.
- Itt az alkalom Lara. Örülhetsz, végignézheted, ahogy elvérzek. Tudom, hogy élveznéd – jegyzem meg, de mozdulni sincs erőm, szóval talán nem kéne gúnyolódnom vele. Senki nem tudja hol vagyok. Tényleg itt hagyhat.
- De segíthetnél is – kissé kedvesebb hangnemre váltok, még nekem is fura, nem szoktam így beszélni. Persze azért nem vagyok túl kedves, de tőlem ez is nagy dolog. Megerőltetem magam. Kinyitom a szemem és úgy nézek a lányra, hogy nem tudjon nemet mondani. Másra nem számíthatok jelenleg.

Ezt nem gondoltam volna, hogy pont ő talál rám. Ha már elvérzek, legalább egyedül tegyem és ne olyan valaki társáságában, aki még örül is neki. Hol vannak ilyenkor az embereim... Nem megy könnyen, de felismerem a nőt, egyből beugrik, mennyire nem kedvel, hát nekem alapból nem lenne vele semmi bajom, de mivel külvárosi, ellenségnek tekintem. Lehet, hogy most ő fog megmenteni, de attól még az. Éppen ezért nem lehetek benne biztos, hogy nem akar inkább eltenni láb alól, de ha az a terve, akkor sem tudok sokat hozzászólni. Megmozdulni sincs erőm. Nehezen tudom nyitvatartani a szemem, nem mindig tudok a nőre nézni, de érzem magamon a pillantását. Micsoda öröm lehet ez neki.
- Azért kirándulás, hogy ne a belvárosban legyen. Ismeretlen terület, izgalmas – vonom meg a vállam és egyből felnyögök, az alsó ajkamba harapok, de így is elég hangos, ahhoz legalábbis eléggé, hogy tudja, mennyire fáj. Megfogja a homlokom, jólesik az érintése. Nem hideg, de hozzám képest igen, úgyhogy visszahúzom a kezét, ő meg nem ellenkezik.
- Forró, mint a hangulat? – nyögök és felnevetek, de ez nem az az igazi nevetés, az talán nem is megy nekem, egyszerűen csak a helyzeten nevetek. Nem értem hogyan sebesíthettek meg, amikor én vagyok az egyik legjobb, kisebb sérüléseim már voltak, de ilyen még nem, főleg úgy, hogy egyedül mentem arra az üzleti megbeszélésre. Nem igazán jár erre ilyenkor senki más, arra sem számítottam, hogy egyáltalán valaki rám talál, úgyhogy a kezdeti megjegyzéseim után visszafogom magam, tudom, hogy csak tőle számíthatok segítségre, amit ő is kihangsúlyoz. Fintorogva fordítom oldalra a fejem, amikor az arcomba világít, tudom én, hogy a sebet nézi, de akkor is. Amikor szinte rámszól, felkapom a fejem. Jól értettem, tényleg nem hagy itt? Mosolyra húzom a számat, de inkább csak vicsorgás lesz belőle.
- Igyekszem, de azt nem ígérem, hogy a házadig futok – jegyzem meg, gondolom hozzá megyünk, nem tudom elképzelni, hova vinne ilyenkor. Az biztos, hogy nem fog a belvárosba kísérni. Segít felállni, persze nem hagyom magam, igyekszek egyedül felállni, csak nincs erőm. Túl régóta vérzek és túl mély a seb, mást sem érzek, csak ezt, meg, hogy fázok. Alig van a lábamban erő, bármennyire nem akarok, azért mégiscsak a nőre támaszkodok valamennyire, miközben haladunk valamerre. Tényleg azt csinál, amit akar. Azt sem tudom merre megyünk, tiszta gaz minden, nem egyszer botlok meg, de végül nem esek el legalább, majd végre valami rendes útra érünk, ami szintén nem tudom, hova vezet, de legalább nem kell annyira figyelni. Menet közben is becsukom néha a szemem, nem érdekel hova lépek.
- Hova megyünk? – kérdezek rá mégis, közben persze minden lépésnél felszisszenek, a bizonytalan lépések és a rázkódás nem esik jól a sebemnek. Határozottan irányít valamerre, úgy tűnik, nagyon is tudja, merre megyünk.
- Nem akarok kirándulni, ez fárasztó. Amúgy is... te mit csinálsz ilyenkor erre? – próbálok beszélni, hátha akkor nem esek össze, mert nagyon úgy érzem, hogy nem kell sok hozzá. Lopva a lányra pillantok. Állhatna az én oldalamon is ez a szépség. A testemhez szorítom a kezem, mert a másikkal a lányba kapaszkodok.
- Tényleg azt csinálsz velem, amit akarsz – jegyzem meg. Nem akarom tudatosítani benne, inkább magamnak mondom, nem értem, egy vezér hogyan kerülhet ilyen helyzetbe. Majd felhívok valakit, hogy jöjjön értem. Az lehet, hogy nem hagyott a fa mellett, de ki tudja, mit tervez, ő van előnyben jelenleg.

Az is éppen elég, hogy teljesen kivagyok, nem kell még fokozni is. Hát pedig nagyon úgy tűnik, nem fogom megúszni a dolgot. A sebek miatt lehet, de az, hogy ez nem marad titokban, egészen biztos. Elég gáz lesz rám nézve, amikor az egész külváros megtudja, hogy védtelenül botorkálok és még az üzleteimet is ilyen jól intézem. Mindenesetre az embereimnek lesz dolga, mire ezt a kis ügyet elsimítják. Hagyom, hogy a lány megnézze a sebem, különösebben nem szeretném, ha hozzáérne, így is eléggé fáj, de nem is teszi. Addig is csak a fejem fordítom el, ez a fény nekem sok ebben a sötétben. Szószerint a képembe világít, de nem teszem szóvá, tényleg nem vagyok abban a helyzetben, hogy dumáljak. Még a végén itthagy, ahogy mondta, vadállatok társaságában.
- Ha annyi vadállat van, akkor elég merész egy nőtől, hogy éjszaka egyedül mászkál erre – jegyzem meg, tudom mivel foglalkozik, de azt nem gondoltam, hogy éjszaka szerzi be a hozzávalókat. Nappal sem éppen biztonságos, ilyenkor meg főleg.
- Van éppen elég eszem… Most az egyszer nem jöttek be a számításaim, de ha mindig bejönne, elszállnék magamtól – horkanok fel a kioktató megjegyzésére, nem kértem tanácsot. Nagyon is jól tudom, hogy nem kellett volna egyedül elindulnom, de ha azt vesszük, olcsón megúsztam. Aki belém kötött, hát az nem. Azt hiszem őt már feleslegesen kenegetik bármiféle krémmel vagy ilyesmivel. Felhúz a földről, próbálok mindent beleadni, de így is jelentős feladat hárul a lányra, viszont kimondottan örülök neki, hogy segítséggel, de fel tudok állni. Úgy éreztem ennyi erő sincs bennem.
- Az egész város mögöttem áll, de ezen a gazos helyen még térerő sincs… - morgolódok, miközben próbálom tartani a lépést vele. Nem mindig megy könnyen, párszor úgy érzem, inkább csak feküdnék és hagyjon elvérezni, de nem bírok tovább menni. A helyzet, amit lefest, na az viszont nem tetszik. Meg is borzongok.
- Nincs kedvem egy percig sem itt maradni, nem hogy három napig, mire már… - be sem fejezem a mondatot, inkább csendben maradok. A gyógynövényekre kicsit elhúzom a számat.
- Ugye van valami gyógyszered? – kérdezek rá, biztos hasznosak a gyógynövények, de nem nagyon hiszek benne, meg abban sem, hogy egy kis zöldtől elmúlna az a fájdalom, amit érzek. Lassan már mindenhol érzem, ahogy azt is, hogy forró vagyok és semmi erőm. Teljesen ki vagyok szolgáltatva egy elvileg ellenségnek. Lelassítok, nem bírom ezt a gyorsaságot, én ehhez fáradt vagyok.
- Nagyon messze laksz még? – megállok egy pillanatra és a lány felé fordulok. Egek, de jó illata van. Milyen puha lehet a haja… Szívesen beletúrnék. Halványan elmosolyodok, ő persze nem tudja, hogy éppen mire gondolok, miközben elvérezni készülök. Ezekszerint még egész jól vagyok, ha ilyenek járnak az eszemben. Erősen kapaszkodok belé, néha már magam sem tudom, hogy tényleg ennyire nem bírom a mászkálást vagy simán csak jó érzés hozzásimulni, de mindenesetre a testem szorosan hozzányomom.