Nappali

Ahogy megbeszéltük a dolgot Dawnie-val, pontban fél nyolckor megérkezem a lakásához. Leparkolom a kocsit, rápittyentek a riasztóra, aztán beszambázok az épületbe. A portás egyből vigyázzba vágja magát és jó hangosan előre köszön, mikor meglát. Csak mosolyogva biccentek neki, majd a lifthez megyek és megnyomom a 10-es feliratú gombot. Malmozok az ujjaimmal, amíg a lift felér Dawnie tetőtéri lakásához. Kiszállok, majd az ajtóhoz sétálok, ahol bekopogok. Természetesen van kulcsom a lakásához, de semmi értelme nem lenne, hogy rárontsak csak úgy. Mindenkor szem előtt tartom az illemet, amit olyan sokáig tanultam használni. Csendben várakozom amíg ajtót nem nyit, közben egy régi Nirvana számot dudorászok magamban.

Délutáni futás, gyors zuhany, aztán masszázs - pipa.
Kiadós fürdő - pipa.
Ruhaválogatás és egyéb cicoma - pipa.

Két perc van még félig, szóval még egyszer utoljára végignézek magamon a hálószobámban álló gardrób egész alakos tükrében. Az aranyszínű mini tökéletesen áll még mindig. Kicsit ugyan merész a mély dekoltázsa miatt, ami kissé még húzott anyagú is, és hi még jobban vonzza a tekinteteket... De azért még a nyakamba akasztok egy hosszú, szintén arany láncot. Mindehhez fekete körömcipő és ugyanilyen színű, aprócska táska dukál. Mert a fenébe is, szórakozni megyek!
A balomon hordott apró ékszerórára nézek. Fél van, de még nincs itt. Furcsállom, kissé aggódom is. Átsétálok a nappalimba, aminek egyik fala... Tulajdonképpen nem is fal, hanem ablak. Teljes egészében üveg. Kisétálok az erkélyre, hogy lenézhessek a parkoló felé. Megnyugszom, mikor meglátom ott az autóját és belőle kiszállni őt. Csak ekkor döbbenek rá, hogy nem is késett. Igazából halál pontosan érkezik.
Visszatipegek a hálóba, hogy a fésülködőasztalnál gyorsan löttyintsek magamra a jelesebb alkalmakkor használt, kifinomultabb illatú parfümből. Elhaladva a tükör előtt aztán újra vetek magamra egy röpke pillantást, majd irány az ajtó. Kinyitom annak ellenére, hogy nem kopogott még... És ott áll ő, egy igen ismerős dallamot dúdolgatva.
Az órámra pillantok.
-Egész pontosan másfél perce múlt fél nyolc, Mr Tayback. Nem szeretem, mikor késik. - sorolom el halálos, hideg nyugalommal, pontosan úgy, ahogy ő is tette, valahányszor később érkeztem, mint amikorra ígértem magam.
Gonoszul elmosolyodom. Ugyan tudom, hogy ezt a beszólásomat talán nem fogja olyan viccesnek tartani, mint amilyennek én gondolom, de mégis jól esett szemtelenkedni. Még úgy is, hogy tudom, most ezzel én magam tettem a pakliba a "ma hoppon maradsz" kártyát. De talán a megjelenésem leveszi majd annyira a lábáról, hogy hajlandó legyen szemet hunyni a pimaszságom felett.
-Nos, indulhatunk? Vagy hívjalak be előbb egy... Italra?

Ééééééééééés... éppen akkor nyílik az ajtó, mikor kopogásra emelem a kezem. Remek.
Arcomon derűs mosollyal nyugtázom a Dawnie által bevitt találatot, bár ezért még számolni fogok vele.
-Valóban Miss Sommers, ezért talán le kéne vonnia az év végi bónuszomból... Ó, várjunk csak...-színpadias mozdulatot teszek a karommal.
-A francba, hiszen még mindig én vagyok főnök. Hííííííjjj de jó nekem!-öklözök a levegőbe, aztán némi komolyságot erőltetve magamra, megfogom a kezét és csókot lehelek rá.
-Káprázatosan áll ez a ruha Dawnie. Még mindig...-azzal bevonulok mellette a lakásba, leveszem a napszemüvegem és összehajtva a zakóm zsebére biggyesztem. Pedáns rend, mint mindig, nem is lepődöm meg rajta.
-Üsse kő, meghívhatsz egy italra.-mondom nagylelkűen. -De csak ha van valamiféle embernek való whiskey-d.-fordulok felé mosolyogva. Természetesen, hogyne lenne. Elvégre a nő is legalább akkora rajongója eme isteni nedűnek, mint jómagam.

Nem veszi magára a piszkálódó megjegyzésem, s ennek felettébb örülök. Annak viszont kevésbé, hogy még ezzel sem fogtam ki rajta. Túl jól forgatja a szavakat, mindenre azonnal van valami frappáns megjegyzése... Ha nem lennék olyan makacs, mint amilyen vagyok, feladnám a törekvést, hogy utolérjem ebben a szellemi szintű versenyben.
Félmosollyal az arcomon húzódom arrébb, hogy bejöhessen. Bezárom az ajtót, majd kilépek a körömcipőből. Akármilyen jól is áll, itthonra fölöslegesnek tartom. Mezítláb a hűvös laminált padlón vagy épp a puha, bolyhos szőnyegen sokkal kényelmesebb.
Egy pillanatig időzöm csak el őt figyelve, majd máris pár méterrel odébb vonulok, a nappalim másik felébe. Nincs ugyanis külön elválasztva konyhám. Ennek igen kis százalék jutott a lakás alap területéből, és azt is csupán egy pultféle választja el a nappali többi részétől. Más talán kiakadna, hogy szinte semmi sincs a konyhájában a tűzhelyen kívül, de engem nem zavar. Ugyan el tudom látni magam, de nem vagyok egy konyhatündér típus. Nem is vagyok paszorulva, hogy az legyek, szóval teljesen elégedett vagyok azzal, hogy egészen konkrétan a nappalimban van egy hűtő és egy bárszekrény csupa földi jóval.
Fel is nyitőm az ominózus szekrényke ajtaját.
-Piros vagy fekete címkés közül választhatsz. - márkát szándékosan nem mondok. Úgyis tudja, hogy én is azt a fajtát szeretem, amit ő.

-Maradjunk a fekete címkénél.-biccentek és a "fal"-hoz sétálok, ami ugyebár önmagában csak egy hatalmas ablak. végig ahol a falnak kellene lennie. Lenézek a városra. Innen fentről, pontosan ugyanolyan undorítónak találom, mint odalentről. De az én városom. Ez pedig elégedett vigyort csal az arcomra. Elvégre, Tuckert leszámítva, én vagyok az, aki a műsort vezeti ebben a rémségek cirkuszában.
-Mondd csak, milyen érzés volt fegyvert fogni a kezedbe?-kérdem a nőtől, mintegy mellékesen. Minden érdekel ami vele kapcsolatos, hajlandó vagyok rászánni nem is keveset a meglehetősen drága időmből. Ez olyasvalami amiért mások ölni tudnának. Ha jól sejtem, ő is legalább annyira élvezte, hogy lőfegyvert foghat, mint annak idején én. Persze előbb-utóbb sort kell keríteni az első tényleges gyilkosságra is. Ezzel pedig vissza is kanyarodok az este fénypontjához. De nem akarom lelőni a poént, hadd élvezze majd ki...

Eleget téve kérésének, kiemelem a fekete címkéset a szekrényből. Gondoltam, hogy erre esik majd a választása, elvégre ez finomabb, ritkább és öregebb. Csodálatos triász pár korty tűzben.
Előkészítek két megfelelő poharat, a hűtőszekrénnyel pedig készíttetek egy adag jégkockát. Ebből kettő-kettő kerül a poharakba, mielőtt kitölteném a whiskey-t.
-És egyébként miért is nem foglalsz helyet? Mintha nem otthon lennél. - kérdem, illetve jegyzem meg velősen. Nem is mondok nagy marhaságot, elvégre ő fizeti a borsos bérleti díjat. Másrészt meg már töltött itt éjszakát is, nem is egyszer. Az, hogy melyiket érti a kettő közül a célzásom alatt, már az ő dolga.
A kész italokkal felé igyekszem, átnyújtom az övét, majd kényelembe helyezem magam a kanapén, a szó szoros értelmében. Felé fordulva foglalok helyet ugyanis, a lábaim pedig magam mellé húzom. Nem érzem úgy egyáltalán, hogy épp melőtte kellene zavartatva éreznem magam. Ha nem ül még le, meg is paskolom magam mellett a sötét huzatos bútordarabot.
-Nem is tudom. Felemelő érzés volt leginkább. Hatalom és vagánypág egyszerre amellett, hogy felelősség is. Meg kihívás. - próbálom összegezni, bár úgy érzem, kevés sikerrel. Az érzelmekről beszélgetni velem elég érdekes vágy. Főleg a saját érzéseimről. Szinte mindig zavarosak még a számomra is.
-De miért kérdezed?
Beleiszom végre a tennesseebe, aztán úgy döntök, csinálok egy kis hangulatot. A dohányzóasztalon heverő távirányítóért kapok, de jobb híján csak a rádiót kapcsolom be erre a kis időre.

-Szeretem nézni a városom.-válaszolok, miután átvette, a poharat és belekortyolok. Az ital jól eső forróságot ébreszt végig a nyelőcsövemen, azután megtelepszik a gyomromban. Elégedetten sóhajtok fel. Nézem a nőt, ahogy helyet foglal a kanapéján. Bár valóban én fizetem a lakást, nem úgy tekintek rá, mint a sajátomra. Mindenkinek szüksége van a privát légkörre, ha Dawnie-t a tulajdonomnak tekinteném, nálam lakna. Mindazonáltal amellett nem tudok elsiklani, hogy a bourbon-be jeget rakott.
-Azt hittem az első dolgok között tanítottalak meg rá, hogyan kell a whiskeyt szervírozni...-mondom azzal újra belekortyolok. Nem mintha nem lenne éppen mindegy, de az ilyen apró különbségek számítanak igazán. Helyet foglalok mellette a kanapén és ránézek.
-Csak kíváncsi voltam. Tudod milyen vagyok... engem minden érdekel...-vigyorodom el. Szemen szedett hazugság, mindketten tudjuk, elvégre igen ritka dolog, hogy valami érdekelne.

-Engem is jó érzésekkel tölt el a lábaim alatt heverő város gondolata. Mit gondolsz, miért erre a lakásra esett a választásom? Nem csak a letisztult tervezése és a tágassága miatt. - elnézem őt még, közben kis kortyokban ízlelgetve a jólesően erős italom. A megjegyzése miatt a következő adag bourbon hosszú pillanatokra megragad a számban, mielőtt lecsúszna a torkomon.
-Emlékszem, mit tanítottál. Az utóbbi időben viszont jól esik jéggel fogyasztanom, még akkor is, ha ez számodra egyenlő egy szentségtöréssel. Mindamellett ma már nem ez az első pohár italom, szóval megszokásból tehettem a tiedbe is jeget.
Felállok, lehajtom az utolsó kortyot is, amim még maradt, aztán a "konyhába" sietve elő is kerítek egy újabb poharat, amibe megint fekete címkés kerül. Eztán már ezzel lejtek vissza Willhez. A poharat, amiből jelenleg iszik, kikapom a kezéből és egyszerűen az ujjai közé nyomom a másikat.
-Ha nem tetszik, nem tetszik. - vállat vonok -Majd jó lesz nekem.
Bele is iszom ennek a pohárnak a tartalmába is. Nem finnyáskodom, nem izgat, hogy ő már beleivott. Nem is gondolom, hogy másként kéne ez legyen, hiszen annyiszor érintették már az ajkaim az ő testének különböző pontjait.
Visszalépdelek a kanapéhoz, és a szó szoros értelmében véve ledobom magam rá. Egyre bátrabban iszom azt a whiskey-t, és kéne is még, de nem akarok többet inni. Annak csak az lenne a vége, hogy elfogyna mindkét üveggel, ami a szekrényben van, jól becsípnék, aztán nem mennénk sehová. Bár... pillanatnyilag igazán már nincs is hozzá kedvem, hiába csinosítottam ki magam ennyire és hiába szeretem nézni a mások ábrázatáról egyértelműen leolvasható meghökkenést, mikor meglátnak.
- Cöh. Te meg a hihetetlen nagy érdeklődésed mindenki iránt... Ha nem ismernélek, még el is hinném. - világítok rá, hogy bár fogalmam sincs, mi a valós oka annak, hogy megkérdezte, milyen érzés volt fegyvert fogni, de tudom, hogy lapul mögötte valami szándék.

Megvonom a vállam és beleiszok az új pohárba.
-Sokkal jobb.-bólintok elégedetten és előhalászom a cigim, kihúzok két szálat, megkínálom Dawnie-t, majd magam is. Tüzet adok, és én is rágyújtok.
-Hát igen. Bár vitathatatlan drágám, hogy irántad szűnni nem akaró érdeklődést mutatok...-vigyorogva szájon csókolom, majd elhúzódok.
-Ma este ne igyál túl sokat.-mondom mosolyogva, de határozottan.
-És ami azt illeti, akár indulhatnánk is lassan.-mondom, majd felhajtom a pohár tartalmát. A kis meglepetés elő van készítve, minden a helyén van, vacsora után pedig át is adnám Dawnie-nak, ezüsttálcán. Ez is egyfajta teszt. Az ő érdekében remélem, hogy átmegy rajta, nagy kár volna érte, ha elbukna és új asszisztenst kéne keresnem. Olyan ígéretesen halad a kishölgy...

Elfogadom a cigit, ha egyszer kínál. Ugyan ehhez az italhoz szerintem jobban illik a szivar, amiből éppenséggel szintén akad itthon, megelőz a cigarettával. Talán jobb is így, a szivart végigégetni több időt igényel, ő pedig elmondása szerint már indulni akar.
Mélyeket szívok a cigaretta füstjéből, még a szemem is lehunyom, és hátravetem a fejem, így élvezem ki a felváltva a nyelvemre özönlő füst és szesz ízét.
-Aha, irántam. Nem is a testem iránt... Hogy is feltételezhetek rólad ilyesmit... - nyöszörgöm.
Fogadom a csókját és viszonzom is. Az intését szó nélkül hagyom. Ugyan a tudtára hozhatnám, hogy enélkül sem állt szándékomban még egyszer újratölteni a poharam, de nem akarom annyit jártatni a számat.
Nem sietek túlságosan az ital elfogyasztásával. Ugyanolyan kortyokat forgatok meg a számban, mint eddig is.
-Csak azt tudnám, hová rohansz állandóan olyankor is, mikor semmi szükség rá. Ráérünk, nem? A te asztalodat még akkor is fenntartanák neked, ha két órával később érkeznél a megbeszéltnél. Legalább ilyenkor ellazulhatnál kicsit, mikor jut egy-két szabad órád magadra is.
Azért ilyen ütemben sem tart soká, míg elfogy a cigi és a pia. Akkor pedig összekapom magam. Ellenőrzöm a sminkem, a frizurám, újabb adag illatszert permetezek magamra, magamhoz veszem a táskám, felhúzom csinos cipellőm, aztán két perc múlva már menetkészen állok elé.

-Azt hittem ismersz. Ha csak a testedre lenne szükségem még mindig prosti lennél, csak épp nem a mocsokban. Nekem nem prostira van szükségem szerénytelen személyedben.-válaszolok derűsen, majd lehajtom a maradékot is, az utolsó cseppig.
-Ha ennyire tudni akarod, készítettem neked egy kis meglepetést a vacsora után. Szinte már izgatott vagyok, vajon örülni fogsz-e neki.-mondom kissé gunyorosan. Mikor elkészült, az oldalamon a város legszebb nőjével lépek ki a lakásból, megyek le a liften a Mercedesig. Beülünk, felbőg a motor, és már készen is állok, hogy nekilóduljak a Városnak.
-Áthajtunk pár piroson.-mondom, majd tövig belelépek a gázba.

//Folyt. köv. az Étterem-ben//