Manuela Flower ~ A szende kislány naiv élete

ﭳﭳﭳMANUELA ﭳﭳﭳFLOWER ﭳﭳﭳ

ﭳﭳ KARAKTER ADATOK ﭳﭳ

Kor: 17

Születési hely, idő: 1995. január 6. Párizs, Franciaország

Csoport: Külvárosi maffia csoport

Titulus: White Angel



ﭳﭳ JELLEM ﭳﭳ

Elsőre igazán hétköznapinak tűnik a lány, de aki jobban megismeri, rájön, hogy koránt sem az. A hosszú évek hatalmas nyomást gyakoroltak a jellemnére, amin megmutatkozik, hogy már tapasztalt bizonyos dolgokban. Elsőre kedvesnek, naivnak, elcsábíthatónak tűnik, de egyáltalán nem az. A valóságban megfontolt, minden lépését jól meggondoló lányról van szó. Az emberekkel úgy viselkedik, ahogyan vele is, elvárja a tiszteletet, de nem érzi magát felsőbbrendűnek a többi ismerősénél/barátjánál. Alapjáraton kedves, de a belvárosiakat gyűlöli, s megveti őket. Nem bízik senkiben, csupán a maga megérzéseiben, még a maffia vezetőiben se. Nem nyílik meg egykönnyen, ami előnynek nevezhető, mivel az ember soha nem tudja, hogy ki a barátja meg az ellensége. A hazudozás távol áll tőle, a piszkos ügyek is, nagyon ritkán mocskolja be a kezét. Nincsenek céljai, csupán egy: be akar jutni a belvárosiak közé, úgy érzi, neki is ugyanannyi joga van ott élni, mint annak aki oda született.


ﭳﭳ KINÉZET / KÜLSŐ ﭳﭳ

Egy teljesen átlagos külsejű lányról van szó, barna hajjal és szemekkel. Nem kifejezetten magas, 161 centi körül van. Mindig másképp néz ki, amikor a külvárosban tengeti az idejét, akkor egyszerű darabokat visel, nagyon kevés sminkkel, viszont, amikor a belvárosba megy, vagyis inkább, amikor a belvárosba szökik, akkor előveszi a drágább, tündöklőbb ruháit, hogy ne lógjon ki a sorból. Ilyenkor rendesen megcsinálja a haját, amivel általában nem sokat bíbelődik, s felölti a póker arcot, amin nem látnak keresztül a gyanútlan lakosok. Nincsenek ezüst meg arany ékszerei, csupán utánzatok, de neki ezek is teljesen megteszik. A ruhatára se valami nagy durranás, van 3-4 jobb felsője, 1 szoknyája, 1 koktélruha, 1 nyári ruha, illetve pár kopott farmer. Összvissz két pár cipője van, meg egy csizma télire, de neki nem hiányoznak ezek a dolgok Általában a semleges színű ruháit hordja, mivel nagyon kevés színes cucca. Amikor nem megy ki a külvárosból, akkor melegítőben, meg egy egyszerű edzőcipőben járja a világot, összegumizott hajjal, kapucnival a fején, mintha bujkálni akarna.


ﭳﭳﭳ MÚLT & JELEN ﭳﭳﭳ

A szüleim éppen nyaralni voltak, Párizsban, amikor én a világra jöttem. Apám tagja volt a maffiának, de ezt senki nem tudta, én is csak utólag tudtam meg a feljegyzéseiből. Annak idején, még az én családom is a belvárosba tartozott, de mikor a maffiavezér szavát megtagadta apám, üldözni kezdtek minket, s ő nem tudott mit tenni, a külvárosba kellett menekülnie, s bujkálnia. Vagyis ez volt a tervekben, de még aznap meghalt, s ezért csak a nagyszüleim, anyám, meg én tudtam elmenekülni. Az életünk örökösen a titkolózásról szólt, 15 éves koromig nem is engedtek a szüleim az ott élő gyerekek közé, mert félt attól, hogy elkotyognám, hogy honnan jöttünk. Senki nem értesült arról, hogy miként kerültünk a külvárosba, mert a nagyapám ügyesen kicselezte az ott élő embereket. Kitalálta, hogy repüljünk Angilába, majd onnan közelítjük meg a külvárost, mert így soha nem jönnek rá, hogy honnan is származunk. Biztosan megöltek volna minket, annyira utálták az ott élő embereket, amit ma már teljesen megértek. Viszont, gyerek fejjel nem sokat fogtam fel ebből az egészből. Furcsa gyermekkorom volt, soha nem jártam sehova, s a luxus, amihez hozzászoktam lassan elpárolgott az életünkből. Persze, melyik gyereknek nincsenek igényei? Rengeteget sírtam pici koromban, amikor az utcákat jártuk. Minden olyan kihaltnak, szürkének tűnt. Persze, mert olyan is volt. A gettúban kötöttem ki, akaratom ellenére. Mert ki az, aki a földbe tiporva akar élni? Pontosan. Senki. Akkor jöttem rá, hogy mi az igazi keserűség, mikor a nagyapám, anyámmal átszökött a belvárosba. Persze nem volt álca öltözetük, mert nagyon szegények voltunk, ordított róluk, hogy nem tartoznak ahhoz a néphez, ami ott él. Soha nem tértek már vissza hozzánk. Ekkor voltam 10 éves, teljesen belebetegedtem a bánatba, amit a nagymamám nagyon nehezen tudott csillapítani. Most már csak ketten voltunk, vigyáznunk kellett egymásra. Ő tanított otthon engem, imádtam tanulni. Mindig úgy éreztem, hogy sokkal okosabb lettem, s egyszer majd, amikor kikerülök innen, sokra vihetem. Persze, a kisördög mindig a fülembe suttogta, hogy ez nem lesz így, mert aki egyszer eltűnt a süllyesztőbe, az többet már soha nem fog onnan kimászni. Mindig volt egy naiv, álmodozó oldalam, amit nem tudtam elnyomni, s sokszor győzedelmeskedett is a racionális énem felett. Pedig tudtam, hogy tehetek bármit, csak akkor lesz jobb, ha én is csatlakozok a maffiához, de nem tudtam volna megtenni. Valahogy... nem tudom, mit éreztem, csak azt, hogy ha oda belépek, akkor eladom az életemet. Egy jó darabig meg is maradtam ennél az álláspontnál, a semlegesnél. Egy kisboltban dolgozgattam, amikor betöltöttem a 15. életévemet, mivel nem akadt más dolgom. Megtanultam főzni, kézzel mosni, vasalni, gondoskodni magamról. Mindenre a nagymamám tanított, aki pár hónap múlva elhunyt szívrohamban. Már nem éreztem azt a bánatot, amit gyermekként. Már csak azt éreztem, hogy soha nem lesz jobb. Mert aki ide lekerül, az biztosan meghal, s akik meg bent élnek, megkaparintják ezt a helyet, elveszik tőlünk. Ekkor éreztem azt először, hogy meg kell keményítenem a szívemet. Erőt vettem magamon, s felkerestem a maffiavezért, be akartam lépni. A határozatlanságom a belvárosi emberek iránt érzett gyűlöletté alakult át. Jelentkeztem amolyan besúgónak, már többször is jártam a belvárosban, de csak éjszaka. Nappal továbbra is a kisboltban dolgoztam délig, vettem magamnak néhány ruhát, amivel beleolvadhatok az ott járó-kelő emberek közé. Elhatároztam magam: vissza fogok jutni oda, ha belehalok akkor is.

ﭳﭳﭳPLAY BY - Lily Collinsﭳﭳﭳ